Parragh szerint két számjegyű GDP-zuhanás is jöhet idén

2020.05.04. 13:01 Módosítva: 2020.05.04. 15:54

Nem lepődnék meg, ha a GDP akár két számjegyű százalékos mértékben zuhanna az idén – mondta Parragh László, az MKIK elnöke a Népszavának adott interjújában. Korábban a kormányberkekből a legpesszimistább nyilatkozónak számító Varga Mihály is csak annyit mondott erről a témáról, hogy feltehetően 3 százaléknál nagyobb lesz a visszaesés. 

Parragh az MKIK felméréseire alapozott véleménye szerint meglepő módon néhol pont a kisebb cégek bírják jobban a válságot, mert ezeken a helyeken összefonódott a családi és a céges vagyon, ám többnyire még ez is csak 2-3 hónapra elegendő. A várható csődhullám nagyságára Parragh nem adott becslést, mert szerinte a cégek az utolsó pillanatig titkolják, ha nagy is baj, mert az ilyen információk ronthatják a hírnevüket.

Azt azonban elismerte, hogy a munkanélküliség gyors ütemben, március óta reálisan napi 4-5 ezer fővel bővül, és hogy „az álláskeresési járadék összege és folyósításának három hónapos időszaka nehézséget okoz a friss munkanélkülieknek”. Szerinte ez ösztönzi is az érintetteket, hogy igyekezzenek elhelyezkedni, és „ha rögtön meghosszabbítanák a három hónapos segélyezési időt, akkor később ezt már nehéz lenne visszavonni”. Viszont az MKIK szerint „ha mégis rövidnek bizonyulna a mostani időtartam, akkor a tapasztalatok birtokában beszélhetünk a meghosszabbításról”. 

A kormány eddigi nyilatkozataiban lényegében kizárta ez utóbbi opciót, inkább azt lengették be, hogy aki 3 hónap elteltével is munkanélküli, az lehet közmunkás, adnak neki állást egy állami cégnél, vagy jelentkezhet katonának.