Leépítés? Hétvégén is dolgozunk – állítják a hazai bankok

2020.05.24. 07:09
A 9 legnagyobb hazai lakossági bank zöme (7-8 bank) egyáltalán nem kezdett a koronavírus időszakában leépítésbe, bércsökkentésbe, vagy munkaidő-szűkítésbe. Feladat ugyanis rengeteg van, és ahogy arról többen is meséltek, jelentős átcsoportosításokat kellett végrehajtani, főleg a call centerekben, kisebbrészt a back office-okban kellett több ember. Ami most beválik, az lehet, hogy a járvány után is itt marad.

Az elmúlt időszakban a Takarékbankból több dolgozó is jelezte az Indexnek, hogy bár a hírekben eddig nem szerepelt a bank tömeges leépítése, de valójában nagyon intenzív folyamatok zajlanak a bankcsoportnál.

Ahogy többen is egybehangzóan írták, sok területen 30-70 százalékos munkaidő- és jövedelemcsökkentést vezetett be a bank, vagyis a heti 40 óra helyett 28, illetve 12 órás munkaheteket vezetett be, az ezzel arányos jövedelemcsökkentéssel.

Körbekérdeztünk

Megkérdeztük a Takarékbankot is, a koronavírus miatt szükséges lépésekről (elbocsátások, részmunkaidő, bércsökkentés), de annyiban kiszélesítettük a témát, hogy valamennyi nagyobb hazai banknak feltettük ugyanazokat a kérdéseket.

Természetesen továbbra is köszönettel fogadjuk a témában az olvasóink jelzését, de a bankok válaszaiból kiderül, hogy hét-nyolc bank határozottan jelezte, hogy elsődleges prioritásnak tartja a munkahelyek megőrzését, a Takarékbank rövid válaszában egyelőre ennyit közölt:

"A bank létszámpályáját a 2018-ban elfogadott stratégia határozza meg. Ugyanakkor a jelenlegi helyzetben a bank folyamatosan vizsgálja a munkáltató és a munkavállalók érdekeit kölcsönösen figyelembe vevő átmeneti lehetőségeket. Ennek keretben alkalmazza és vizsgálja a részmunkaidős foglalkoztatást.”

Nőttek a feladatok

A többi nyolc bank (Budapest Bank, CIB, Erste, KH, MKB, OTP, Raiffeisen, UniCredit) részletes válaszaiból az derül ki, hogy a koronavírus nyomán teljesen átalakult banki működés sokféle kihívást jelentett, de összességében erre nem a munkatársak leépítése volt a válasz, hanem a munka optimalizálása.

Extra feladat volt a távműködés kialakítása, a lakossági moratóriummal kapcsolatos kérdések fogadása és a visszalépések kezelése, a sokféle, kormányzati, vagy jegybanki mentőcsomagokhoz kapcsolódó új termék kialakítása, a sokszor pillanatok alatt megvalósítandó informatikai feladatok (technikai számlák) kialakítása.

  • A bankközpontokban körülbelül 10-15 százaléknyi ember dolgozik csak továbbra is a székházakban, a többiek jellemzően otthon vannak home office-ban.
  • A fiókban nagyobb a bejárók aránya, ugyanakkor sok fiókbeli dolgozó átkerült új feladatokra, elsősorban a call centerekbe.
  • Meglepő módon a legjobban fizetett munkavállalók közül viszonylag sokan továbbra is bejárnak, szakterületi vezetők vetésforgóban, vagy bonyolult képernyőket, otthonról nem elérhető rendszereket kezelő üzletkötők.

Akiknél mindenki megvan

A következő felsorolásban szereplő hét bank azt jelezte, hogy egyelőre létszámleépítésre, munkaidő-csökkentésre, vagy a fizetések megváltoztatására sem került sor a járvány miatt.

  • A 10 161 főt alkalmazó OTP,
  • a 4000 fős K&H,
  • a 3300-as létszámú Erste, amely online interjúkkal embereket is vett fel,
  • a 2934 főt alkalmazó Budapest Bank,
  • a 2043 emberrel dolgozó CIB,
  • az 1954 fős MKB és
  • az 1744 munkavállalóval működő UniCredit.

A csoportszinten 2830 főt alkalmazó Raiffeisen Bank annyiban különleges, hogy itt sem volt leépítés, sőt a bank az új belépők felvételét sem állította le, a járvány alatt is több tucat új munkatársat vett fel, viszont. a dolgozók egy részénél, átmenetileg, május elején, 3 hónapra bevezetett fizetéscsökkentést.

Mint írták

sikeres újraindulás esetén ezeket az intézkedéseket, ha úgy látjuk, hogy újraindul az ügyfélforgalom, maximum 2 héten belül teljesen ki tudjuk vezetni. Az érintettek körét városra, fiókra, leterheltségre, és élethelyzetre lebontva határoztuk meg – hiszen például sok gyermekes szülőnek most még segítség is lehet, ha több időt tölthet a szintén otthon lévő gyermekével.”

A bérveszteséget a legalacsonyabb fizetésű munkatársaknak teljes mértékben visszakompenzálja, miközben a felsővezetői körnél egy automatikus bércsökkentés történt.”

Örökké izgalmas

Ahogy az egyik banki vezető mesélte, a racionális létszám kialakítása egyszerre fontos és egyszerre jelentéktelen kérdés.

Mindenki küzd vele, de valójában, ha jöm egy moratórium, vagy egy különadó, az 3 év megfeszített optimalizációjának az eredményeit teszi tönkre. Amíg munkaerőhiány volt, addig az optimalizáció inkább segített, nem volt annyi gondunk a munkaerő megtalálásával, ha egy válság miatt kellene leépíteni, az nehezebb lenne.”

Egy másik vezető szerint a bankok három hatás között őrlődnek.

A munkaerőt jó lenne egy kevés felesleggel működő optimális szintre hozni, ami megfelel a normál működésnek, csak az a baj, hogy soha sincs normál működés. Így az eleve feszített létszámmal csak túlórákkal, hétvégézéssel tudjuk megoldani az állandó rendkívüli helyzeteket (PSD2, azonnali fizetési rendszer, PIN-mentes határ megemelése, fizetési haladék leprogramozása), és amikor mindig az azonnal feladatara kell mindenkit ráállítani, akkor elmaradnak az igazán nagyívű, hosszú távú fejlesztések, digitális megoldások, opern banking.

Biztonság

A legtöbb válaszadó kiemelte, hogy minden egészségügyi intézkedést kialakítottak, illetve komoly teljesítménynek tartják, hogy extrém rövid idő alatt a munkatársak nagy része át tudott állni az otthoni munkavégzésre.

Egyes területeken nagyon komoly igénynövekedés mellett is, az OTP például a contact centerben azt tapasztalta, hogy aa bejövő hívásszám a pandémiás időszakot megelőzőhöz képest duplájára nőtt, de ezen a csatornán is zökkenőmentesen működött a home office.

Reptéri kisbusz, fix helyek

A legtöbb egyedi érdekességről az Erste Bank számolt be, a bank kétezer fős központjában már csak kétszáz ember dolgozik, őket, a vélhetően amúgy jelentős forgalomcsökkenést elszenvedő reptéri kisbsz-szolgáltató hordja be a munkahelyükre.

A cégnél júniustól tervezik a visszarendeződést, de úgy ,hogy a visszatérés önkéntes alapú, tehát aki akar és tud otthonról dolgozni, az továbbra is megteheti. A cég minden szervezeti egységen belül 3-3 csoportra osztotta fel a kollégákat, és várhatóan júniustól egy adott héten mindig csak az egyik csoport dolgozik az irodában, a másik kettő otthonról, majd cserélnek.

A bejárók körében kötelező a maszk viselése a közös terekben, így például az aulában, folyosókon, liftek előtt és a liftekben, étteremben a sorban állás során. A cég átmenetileg visszahozta, a korábban már felszámolt fix munkaállomások rendszerét: az adott héten az irodában dolgozó kollégáknak mindig ugyanahhoz az asztalhoz kell ülniük.

Szokássá válhat a rendkívüli

Több bank is jelezte számunkra, hogy a rendkívüli időszakból tanulni is lehet, sok, sebtiben kialakított munkahelyi helyzet bevált. Az értékes tapasztalatok hosszú távon is hatással lehetnek a mindennapi munkavégzésre. Alig egy éve mértük fel a call centerek működését, akkor mg az otthoni munkavégzés illúziónak tűnt, a kényszerhelyzet alatt egy pillanat alatt realitássá vált.

Ahogy a home office-ról is azt hallottuk a vezetőktől, hogy az a tapasztalat, hogy dolgoznak a kollégák. Korábban a ritkán lehetővé tett home office, amolyan kedvezmény, motivációs elem volt, most egyre inkább a hatékony és költségtakarékos munkavégzés szinonimájává vált.