A román nettó bér már annyit ér, mint a magyar

2020.06.18. 14:52

A román nettó átlagbér tulajdonképpen már annyit ér, mint a magyar átlagfizetés - derült ki abból a Privátbankáron megjelent cikkből, amely az Eurostat friss adatait elemzi.

Magyarországon 2019-ben is folytatódott a bérek emelkedése, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) korábbi közlése alapján az átlagos nettó bér 11,4 százalékkal lett több az az előző évinél. Bár hazai viszonylatban impozáns a növekedés mértéke, azért sokat árnyalódik a kép, ha ránézünk a friss uniós statisztikákra.

2019-ben Magyarországon 9079 eurónak volt megfelelő az átlagosan hazavitt összeg.

Ez mindössze 5,9 százalékkal magasabb a 2018-asnál. A KSH által mért adathoz képest megjelenő jelentős differencia a forint/euró árfolyam alakulásával magyarázható. A forint tavalyi gyengülése ugyanis felemésztette a bérnövekedés valamivel több mint felét, hiszen az MNB árfolyama alapján tavaly a forint 2,8 százalékot - közel 10 forintot - veszített értékéből.

Ennek ellenére nemzetközi viszonylatban az élvonalhoz tartozik Magyarország az 5,9 százalékos emelkedéssel. Ennél nagyobb mértékben öt országban nőttek a bérek:

  • Szlovákiában 6,8,
  • Észtországban 7,
  • Bulgáriában 7,5,
  • Lengyelországban 8,
  • Lettországban 9,4
  • és Romániában 14 százalékkal.

A 9079 euró értékű magyar átlagos nettó bér a harmadik legalacsonyabb Európában, ráadásul úgy, hogy 2018-ban ennél jobban állt Magyarország. Az átlag akkor "csak" a negyedik legalacsonyabb volt.

Mostanra a magyar dolgozóknál kevesebb éves fizetést már csak Romániában (7600 euró) és Bulgáriában kapnak (6030 euró). Egy év alatt Lettország előzött be minket.

A dobogón egyébként nem történt változás. A legtöbb nettót

  • az izlandi dolgozók vihették haza, 49 976 eurót,
  • a norvégok 45 358-at,
  • a luxemburgiak pedig 42 583-at.

Mennyit ér valójában

Az igazán érdekes azonban az, hogy mindez mennyit ér valójában az adott országokra jellemző árszínvonal tükrében. Hiszen hiába magasak egy országban a fizetések, ha a boltban is minden sokkal drágább, akkor elveszítheti előnyét a magasabb bér. Ezt az összehasonlítást teszi lehetővé a vásárlóerő-paritáson számolt nettó bér, melyre szintén vannak friss adatai az Eurostatnak.

Magyarországon ilyen összehasonlításra alkalmas értéken a 9079 eurós nettó bér az árak tükrében 14 397 eurót ér, ami - 2018-hoz hasonlóan - a hatodik legalacsonyabb az Európai Unióban. Vagyis, hiába csupán két országban kapnak kevesebb fizetést a dolgozók a magyarnál, a nálunk jellemző árszínvonal miatt nem ér annyira keveset a fizetés, mint az a nominális összeg alapján tűnik.

A magyarországinál kevesebbet ér az átlagos nettó fizetés

  • Romániában,
  • Horvátországban,
  • Litvániában,
  • Szlovákiában,
  • Lettországban
  • és Bulgáriában.

Románia viszont egy év alatt hatalmasat lépett előre, olyannyira, hogy vásárlóerejét tekintve az amúgy alacsonyabb román átlagos nettó bér gyakorlatilag beérte a magyart, és 0,5 százalék híján pont ugyanannyit ér. A különbség gyakorlatilag semmi, hibahatáron belüli.

A magyar 9079 eurós éves átlagbér vásárlóerejét tekintve 14 397 eurót ér, a román 14 324-et,

vagyis a keleti szomszédunkban élők csupán 73 euróval kevesebb értéket tudnak vásárolni a nettó bérükből.

Olcsó maradt a magyar munkaerő

A lap megjegyzi, hogy a gyenge forint miatt nemzetközi viszonylatban nem tud megmutatkozni a hazai szinten kiemelkedő bérrobbanás valós mértéke. Ez azonban a kormány politikájának kedvező fejlemény. Míg ugyanis határainkon belül a forintban számított változás kiváló propaganda alapanyag, addig

nemzetközi szinten rendkívül olcsó maradt a magyar munkaerő.

Ezzel - és egyéb támogatásokkal, kedvezményekkel - továbbra is erős lobbiereje maradt a kormánynak, ha beruházást tervező nemzetközi nagyvállalatok hazánkba csábításáról van szó.