Észrevették, hogy Észak-Korea titokban seftel valamivel

2020.06.11. 16:59 Módosítva: 2020.06.11. 21:16

Az ENSZ megfigyelőinek már egy ideje szemet szúrt, és most egy amerikai szervezet megfigyelői is észrevették, hogy a rendkívül kiterjedt nemzetközi szankciók ellenére Észak-Korea seftel valamivel.

A CNN részletes cikke szerint nem fegyverekről vagy drogról van szó, és nem is szénről, amivel még az első szankciók bevezetése után is kereskedhettek.

Azt vették észre, hogy az ország melletti tengereken rengeteg hajó cirkál fel-alá, és időnként egymásra át is rakodnak valamit. Egy idő után egyértelművé vált, hogy a kotróhajók és szállítóhajók segítségével homokot termelnek ki a tengerfenékről, amit aztán elszállítanak és értékesítenek.

A nemzetközi szankciók 2017 óta persze ezt is tiltják. A megfigyelők azt is látták, hogy az azonosítószám nélküli hajók közül soknak volt valamilyen kínai kötődése (kínai zászlók, kínai nevek), és a kitermelt homokot kínai kikötőkbe csempészték.

Kapcsolódó

Ez lesz a 21. század egyik legfontosabb erőforrása

A Közel-Keleten rengeteg van, mégis importálják; Kína geopolitikai célokra használja fel; az Egyesült Államoknak pedig emiatt az erőforrás miatt fogy a területe. És nem az olajról van szó.

A homok egyébként a modern civilizáció egyik legfontosabb alapanyaga. Kulcsfontosságú a beton- és üvegkészítésben, és rengeteg elektronikai eszköz előállításához is elengedhetetlenül szükséges. Az emberiség körülbelül 50 milliárd tonna homokot használ fel évente, a vizet leszámítva semmilyen más természeti erőforrásból nem használunk fel ennyit.

A rendelkezésre álló mennyiség korlátlannak tűnhet, pedig ez nem így van, a hatalmas mértékű kitermelésnek nagyon komoly környezetkárosító hatása van. A sivatagokban lévő homok pedig nem igazán megfelelő az építőipar számára, mert a túlságosan apró szemcsék miatt nem köt jól.

Manapság Kína a legnagyobb homokfelhasználó. Ráadásul az ázsiai ország építőipara 2010 után még durvább sebességre kapcsolt, ha lehet hinni a CNN elképesztő adatainak, akkor 2011 és 2013 között Kína több betont használt fel, mint az Egyesült Államok az egész 20. század alatt. Jelenleg Kína több homokot használ fel, mint a világ többi része együttvéve.

A CNN egyébként megkérdezte az illetékes kínai minisztériumot, hogy mit tudnak a dologról, de nem kívánták kommentálni az ügyet. Korábban tagadták, hogy közük lenne ahhoz, hogy Észak-Korea kijátssza a nemzetközi szankciókat.