110 ezer alkalmazott után igényeltek már állami bérkiegészítést

2020.05.23. 11:11

Mostanáig már több mint 110 ezer ember bértámogatására adtak be igényt a vállalkozások, amelyek ennek révén meg tudják tartani a munkavállalóikat rövidített foglalkoztatás keretében, mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szombaton Alsópáhokon. Az állami bértámogatás (kurzarbeit) lényege, hogy ha egy cég elbocsátás helyett inkább csökkenti egy munkavállaló munkaidejét, akkor a kieső bér 70 százalékát az állam fizeti ki. 

Palkovics László a Kolping Hotel számára átadott munkahelyvédelmi támogatói okirat kapcsán beszélt arról, hogy a turizmust-vendéglátást érintette leggyorsabban a koronavírus okozta járvány, de a kormány éppen ezen a területen lépett a leghamarabb.

A munkahelyek megőrzését szolgáló bértámogatási lehetőségen felül tervezi a kormány egy olyan támogatási forma kidolgozását, amellyel ennek a szektornak az újraindítását is segíteni lehet, hiszen "a pincérnek és a szakácsnak akkor is ott kell lennie, ha csak két vendég van" - mondta a miniszter.

(MTI)