Hermina
15 °C
27 °C

Nem vehetnénk meg 600 millióval drágábban?

2020.06.23. 12:58

Feltűnően lassan haladt a nyomozás a botrányos 2015-ös pécsi buszbeszerzés ügyében, mostanra jutott el az ügyészség a vádemelésig.  A magyar hatóságok egyébként nem is nyomoztak egészen addig, amíg Hollandiában nem indult nyomozás az ügyben. 

Nagyon jó, csak meg kell oldani drágábban

Még 2013-ban a pécsi önkormányzat le akarta cserélni a városi buszokat, ezt pedig rábízta a buszos cégére, a Tüke Busz Zrt.-re. Mivel lehetett tudni, hogy tervben van a nagy buszbeszerzés, 2014 decemberében a Volvo Hungária Kft. vezetője levélben tájékoztatta a Tükét, hogy Hollandiában eladásra vár egy nyolcéves Volvo-flotta.

A önkormányzati cég vezetője és a másik vádlott, a Bus& Coach képviselője el is mentek megnézni a buszokat, tárgyaltak is ezekről. Végül a 113 használt busz árát az átalakításokra is tekintettel maximum 2,9 milliárd forintban határozták meg. Majd a cégvezető visszament az önkormányzathoz, és 3,5 milliárdos buszbeszerzést terjesztett a fideszes többségű önkormányzat elé, amit azok el is fogadtak.

2015 februárjában ki is írták a közbeszerzést, és ezeket a használt buszokat vették meg Pécsre, csakhogy nem a Volvo Hungária által ajánlott holland cégtől, hanem a közbeszerzés alapján a Bus&Coach BV nevű cég közbeiktatásával, azaz a vád szerint több mint 600 millió forinttal többért. A közbeszerzésen ez az egy szereplő indult végül, a buszokat pedig az önkormányzat által utalt pénzből tervezte megvenni, tehát nem is voltak nála a buszok a pályázat idején.

Készpénzben kivette

A Tüke Busz át is utalta a buszok tényleges árát, majd aztán először 1,6 millió eurót (mai áron nagyjából 560 millió forintot) utalt a Bus&Coach vezetőjének számlájára, aki ezt néhány napon belül készpénzben fel is vette. Aztán szintén a Tüke Busz utalt még 550 ezer eurót (mai áron nagyjából 190 millió forintot) egy thaiföldi cégnek. 

Továbbra is három gyanúsított van, kettőt különösen jelentős vagyoni kárt okozó hűtlen kezeléssel, harmadik társukat pénzmosással vádol most a Baranya Megyei Főügyészség.  A harmadik az említett thaiföldi cég képviselője. A gyanúsítottakról annyit lehetett megtudni korábban, hogy egyikük pécsi, másikuk holland, a harmadik pedig magyar–holland kettős állampolgár. A holland ügyészség egyébként ez ügyben még évekkel ezelőtt nagyobb mennyiségű készpénzt foglalt le egy pécsi kötődésű, Hollandiában élő magánszemélytől. A Szabadpécsen olvashat még izgalmas részleteket az ügyről.