Emma
5 °C
10 °C

Mészáros Lőrinc öccse újíthatja fel a csepeli hidat

2020.05.05. 10:44 Módosítva: 2020.05.05. 11:30

Mészáros Lőrinc öccsének cége nyerte meg a Csepel és Ferencváros közötti Kvassay híd felújítására kiírt közbeszerzést – írja a 24.hu. Mészáros János vállalkozása, a Híd-Tám Kft. nettó 1,498 milliárd forintért vállalta a felújítás tervezési és kivitelezési munkálatait. 

Az ifjabbik Mészáros fivér cége viszont nem dolgozik majd egyedül, alvállalkozóként részt vesz a projektben többek között a Simicska Lajostól Szíjj Lászlóhoz került Közgép, a Mészáros Lőrinc és felesége tulajdonában lévő V-Híd Zrt. és a Budapest–Belgrád vasútvonal kivitelezésébe is bevont Kontúr Csoport Kft. is. 

A Híd-Tám 2016 óta Mészáros János tulajdona, a cég pedig azóta sorra nyeri a közbeszerzéseket. Míg 2015-ben kicsit kevesebb, mint 97 millió forint bevétele volt a cégnek, egy évvel később már több mint hétszer ennyi, 712 millió, még egy évvel később pedig már 2,7 milliárd. Mészáros Lőrinc öccsének nem ez az egyetlen cége, amelyik remekül szerepel a közbeszerzéseken, a 24.hu korábbi számításai szerint

Mészáros János cégek 2019-ben összesen 7,757 milliárd forint állami megrendelést nyerhettek el. 

A Híd-Tám a Kvassay híd felújításán kívül még dolgozik a Királyréti Állami Erdei Vasút Kismaros–Királyrét és a Kemencei Erdei Múzeumvasút Kemence–Feketevölgyi panzió közötti szakaszainak felújításán 1,105 milliárd forintért, a székesfehérvári vasútállomás gyalogos felüljáróján 2,488 milliárdért, és a Magyar Közút kezelésében álló hidak karbantartására is elnyert egy 3 milliárd forintos pályázatot egy másik céggel közösen.