Ottó
19 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Fortyogó kuktát hevített tovább George Floyd és a járvány

GettyImages-1217203600
2020.06.11. 16:41 Módosítva: 2020.06.12. 18:08
Európából nézve sokakat megdöbbenthetett az Egyesült Államokban George Floyd halála után kitört tüntetések hevessége és széles társadalmi támogatottsága. De az amerikai helyzetet közelebbről vizsgálva az látszik, hogy bár az erőszakhullám közvetlen kiváltó oka a fekete kisebbség elleni rendőri agresszió, a feszültség kirobbanásába egy szélesebb kört érintő jogos elégedetlenség is belejátszhat. Az USA-ban az egyenlőtlenséget mérő mutatók alapján nem elég, hogy a fekete népesség anyagi és emberi jogi felzárkózása kudarcos, általánosságban is egyre mélyülő vagyoni szakadék tátong a társadalomban. A koronavírus pedig csak tovább súlyosbítja a helyzetet.

A Minneapolisban rendőri intézkedés közben megfojtott Floyd halála apropóján kitört tüntetések pár nap alatt az egész országra (majd a világ más pontjaira is) átterjedtek. A megmozdulások nem előzmény nélküliek, a Black Lives Matter mozgalom korábban is jelentős mozgósítőerővel bírt hasonló esetekben, de ekkora országos, ráadásul nagy számú fehér tüntető részvételével zajló balhéra nem volt példa évtizedek óta, holott minden évben több Floydéhoz hasonló (ha nem is mindig ennyire egyértelmű) sztori kap nyilvánosságot.

Épp ezért logikus azt gondolni, hogy a kisebbségi jogok kérdéskörénél nagyobb puskaporoshordó robbanhatott most be. Az amerikai gazdasági egyenlőtlenségek mérőszámaiban meg is találhatjuk a legvalószínűbb kiváltó okot:

a társadalom növekvő része érezheti azt, hogy a gazdagok évről évre gazdagodnak, míg az átlagember megélhetése nehézkes,

a fiatalok nem jutnak egyről a kettőre, kiszolgáltatott helyzetű munkavállalókat az út szélén hagyja a politika.

Mindennek tetejébe a koronavírus nyomán kialakult válságos helyzetben történelmi rekordokat dönt a munkanélküliség, a mentőcsomagok áldásaiból pedig megint csak nagyobb arányban részesülnek a nagyvállalatok és a módos befektetői réteg, mint a kisvállalkozások és az átlag amerikai dolgozó. Ábrák segítségével mutatjuk az USA szélsőséges gazdasági egyenlőtlenségeit, és azt, hogyan mélyültek el az elmúlt évtizedekben.

A legbefolyásosabb országok között a legegyenlőtlenebb

A jövedelmi egyenlőtlenségeket mérő Gini-index alapján a G7 országai közül az USA-ban a legnagyobbak a különbségek a társadalom alja és a teteje között. Míg a másik 6 gazdaságban 0,3 és 0,4 között mozog az érték, addig az Egyesült államokban 0,434. Ekörül a szint körül jellemzően sokkal szegényebb, korábbi amerikai terminussal “fejlődőnek” titulált országok teljesítenek, ahol egy szűk elit a nyugatihoz hasonló jómódban él, a többség viszont szűkölködik.

5

(Összehasonlításképpen: a legsúlyosabb egyenlőtlenségekkel terhelt afrikai országokban 0,5-0,6 körül van a Gini a Világbank becslése szerint, Közép- és Kelet-Európában pedig több helyen a 0,3-at sem éri el.)

A gazdagok egyre kevesebb adót fizetnek

Az Egyesült Államokban az elmúlt évtizedekben radikális, elsősorban a vállalatoknak és a vagyonosoknak kedvező adócsökkentéseket hajtottak végre. A lefelé tartó spirál kisebb hullámzásokkal egyértelmű trend függetlenül attól, hogy éppen milyen párti vezetése volt az országnak, bár az 1980-as években, a Reagen-éra alatt különösen nagy lendületet vett. Míg az 1950 és 1970 között a társadalom leggazdagabb részére 50 százalék feletti adókulcsok vonatkoztak, ez az érték a töredékére csökkent, a legutóbb Trump 2017-es adócsomagján nyertek nagyot a vagyonosok.

Egy a New York Timeson megjelent összesítés szerint 1950-ben a leggazdagabb 400 háztartásra vonatkozó teljes adókulcs elérte a 70 százalékot, ma ez 23 százalék. Eközben az alsóbb jövedelmi tizedeknél a trend fordított, az elmúlt 70 év folyamán fokozatosan nőnek az adóterhek.

Nőnek a különbségek a háztartások között

Az egyenlőtlenségek látványos mutatója a háztartások bevételeinek és vagyonának összehasonlítása. Ha azt is megnézzük, hogyan alakulnak a számok az egyes korszakokban és jövedelmi csoportokban, akkor a változások irányát is megkapjuk; az USA-ban ezek miatt az adatok miatt sokuknak van okuk elégedetlennek lenni.

Ha a társadalmat vagyoni ötödökre bontjuk, azt látjuk, hogy az ezredfordulót megelőző évtizedben még a szegényebb rétegek gyarapodtak jobb ütemben, utána azonban a trend megfordult; minél jobb volt a kiinduló vagyoni helyzet, úgy lettek nagyobbak a pozitív irányú változások is, főként a top 5 százalék vagyona szállt el. A 2008-as pénzügyi válságtól 2016-ig tartó időszak pedig

egyenesen katasztrofális volt mindenkinek a felső 20 százalékon kívül, az alacsonyabb státuszú háztartások vagyona ebben az időszakban jelentősen csökkent.

2x

Folyamatosan növekszik annak a jövedelemnek az aránya is amelyet a legjobban kereső 20 százaléknyi háztartás visz haza. Ez az 1960-as évek végi 43 százalékról 2018-ra 52 százalékra nőtt, az alattuk lévők viszont egyre kisebb arányban részesednek az összes megtermelt jövedelemből.

6
Fotó: Index

Mindennek az élettartamra és az egészségre is komoly hatása van, a New York Times egyenlőtlenségeket részletező cikke szerint a 

A középosztály nem tartja a lépést

Ezeknek a változásoknak relatíve a középrétegek a legnagyobb elszenvedői – bár az alul lévők helyzete sem javul (illetve kis mértékben még romlik is), a középosztály alsó szegmense konkrétan azt érezheti, hogy egy-két generáció alatt számottevően romlott a gazdasági pozíciója.

3

A közepes jövedelmű háztartások jövedelme az összes jövedelmen belül 62 százalékot tett ki fél évszázaddal ezelőtt, ma viszont már csak 43-at.

Éves jövedelmük 1970 és 2000 között még számottevően nőni tudott, 2000 és 2018 között viszont a legalsó rétegekéhez hasonlóan már csak kisebb mértékben tudott nőni, mint a legjobban keresőké (6% vs 8%), az alacsony jövedelműeké pedig szinte egyáltalán nem nőtt. 

A gazdasági egyenlőtlenségek megítélése összességében negatív az amerikai társadalomban, a felnőtt lakosság 61 százaléka úgy gondolja, túl nagy mértékűvé vált. Mindazonáltal a kép korántsem egységes, a vélemények erősen függnek attól is, milyen pártállású valaki: a republikánus szimpatizánsok körében csak 41 százalék érzi túlzásnak a helyzetet, a demokratáknál ugyanez a szám 78 százalék.

4x

Fiatal vagy? Az pech

Ahogy az lenni szokott, a tüntetők között felülreprezentáltak a fiatalok, az Y- és Z-generáció tagjai. Azon felül, hogy a lázadás részben korosztályos sajátosság, a 40 alattiak nagy részének minden oka megvan rá, hogy mindenből elege legyen. A Washington Post a napokban közölt részletes összeállítást az angolul millennialnak nevezett generáció gazdasági helyzetéről, és az adatok alapján a

mind közül a legszerencsétlenebb generációnak titulálta az 1981 és 1996 között születetteket.

A probléma már ott kezdődik, hogy ennek a generációnak az esetében volt a legalacsonyabb gazdasági növekedés a munkaerőpiacra lépésük utáni 15 évben. Ebben szerepet játszik a 2008-as válság is, ami sok Y-generációs munkavállalót rosszabbul érintett, mint az idősebbeket, mert pályakezdőként kellett érvényesülniük egy nagyon rossz állapotban lévő munkaerőpiacon.

A válság utáni munkanélküliség őket érintette a leginkább, és egyes számítások szerint 2007 és 2013 között az átlagos millennial elvesztette a keresete 13 százalékát, többet, mint bármelyik másik generáció az akkori munkaerőpiacon. A foglalkoztatási mutatók azóta helyreálltak, de azoknak az embereknek, akik válság alatt állnak munkába, jó eséllyel egész életükben meglátszik majd a fizetésükön a kezdeti hátrány. Generációs összevetésben élesen kijön, mennyit nehezedett az előrejutás, míg az 1940-es években születetteknek 92 százalék esélye volt, hogy többet keressenek, mint a szüleik, az 1980-as években születetteknél már csak 50 százalék ugyanez az arány.  

Mindeközben az Y-generáció az is, amelynek egyetemet végzett része úszik a diákhitel-adósságban, amely számára az ingatlantulajdonlás elérhetetlen álommá vált. A 35 év alattiak korcsoportjának vagyona pedig jelentősen csökkent az elmúlt 30 évben. Nem véletlen az sem, hogy a fiatal amerikaiak körében rendkívül népszerűvé vált a szocializmus. (Amit az amerikaiak így neveznek, az Európában leginkább a szociáldemokráciának feleltethető meg, vagyis a fiatal amerikaiak többsége nem a pártállami diktatúrát, de még csak nem is a piacgazdaság megszüntetését óhajtja, pusztán kiterjedtebb jóléti államot. És már nem csak a fiatalok vannak így ezzel, az elmúlt pár hónapban több ezren léptek be a demokratikus szocialista pártba.)

Bizonytalan foglalkoztatás

Az USA-ban az elmúlt években egyre nagyobb szeletet hasított ki a munkaerőpiacból az alkalmi gazdaság (gig economy), ide tartoznak az Uber és hozzá hasonló cégek dolgozói, akik nagyrészt formális munkaviszony nélkül, egyéni vállalkozóként dolgoznak egy-egy cégnek, de egyéb önfoglalkoztató kényszervállalkozók is. Foglalkoztatásuk rugalmas, ugyanakkor semmilyen munkahelyvédelmi garanciával nem rendelkeznek, jövedelmük bizonytalan és gyakran elég alacsony is.

Statisztikák szerint tízből egy amerikai dolgozó keresi a kenyerét főként az alkalmi gazdaságból. Ennek a foglalkoztatási formának a terjedése eleve problematikus, de a koronavírus okozta válság még súlyosabban érintette az alkalmi dolgozók rétegét, mint más társadalmi csoportokat. Az Appjobs felmérése szerint a szektorban dolgozók nagy része igen sebezhető pénzügyi helyzetben van, és

a koronaválság miatt több mint a felük elvesztette a munkáját.

1

Nem lenne meglepő, ha sokan úgy éreznék, elegük van, bármilyen ürüggyel az utcára vonulnak. 

A válságkezelés rátesz egy lapáttal

De a munkaügyi statisztikák alapján messze nem csak a legsérülékenyebb csoportok jártak így; áprilisra az amerikai munkanélküliségi ráta elérte a 14,7 százalékot. Ez májusra 13,3 százalékra javult, de még így is brutálisan magas.

Az elbocsátásokhoz az eredeti szándék ellenére végső soron az is hozzájárult, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed felső korlát nélküli vállalati adósság- és kötvényvásárlási programot jelentett be. Ennek hatására nagyot javultak a hitelezési kondíciók, így sok bajban lévő részvénytársaság végül nem szorult rá, hogy hagyományos állami mentőövekhez folyamodjon, aránylag olcsón tudott likviditáshoz jutni a piacról is. (Ennek jó oldala az volt, hogy nem kellett annyi adófizetői pénzt fordítani vállalatmentésre.)

Viszont így azok a feltételek sem kötötték, amelyeket állami támogatások lehívásakor támasztani lehet a cégek felé, például hogy az állam kapjon részesedést a cégben (mint mondjuk a Lufthansa esetében láthattuk), vagy hogy ne bocsássák el a dolgozóikat. A kötvénypiac újraélesztésének nagy nyertesei között voltak olyan cégek, amelyek a kötvénykibocsátás után rögtön több tízezres leépítést jelentettek be, a Boeing 16 ezer fős, a GE 13 ezer főt tervez elküldeni.

A kkv-szektor szereplői, akik a részvény- és kötvénypiacon méretükből adódóan nincsenek jelen, szintén azt érezhetik, hogy arányaiban kisebb segítséget kaptak, mint az eleve tőkeerős, nagy cégek. Az átlagos amerikai, aki most nehézségekkel néz szembe, szintén gondolkodhat úgy: nem elég, hogy évtizedek óta nem lehet egyről a kettőre jutni, még egy válság alatt is a hathatósabban alányúl az állam a befektetői osztálynak, mint a bérből élőknek.

Egy olyan társadalom, amelyben sokan úgy élik meg, hogy a terhek és a kockázatok az igazságosnál nagyobb arányban hárulnak rájuk, miközben a nyereségekből még akkor sem részesülnek, ha épp megy a szekér, gyakorlatilag egy fortyogó kukta – ha még tovább nő a nyomás, könnyen felrobbanhat. A koronavírus okozta válság és George Floyd szimbolikus, mégis teljesen értelmetlen halála úgy látszik, ehhez adták meg a kellő lökést.

(Az ábrák forrása a Pew Research Center és az Appjobs.com. További érdekes grafikonok az egyenlőtlenségről a New York Times, a 40 év alattiak gazdasági helyzetéről pedig a Washington Post cikkében böngészhetők.)

(Borítókép: Tüntetők Los Angelesben 2020 június 2-án - fotó:  Kent Nishimura / Getty Images)