Ferenc
10 °C
29 °C

Tíz év múlva veszünk majd csak annyi autót, mint tavaly

2020.04.29. 16:27

Járvány ide vagy oda, idén is profitra számít a Volkswagen, írja a CNN. A világ legnagyobb autógyártójának profitja ugyan az idei első három hónapban csaknem negyedére esett, és az egész év lényegesen gyengébben fog sikerülni nekik a tavalyinál is, de a veszteséget elkerülik a tervek szerint.

Az idei első negyedévben alig több mint 900 millió eurós nyeresége volt az Audi, a Porsche vagy a Seat gyártójának, tavaly ilyenkor 3,9 milliárd euró. Az értékesítésük negyedével esett, 1,9 millió autóra. A cég egyébként nemrég kezdte el újrainditani a gyárait, többek közt nálunk is.

Az autóipar egy másik gigantikus német cége, a Bosch szerint legalább 20 százalékos visszaesést szenved el az autóipar 2020 során, írta az MTI. A Ford szintén nemrég jelentette be az első negyedéves eredményeit ők 1,9 milliárd dolláros vesztességet hoztak össze, ami a második negyedévvel együtt felmehet ötmilliárd dollárra is.

A duisburgi egyetem Center Automotive Research nevű intézménye azt jósolja, hogy a német autógyárak előbb fognak kilábalni a válságból, mint mondjuk a Renault vagy a Citroën. Ferdinand Dudenhöffer alapító szerint azért, mert a német gyárak sokkal jobban kitettek a kínai keresletnek, Kínában sokkal gyorsabban visszatér majd a régi kereslet. Európában viszont tíz év múlva adnak majd csak el ugyanannyi új autót, mint 2019-ben. Miközben az elkövetkező 3-4 évben százezer német autóipari állás fog megszűnni.

A Bosch igazgatótanácsának elnöke, Volkmar Denner arról is beszélt egyébként még, hogy a Bosch termékeinek előállításához naponta 300 millió alkatrészt kell eljuttatni a megfelelő helyre, ami "normál üzemmódban nem gond". A járvány viszont szétzilálta a szállítási hálózatokat, így 20 országban, együttvéve csaknem 100 gyárban kellett felfüggeszteni a termelést. Kínában már mindenütt ismét dolgoznak, és a beszállítókkal, a megrendelőkkel és a hatóságokkal együttműködve arra készülnek, hogy májusban Európában is újraindítják a munkát.

Demmer szerint nem lehet a globalizációt hibáztatni a járványért, és ugyan át kell gondolni a beszállítói láncolatokban megmutatkozó "kritikus függőségeket".

De a megoldás nem lehet a "bezárkózás politikája", amelyet egyes populisták kívánnak,

mert az nagyobb szegénységet hozna, mint maga a járvány.

(Borítókép: Munkások a Volkswagen wolfsburgi gyárában 2020. április 27-én - fotó:  wen Pförtner - Pool/Getty Images)