A bankkártyaköltések mutatják, mennyire felforgatta az életünket a járvány

2020.04.25. 14:40

Az sejthető volt, hogy karantén alatt nem nagyon mentünk nyaralni, de például ruházkodásra sem tudunk annyit költeni, mint korábban. Elkértük a Budapest Bank bankkártyáinak relatív forgalmi adatait, ez alapján jól látszik:

lényegesen több ételt és gyógyszert veszünk, mint normál időszakban, és elég látványos vendéglátás mélyrepülése is.

Az, hogy az ábrákon relatív számok vannak, azt jelenti, hogy 2019 hasonló időszakával vannak összevetve. Ez nem napra pontosan az előző év azonos napját jelenti – az idei ráadásul szökőév is –, hanem a hétvégékhez és ünnepekhez igazítottan például egy hétfőt a legközelebbi hétfőhöz.

Március 15. viszont fix, azzal nincs mit tenni, ezért egy kicsit tisztább képet kapunk, ha külön megnézzük csak az azutáni forgalmat. A Budapest Bank lakossági kártyáinak eloszlása biztosan nem reprezentatív a teljes hazai lakosságra nézve, de a több százezer kártya forgalmi trendjeit mégis erős jelzésként érdemes figyelembe venni.

A mínusz 100 százalék körül mozgó szállodai költések, és majdnem ugyanolyan szinten lévő közlekedési ráfordítások azt jelzik, hogy tényleg nullára eshettek a turizmustól erősen függő szektorok.

Az is jól látszik, hogy amikor március 13-án, pénteken bejelentette a kormány, hogy egy teljes hátraarccal inkább mégiscsak bezárja az iskolákat, akkor elég nagy roham indult ételért vagy gyógyszerért.

Sokak számára ugyanis ez volt az igazi jele annak, hogy komoly lezárások lesznek Magyarországon is.

Március 15-én be volt minden zárva, de aztán hétfőn sokan még újra feltankolhattak ezekből az árukból.  Ahogy nagypénteken, aztán utána húsvétkor vasárnap és hétfőn is jórészt zárva voltak a boltok, tavaly pedig április 21-re esett húsvét vasárnapja, ezért kiugróan alacsonyabbak ott az adatok.

Az előző ábra az egyszerűség kedvéért nem mutatta teljesen az őrült nagy március 13-i kiugrást élelmiszerek és a kozmetikai termékek vonatkozásában. Külön is érdemes lehet megnézni, hogy több mint hússzoros forgalomnövekedés milyen nagyságrendet jelentett.

Élelmiszereknél vagy kozmetikai termékeknél egyébként nem zavar igazán senkit, ha valaki a következő száz évre tervez bespájzolni, a gyógyszereknél, egészségügyi segédeszközöknél viszont nagyon, és ez veszélyes is lehet.

Eggyel távolabbi időszakot nézve az sejthető, hogy az év úgy indult, hogy minden kategóriára stabilan többet költöttünk, mint tavaly hasonló időszakban. Az észak-olaszországi vesztegzár elrendelése után bezuhant például a közlekedés, és sokan már a következő napokban elkezdhettek betárazni gyógyszerekből és élelmiszerből.