Az FBI nyomoz ellene, lemondott az amerikai hírszerzési bizottság vezetője

2020.05.14. 22:11

Lemondott bizottsági elnöki tisztségéről az amerikai szenátus egyik meghatározó tagja, mert vizsgálat indult ellene a koronavírus-járvánnyal összefüggő tőzsdei műveletei miatt – írja az MTI.

Richard Burr, a szenátus hírszerzési bizottságának republikánus elnöke ellen a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) folytat vizsgálatot, mert a járvány kitörése előtt, de politikusként már a járványra vonatkozó információk birtokában – azaz a gyanú szerint bennfentes információkkal visszaélve – jelentős értékben tőzsdei részvényeket adott el.

Az amerikai törvények tiltják a kongresszus tagjainak, hogy nyilvánosságra nem került információk birtokában tőzsdei kereskedést folytathassanak. Az észak-karolinai szenátor január vége és február közepe között 1,7 millió dollár értékben adott el részvényeket. Mitch McConnell, a szenátus többségi republikánus frakciójának vezetője közleményben tudatta, hogy a 64 éves Burr saját elhatározásából jutott arra a döntésre, hogy a vizsgálat ideje alatt félreáll, és nem vezeti a hírszerzési bizottságot.

Két másik szenátorral, a georgiai republikánus Kelly Loefflerrel és a kaliforniai demokrata Dianne Feinsteinnel kapcsolatban is felmerült a bennfentes információkkal elkövetett visszaélés gyanúja. Mindketten olyan iparágakba fektetett részvényeiket adták el még a járvány kitörése előtt, amelyekről várható volt, hogy érinteni fogja a járvány. Egyelőre nem erősítették meg, hogy az FBI vizsgálatot folytatna Loeffler és Feinstein ellen is.