Egyelőre még kisebb káosz övezi az állami programozóképzést

GettyImages-148473108
2020.05.20. 09:25
A koronavírus-járvány miatt sok ember munkája került veszélybe. Az állam bejelentette, hogy támogatott informatikusképzést indítanak azoknak, akik új szakmát szeretnének szerezni. Az állami informatikusképzés előfeltétele egy nyolchetes előképzés, amelynek hamarosan indulnia kellene, egyelőre azonban alig lehet tudni róla valamit.

JavaScript, fűkasza, surranó

Sokan reménykedve kapták fel a fejüket, amikor Palkovics László innovációs és technológiai miniszter bejelentette, hogy az állam 95 százalékban kifizeti azoknak a képzését, akik szeretnének karriert váltani és informatikai végzettséget szerezni.

Amióta világossá vált, hogy a járvány súlyos gazdasági károkat fog okozni Magyarországon is, és rengeteg ember állása válik bizonytalanná, a magyar kormány az összes csatornán azt sulykolja, hogy minden embernek, aki munka nélkül marad, új munkát találnak.

  • Hogyan fog kinézni az állami informatikus képzés?
  • Melyik iskolákban tanulhatok majd programozni?
  • Melyik állami szervezet a felelős a képzésért?

A Fidesz egyik fő alapelve, hogy nem adnak segélyt, így az elképzelés nem annyira volt meglepő. 

Mégis azt, hogy az állam segít az embereknek átképezni magukat, és finanszíroz egy informatikusképzést, sokan mint örömteli és életképes elképzelést fogadták

– főleg a másik két lehetőséget figyelembe véve, amiket felvetett Orbán Viktor a munkanélküliek elhelyezésére: 

közmunka és a hadsereg.

Érthető módon egy menő és piacképes szakma sokaknak vonzóbb, mint a balra át vagy az éhbérért történő fűkaszálás, ráadásul ezek a karrierváltó informatikusképzések már bőven a járvány előtt is népszerűek voltak.

Változott a terv

Magyarországon több cég is kínál ilyen képzéseket, igaz, nem olcsón. A finanszírozás több helyen is úgy történik, hogy a diákoknak a fizetésükből kell törleszteniük, miután sikerült elhelyezkedniük a szakmában. A piac főként szoftverfejlesztőket keres, ezek a legnépszerűbb képzések, ezért is hivatkoznak az újságok jellemzően programozóiskolákként az ilyen felnőttképzési intézményekre, de természetesen nem csak a szűkebb értelemben vett programozást lehet elsajátítani ezeken a helyeken.

Palkovics bejelentése után a hazai iskolák el is kezdtek egy előzetes igényfelmérést, hiszen várható volt, hogy óriási lesz az érdeklődés, ugyanis nemcsak hogy 95 százalékban állja az állam a képzés költségét, de még különleges felnőttképzési diákhitelt is kaphatnak a résztvevők. A Diákhitel Plusz néven futó kölcsön összege maximum 1,2 millió forint.

A Codecool, a Green Fox és a PROGmasters is úgy készült, hogy ők fogják végezni a jelentkezők szűrését, vagyis már a bevezető képzést is. Az első bejelentés az állami informatikusképzésről április 7-én volt, aztán bő egy hónapra rá, május 11-én jelentkezett újra a témával az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), közölve, hogy az államilag támogatott informatikusképzés feltétele egy nyolchetes videótanfolyam, a tanfolyam elvégzése után az arra alkalmas jelentkezők a rendes karrierváltó képzésre mehetnek tovább.

Hatalmas az érdeklődés 

Az előképzésre május végéig lehet jelentkezni, és a tájékoztató honlap szerint a következőket foglalja magába:

  • a Windows operációs rendszer használatára vonatkozó elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítása;
  • hálózati alapfogalmakkal való megismerkedés;
  • a különféle fejlesztési módszertani elemek megismerése (tervezés, implementálás, tesztelés, élesbe állítás), a fejlesztésben részt vevő személyek feladatainak és felelősségi köreinek megismerése;
  • bevezetés a Git verziókövető rendszerbe (ezzel többek között a közös csoportmunkára készülnek elő a hallgatók);
  • a HTML, CSS, JavaScript alapjainak elsajátítása (ezekkel a későbbiekben weboldalakat lehet készíteni).

Az előképzésre rengeteg ember jelentkezett, csak egy nap alatt mintegy 15 ezren. A hatalmas érdeklődés nem csoda, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének kutatói úgy becsülik, hogy több mint 120 ezer ember vált munkanélkülivé a járvány miatt. A jelentkezés határideje május 25., és ha augusztusban el akarják indítani a rendes nagy átképzési programot (az ITM ezt az időpontot adta meg kezdésnek), akkor az előképzésnek nem sokkal a határidő után el kell indulnia.

Azonban valójában még elég sok a kérdőjel azzal a képzéssel kapcsolatban, amelynek elméletben heteken belül indulnia kellene.

Na de ki a felelős?

Szerettük volna megtudni, hogy ki készíti a videós oktatóanyagot, és ki fogja kiértékelni az eredményeket, hiszen ezen fog múlni, ki mehet a támogatott képzésre, és ki nem.

A kérdésünkre az ITM azt válaszolta, hogy az előképzést az Innovatív Képzéstámogató Központ (IKK) bonyolítja le. Az IKK egy nemrég létrehozott állami cég, amelynek célja elméletileg, hogy az állami szakképzés átszervezésének keretében egyes feladatokat átvegyen a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivataltól (NSZFH). Az, hogy az IKK pontosan hogyan működik és miért is felel, nem egészen világos, az ITM a Népszava azon kérdésére, hogy mi szükség volt az IKK-ra az NSZFH mellé, azt válaszolta, hogy „míg az NSZFH az állami fenntartású intézmények középirányítói szervezete, az Innovatív Képzéstámogató Központ a teljes szakképzési és felnőttképzési területnek biztosít innovatív háttértámogatást”.

Mindenesetre telefonon megkerestük Almássy Gábort, az IKK vezérigazgatóját, hogy megtudjunk részleteket az állami informatikus-előképzésről. Az igazgató azt mondta, hogy utána kell kérdeznie a dolognak, majd az IKK a következő választ küldte:

A 8 hetes informatikai alapozó képzést az Innovatív Képzéstámogató Központ a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatallal közösen szervezi különböző feladatok mentén.

Valamint az Újratervezés Program honlapján feltüntetett információs emailcímre irányítottak, hogy ha további kérdésünk van, ott tudjuk feltenni.

Mivel ez nem igazán adott választ a felmerülő kérdésekre, írtunk a megadott emailcímre, a kérdéseinket az NSZFH-nak is elküldtük, valamint az ITM-nek még egyszer. Azt szerettük volna megtudni, hogy

  • akkor tulajdonképpen ki készíti el az oktatóvideókat,
  • és ki fogja kiértékelni az eredményeket,
  • ki dönt arról, hogy kik mehetnek a támogatott karrierváltó képzésekre.

Amint érkezik válasz, frissítjük a cikket.

A cégek kivárnak

A programozóiskolák továbbra is várakozó üzemmódban vannak. Megkerestük a Green Foxot, a Codecoolt, a PROGmasterst és a Training 360 iskolát is, mind azt mondták, hogy örömmel részt vennének a karrierváltó képzések lebonyolításában, egyelőre azonban még nem tudják, hogy kik vehetnek majd részt, és milyen kritériumok alapján választják ki azokat a cégeket, amelyeknél elérhető lesz az államilag finanszírozott képzés. Az ITM egyelőre annyit közölt, hogy

a 2020 augusztusában induló képzések esetén képzőnek természetesen piaci szereplők is jelentkezhetnek, a képzések feltételrendszere jelenleg kialakítás alatt van.

A dolog tétje nem kicsi, hiszen az államilag finanszírozott képzés jelentős üzlet is, felforgatja a piacot. Már csak azért is, mert ha esetleg nem is olyan hosszú, mint a hagyományos képzések,

az emberek feltehetően a diákhitellel megspékelt ingyenes képzést választják majd, vagyis a program a piaci cégek egyéb képzéseiről is jelentkezőket szívhat el.

Egyébként nem ez az első állami informatikusképzés, 2017-ben már meghirdették az államilag finanszírozott informatikai fejlesztői karrier start programot. Azt a programot a Training360 úgy nyerte meg, úgy, hogy övé volt az egyetlen érvényes ajánlat a tenderen, ráadásul a többi piaci szereplő akkor azt mondta, hogy ők még csak nem is hallottak a programról. A cég egyébként ebben a programban is szeretne részt venni.

A honlapon lévő információkat tudjuk egyelőre mi is, szeretnénk ha nálunk is indulna

– írták a kérdésünkre.

(Borítókép:  Pat Greenhouse / The Boston Globe / Getty Images)