Ulrik
17 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

A veszélyhelyzet végéig biztonságban vannak az önkormányzati lakások bérlői

2020.05.07. 09:36 Módosítva: 2020.05.07. 10:54

A bérlő egyoldalú írásbeli nyilatkozatával, pályázat nélkül meghosszabbodik az állami vagy helyi önkormányzati tulajdonú lakások bérleti szerződése, egészen a veszélyhelyzet lejártáig – többek között erről is döntött a kormány a szerdán kihirdetett, 160/2020 számú rendeletében. Eszerint tehát ha két hét múlva járna le a bérleti szerződése az önkormányzati lakására, akkor írnia kell egy nyilatkozatot legkésőbb a szerződés lejártának napjáig, és a bérleti szerződése meghosszabbodik a veszélyhelyzet végéig. 

Az mfor.hu cikke szerint ugyanez a rendelkezés vonatkozik az állami vagy helyi önkormányzati tulajdonú helyiségek bérleti szerződéseire is, azaz nem kizárólag a lakáscélú helyiségeket szabályozták így. 

A kormány megítélése szerint a legveszélyeztetettebb ágazatok esetében pedig (turizmus, vendéglátóipar, szórakoztatóipar, szerencsejáték, filmipar, előadóművész, rendezvényszervező, sportszolgáltatás) módosítottak a nem lakáscélú bérlemények felmondásában: az eddig hatályos jogszabály szerint 2020. június 30-ig nem lehetett felmondással megszüntetni a bérleti szerződéseket. Ezt most azzal pontosították, hogy a bérbeadó nem járhat el így, azaz a bérbevevő továbbra is felmondhatja a szerződést. 

A rendelet a veszélyhelyzet kihirdetését megelőzően kelt szerződésekre is vonatkozik, és csütörtökön lépett hatályba.