Még 150 milliárdot ad vidéki szállodafejlesztésre a kormány

2020.05.19. 16:12

A magyarországi szálláshelyek teljes körű felújítását célzó program utolsó szakaszára, valamint további turisztikai fejlesztésekre újabb 150 milliárd forintot biztosít a kormány - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója kedden Alsópáhokon. Guller Zoltán szerint minden magánszálláshely szobánként 1 millió forint támogatást kap felújításra még az idén.

Mint mondta: a vírus okozta válságból való kilábalást a fejlesztések folytatása segíti, így a turizmusban a kormány még magasabb fokozatba kapcsolt, amikor a fejlesztésekről döntött. Folytatódnak a strandok, csúszdák, tourinform irodák fejlesztései, a Bahart több milliárd forintért vásárol hajókat, illetve szállodák és panziók épülnek, továbbá több mint 100 attrakciófejlesztés zajlik jelenleg is.

Kitért rá, hogy a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program 2017-ben indult szálláshelyek megújítására és újak építésére. Eddig 750 panzió kapott támogatást, amelynek révén 1000 szoba épül és 4700 szobát újítanak fel. Ezek közül 510 panzió már idén nyáron üzemel. 

A vezérigazgató bejelentette, hogy új szakaszba lép a Kisfaludy Program, még ezen a héten 85 milliárd forint összegű támogatást ad az ügynökség a 100 szoba feletti szállodák építésére és felújítására vidéken. 35 szálloda építésével és fejlesztésével 1500 új szoba jön létre és 4200 megújult szoba áll majd a vendégek rendelkezésére. Emellett 4 vidéki ötcsillagos szálloda megújítását is támogatják. A 85 milliárd forint forrás mellé a vállalkozók további 85 milliárd forintot biztosítanak, így

összességében 170 milliárd forinttal járul hozzá mindez a hazai turizmus fejlesztéséhez.

Mindezen felül a vidéki Magyarország összes, legfeljebb 8 szobás szálláshelyének tulajdonosai részt vehetnek egy 60 milliárd forint keretösszegű támogatási programban. A program célja, hogy 28 000 szálláshely összesen 55 000 szobájának mindegyike szobánként 1 millió forint támogatást kapjon még ebben az évben, annak érdekében, hogy ezzel is támogassák a magyar kisvállalkozókat a válságból való kilábalásban. Ezeken túl még májusban 5 milliárd forint keretösszeggel írnak ki pályázatot Balaton-parti kempingek fejlesztésére. Ezzel együtt jn ki a 150 milliárd forint támogatás. 

A pályázatra a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központon keresztül lehet jelentkezni, de várják azokat is, akik eddig még nem regisztráltak. A támogatást még ezen a nyáron folyósítják, azt december 31-ig kell felhasználni - ismertette a vezérigazgató.