Csaba
17 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

A Hunvald-érában elkezdett, a Fidesz alatt lezárt ingatlanügyben nyomoz a rendőrség

2020.06.02. 08:59

Hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a BRFK egy VII. kerületi ingatlanegyüttes eladása miatt, írja a 24.hu. A VII. kerületben, a bulinegyeden közepén álló épület régen a Táncművészeti Egyetemhez tartozott. Az ingatlant már 2007-ben pénzzé akarta tenni az akkor Hunvald György vezette önkormányzat, azonban a politikus később előzetes letartóztatásba került, és a 2010-es választásokon fideszes vezetése lett a kerületnek.

Végül 2018-ban mégis eladták az ingatlant, 304 millió forintért, amely a 24.hu állítása szerint jóval alacsonyabb, mint a piaci ár. 2019-ben a VII. kerület ismét ellenzéki vezetés alá került, és az új polgármester, Niedermüller Péter kezdeményezte az ügylet átvizsgálását, amivel Czeglédy Csaba ügyvédi irodáját bízták meg (azt, hogy Czeglédy irodája megbízásokat kapott önkormányzatoktól, a kormánypárt többször támadta, de még az ellenzéken belül is vita volt belőle.) A 24.hu-nak azt nyilatkozta a rendőrség, hogy jelenleg hűtlen kezelés gyanújával folyik a vizsgálat az ügyben.