Megszüntették a nyomozást a veszteséges Mátrai Erőmű adásvételének ügyében

2020.05.19. 19:03 Módosítva: 2020.05.19. 20:26

A Nemzeti Nyomozó Iroda bűncselekmény hiányában megszüntette a Mátrai Erőmű ügyében a nyomozást, jelentette be Szél Bernadett a Facebookon.

Az országgyűlési képviselő még februárban tett „különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt” feljelentést azért, mert a kormány – nagyon drágán – megvette Mészáros Lőrinctől a veszteséges Mátrai Erőművet.

A Nemzeti Nyomozó Iroda indoklása szerint azért szüntették most meg az eljárást, mert a nyomozás és az adatgyűjtés alapján arra jutottak, hogy az MVM Zrt. teljesen felelős módon járt el akkor, amikor 17,44 milliárd forintért megvásárolta Mészáros Lőrinctől a Mátrai Erőművet.

Szél Bernadett viszont nem akarja ennyiben hagyni az ügyet, betekintést kért a nyomozati anyagokba.

A politikus szerint ugyanis az erőmű decemberi adásvételének pillanatában már létező nemzetközi vállalása volt a magyar államnak, hogy 2030-ra leállítja a szénalapú áramtermelést Magyarországon, de a Mátrai Erőmű „kizöldítésének” költségeit nem tartalmazta az az üzletértékelés, amely alapján megállapították az erőmű árát.

A rendőrség mindezt nem vizsgálta, vagyis nem sok értelme volt a nyomozásnak. Azt írták, idézem, »a potenciálisan bekövetkező üzleti és gazdasági események vizsgálata vagyonkezelői feladatkör, melynek határai között eljárva az üzleti kockázatot értékelni lehet és szükséges is. Az üzletrész megszerzése során az MVM Zrt. részéről eljárók ezt a kötelességüket teljesítették« – csak éppen az nem derül ki, hogy mégis mire alapozva állítja ezt a rendőrség, ha a – nem is potenciálisan, hanem bizonyosan – bekövetkező átalakítás terveit, költségbecslését ki se kérte a minisztériumtól. Mert nincs is ilyen

– olvasható Szél bejegyzésében.