9 milliárd euróval menti ki a német állam a Lufthansát

2020.05.25. 14:08 Módosítva: 2020.05.25. 14:09

Sikerült megállapodnia a Lufthansa vezetésének és a német kormánynak a légitársaság mentőcsomagjáról a DPA hírügynökség meg nem nevezett forrásból származó értesülései szerint. 

A Bloomberg azt írja, hétfő délután állhat elő Németország formálisan 9 milliárd eurós (3,15 ezer milliárd forintos) ajánlatával. Erre majd még az Európai Bizottságnak és a Lufthansa felügyelőbizottságának is rá kell bólintania. 

A megállapodás alapján a tőkeinjekcióért és a KfW állami bankon keresztül nyújtott 3 milliárd eurós hitelért cserébe a német állam 20 százalékos részesedést és további 5 százalékos részesedésre váltható kötvényt szerez a Lufthansában. Ez két helyet is jelent az igazgatóságban. Heteken át kérdés volt, belemegy-e ebbe a feltételrendszerbe a cég irányítása, még az is felmerült egy ponton, hogy inkább a csődöt válasszák az állami befolyás helyett, de végül inkább mégis elfogadták az ajánlatot. A megállapodás részletei közé kerülhet egy olyan elem, amely alapján az államnak egy ponton el kell majd adnia a részesedéséből, de ezzel kapcsolatban a részletek még nincsenek kidolgozva a hírek szerint. 

A megállapodás hírére több mint 8 százalékot emelkedett a Lufthansa árfolyama. 

A légicégek akkora bajba kerültek a járvány miatt, hogy rengeteg ország segíti őket nagyszabású mentőcsomagokkal.