Kiderült, mire mennyit költenek Orbánék

D MTZ20200502001
2020.05.06. 17:55

Magyarország megküldte a 2020-as konvergenciaprogramját az EU-nak, ez lényegében egy jelentés a magyar állam pénzügyi helyzetéről, terveiről, kilátásairól. A 60 oldalas jelentés számtalan dolgot végigvesz, de többek között beszámol arról is, hogy

a kormány mennyit költ, vagy fog költeni a koronavírussal kapcsolatban a járványügyi valamint a gazdasági védekezésre.

Az elköltésre szánt pénz mellett minden más tételt is felsorolnak, amely megterheli az államháztartást, például az elengedett, csökkentett adók miatt. Az összegek a 2020-ra becsült GDP százalékában vannak megadva, a kormány a jelentés elkészítésekor azzal számolt, hogy az idén három százalékot fog zsugorodni a magyar GDP az előző évhez képest. (Ez egy nagyon optimista becslés, még Varga Mihály pénzügyminiszter is utalt rá a külföldi lapokban, hogy ennél azért valószínűleg rosszabb lesz a helyzet, az Európai Bizottság 7 százalékos recessziót jósol.)

A dokumentumból összeáll tehát egyben a kormány programja, az elhadart kormányinfós töredékek és félinformációk helyett rögzített számokkal. A forint összegek kiszámolásánál 47 036,1 milliárd forintnak vettük a 2020-as becsült GDP 100 százalékát, az Államadósság Kezelő Központ egyik friss jelentésében is ezzel az összeggel számol a Pénzügyminisztériumra hivatkozva.

A JÁRVÁNYÜGYI VÉDEKEZÉS KIADÁSAI (ESZKÖZ-BESZERZÉSEK, BERUHÁZÁSOK, EGYÉB INTÉZKEDÉSEK)

  • GDP: 1,26%, azaz 592,65 milliárd forint

Ez feltehetően magában foglal minden olyan kiadást, amely a járvány elleni védekezéssel kapcsolatos, maszkok, lélegeztetőgépek, tesztek, valamint minden egyéb dolog, amely szükséges a védekezéshez.

EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK 2020. ÉVI EGYSZERI BRUTTÓ 500 EZER FORINT/FŐ BÉRKIEGÉSZÍTÉSE

  • GDP: 0,15%, azaz 70,55 milliárd forint

Orbán Viktor április elején jelentette be, hogy az egészségügyi dolgozók 500 ezer forint egyszeri bérkiegészítést kapnak a járványra való tekintettel. Gulyás Gergely az Index kérdésére elmondta, hogy minden egészségügyben dolgozó megkapja a pénzt, ennek a költségét már akkor is olyan 70 milliárd forintra tették, bár Gulyás megjegyezte, hogy a végösszeg ennél több is lehet.

A VÁLSÁG IDEJE ALATT LEJÁRÓ EGYES CSALÁDTÁMOGATÁSOK MEGHOSSZABBÍTÁSA

  • GDP: 0,02%, azaz 9,41 milliárd forint

A kormány bejelentette, hogy kitolja bizonyos támogatások határidejét (pl.: gyod, családi pótlék), hogy így segítsen azokon, akik nehéz helyzetbe kerültek a koronavírus miatt.

MUNKAHELYVÉDELMI BÉRTÁMOGATÁS (KURZARBEIT) 

  • GDP: 0,32%, azaz 150,52 milliárd forint

A kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek az egyik zászlóshajója az állami bértámogatás, avagy kurzarbeit. A dolog lényege, hogy ha egy cég a járvány miatt nem tudja fizetni az alkalmazottait, akkor dönthet úgy, hogy lecsökkenti a munkaidejüket, az eredeti munkaidőhöz képest kieső bér 70 százalékát pedig állja az állam.

Egyelőre kérdéses, hogy mi lesz, ha lejár a program és nem fogy el a keretösszeg, vagy ha hamarabb elfogy a pénz, mint a program vége. Bár már rögtön első körben enyhítettek az igénylés feltételein, még az állam szócsövének számító Magyar Nemzet is arról számolt be, hogy a kezdeti érdeklődés elég lagymatag volt, első körben kétszáz cég élt vele és „több ezer” alkalmazott bérét egészítette ki az állam. A frissebb május 1-i adatok szerint a kutatás fejlesztésben dolgozókkal összesen (lásd következő pont) 8000 ember részesült összesen bérkiegészítésben.

MUNKAHELYVÉDELMI BÉRTÁMOGATÁS A KUTATÁS-FEJLESZTÉSBEN DOLGOZÓKNAK

  • GDP: 0,05%, azaz 23,52 milliárd forint

A mérnöki, kutatás-fejlesztési munkakörben dolgozók a következő 3 hónapban 40 százalékos bértámogatást kapnak, ami nincs részmunkaidőhöz kötve.

MUNKAHELYTEREMTÉS

  • GDP: 0,5%, azaz 235,18 milliárd forint

A kormány egyik fő ígérete a koronavírus-járvány okozta gazdasági krízissel kapcsolatban az volt, hogy minden ember, aki elveszíti az állását, új állást kap. Azonban a részletek még nem világosak, a jelentésben is csak annyi áll, hogy „Kisebb részben elfogadott, nagyobb rész kidolgozás alatt”.

Ennél a tételnél azt is megjegyezték, hogy 2021-ben a GDP további 0,29 százalékát kívánják ráfordítani, ez az idei referenciaösszeggel számolva olyan 136 milliárd forint. Az idei évre egyetlen konkrétumot emelnek ki „a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség növelő támogatás” címszó alatt, amire a GDP 0,11 százalékát, azaz 51 milliárd forintot szánnak.

VÁLLALATOK FINANSZÍROZÁSA

  • GDP: 0,1%, azaz 47,04 milliárd forint

A kormány többször jelezte, hogy kedvezményes hitelekkel és garanciákkal támogatnák a magyar cégeket, hogy sikerrel túléljék a nehézségeket. A dokumentumban az egyetlen konkrétumot a garanciaprogramok jelentik, amelyekre az idén 28 milliárdot (a GDP 0,060%), jövőre 65 milliárdot (a GDP 0,14 %) szánnak. A teljes Vállalatok finanszírozás tétel 2021-re tervezett összege egyébként magasabb, a GDP 0,23 százaléka, tehát olyan 47 miliárd forint

GARANCIAPROGRAMOK

  • GDP: 1,76%, azaz 700 milliárd forint

Egy másik táblázat felsorolja az állami garanciaprogramokat (pl.: MFB Vis Maior Garanciaprogram, Garantiqa Krízis Garanciaprogram), amelyek a tervek szerint a GDP 1,76 százalékával terhelik meg majd a költségvetést, ez több mint 700 milliárd forintot jelent.

A SZÉP KÁRTYA SZOCIÁLIS HOZZÁJÁRULÁSI ADÓJA 0%- RA CSÖKKEN

  • GDP: 0,02%, azaz 9,41 milliárd forint (2x)

A vendéglátás és turizmus gyakorlatilag hibernálódott a járvány miatt, pedig a Széchényi-pihenőkártyáknak három "zsebe" van, azaz három olyan terület, amire a munkavállaló cafetériát kaphat: vendéglátás, szabadidő, valamint a szállás.

A kormány bejelentette, hogy 2020. június 30-ig mentesülnek a Szép-kártyás juttatások a szociális hozzájárulási adó alól, és az évente adott rekreációs juttatások megemelkednek, a juttatás 450 ezer forintról 800 ezerre emelik a versenyszférában, 200 ezer forintról 400 ezerre a közszférában. Utóbbi döntés szintén újabb 9,41 milliárd forintjába fog kerülni az államnak.

TURIZMUSFEJLESZTÉSI HOZZÁJÁRULÁS ELENGEDÉSE

  • GDP: 0,03%, azaz 14,11 milliárd forint

Ez a döntés szintén a bajba jutott turisztikai szektort próbálja segíteni. 

MUNKÁLTATÓK JÁRULÉKFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK FELFÜGGESZTÉSE

  • GDP: 0,13%, azaz 61,15 milliárd forint

A járvánnyal kapcsolatban bejelentett gazdaságvédelmi akcióterv egyik első lépése volt az egyes járulékok ideiglenes elengedése. Teljes egészében elengedték a járulékfizetés-kötelezettséget az olyan súlyos gondokkal küszködő szektorokban, mint a turizmus, vendéglátás, a szórakoztatóipar, a sport, a kulturális szolgáltatások, a személyszállítás, azaz a taxizás. A munkavállalók után nyugdíjjárulékot nem kell fizetni, és az egészségbiztosítás díja a törvényi minimumra csökkent június 30-ig.

REHABILITÁCIÓS HOZZÁJÁRULÁSI ADÓMENTESSÉGE

  • GDP: 0,01%, azaz 4,7 milliárd forint

A könnyítések keretében a Rehabilitációs hozzájárulási adót is mérsékelték, bár erről nem volt sok szó, a Napi szerint ez az adónem a kétharmadára csökkent.

SZAKKÉPZÉSI HOZZÁJÁRULÁSI ADÓ ELENGEDÉSE

  • GDP: 0,01%, azaz 4,7 milliárd forint

Hasonló módon a szochóhoz a szakképzési hozzájárulást is elengedték egyes ágazatoknak.

KATA ELENGEDÉSE

  • GDP: 0,06%, azaz 28,22 milliárd forint

Nagyjából 81 480 kisvállalkozásnak adtak mentességet a kata-járulékfizetés alól, mint például a szépségápolás, festés, üvegezés, villanyszerelés, egyéb humán egészségügyi ellátás, előadóművészet, víz-, gáz- és fűtésszerelés, épületasztalosok, járóbeteg-ellátás, padló- és fal burkolása, testedzési szolgáltatás és egyéb sporttevékenység, az idősek fogyatékosok ellátása.

KIVA-CSÖKKENTÉS

GDP: 0,005%, azaz 2,35milliárdforint

Ez a lépés valahogy nagyon a radar alatt maradt, bár arról sok szó esett, hogy a kisvállalati adó jövőre 12-ről 11- százalékra csökken, utóbbi a tervek szerint 0,02 százalék GDP-arányos bevételkiesést fog jelenteni 2021-ben, avagy nagyjából 9,4 milliárd forintot.

ÖNKORMÁNYZATOK ÉVES ÁFABEVALLÁSA

  • GDP: 0,13%, azaz 61,15 milliárd forint

Változott az önkormányzatok éves áfabevallásának a rendje. Az évenkénti adóbefizetés mintegy 80-81 milliárd forint áfa kötelezettséget érint. Ennek időarányos része március-december hónapokra 2020-ban egyenletes éven belüli eloszlást feltételezve mintegy 60 milliárd forint kiesést eredményez a költségvetés számára. Azonban a változás miatt úgy számol a kormány, hogy a 2021-es évben ez 0,12 százaléknyi többletet fog jelenteni, azaz 5 6 milliárd forintot.

SZOCHÓ CSÖKKENTÉSE

  • GDP: 0,34%, azaz 159 milliárd forint

Szociális hozzájárulási adó adókulcsa 2%-ponttal 17,5%-ról 15,5%-ra csökken 2020. július 1-től. Ez a csökkentés amúgy is tervben volt, de végül a koronavírussal összefüggő gazdaságvédelmi intézkedések közé könyvelte a kormány. A konvergenciaprogramban úgy számolnak, hogy 2021-ben (amikor már egy teljes évet érint a változás) a szochó csökkentése 300 milliárd forint köröli adóbevétel-csökkenést fog jelenteni.

(Borítókép: Orbán Viktor képviselőtársaival 2020. május 2-án. Fotó: MTI/Máthé Zoltán)