Izabella, Dalma
14 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Hackerek, kémek, pornó, szerencsejáték és a fantom kétmilliárd euró

GettyImages-1022331910
2020.06.29. 12:40 Módosítva: 2020.06.29. 17:08
A Wirecard az online pénzügyi megoldások világának igazi üstököse volt, egy kis cégből egy évtized alatt váltak a német tőzsde egyik vezető vállalatává. Olyanokat előztek meg, mint a Deutsche Bank és a Commerzbank. A céget azonban régóta azzal vádolják, hogy meghamisítja könyvelését, hogy úgy tűnjön, nagyobb a forgalma, mint valójában. A vállalat sokáig megúszta a felelősségre vonást, hackerekkel és kémekkel figyeltette ellenlábasait, ügyvédekkel támadott vissza. Most azonban a csőd szélére kerültek, és az igazgatótanács ellen nyomozás folyik, ugyanis kiderült, a vádak valószínűleg nem voltak alaptalanok.

A csúcsról a mélybe

Zsoldos hackerek, líbiai kémek, ázsiai árnyékszámlák, soha nem létezett eurómilliárdok, szerencsejáték, online pornó.

Akár azt is gondolhatná az ember, hogy az év legjobban várt játékáról, a Cyberpunk 2077-ről van szó, pedig ezek a kulcsszavak mind az egyik legnagyobb német tőzsdei vállalat, az online pénzügyi megoldásokban és bankolási szolgáltatásokban utazó Wirecard történetében tűntek fel.

Nagy rá az esély, hogy az elmúlt hetek botrányáig nem is hallott a Wirecardról.  A cég 2018-ban ért a csúcsra, akkor 191 euróért vették a részvényeiket, a vállalat tőzsdei értéke 24 milliárd euróra rúgott, több ezer alkalmazottat foglalkoztattak, és világszerte több százezer partnerüknek biztosítottak online fizetési szolgáltatást, köztük olyan nagy cégeknek, mint az Aldi és a Lidl.

Egyetlen tüske volt a cég körme alatt, a Financial Times, amely évek óta követte a vállalat ügyeit, és többször írt arról, hogy valami nagyon nem oké a Wirecarddal.

A cégnek azonban rendre sikerült elhárítania a vádakat, ami nem volt nehéz, ugyanis a befektetők nagyon hinni akartak a cég sikerében, de a német pénzügyi felügyelet is többször kimentette a vállalatot.

2018 szeptemberében a Wirecard bekerült a legfontosabb német tőzsdei cégeket tömörítő DAX tőzsdei indexre, ahol az 1870-ben alapított német ősbank, a Commerzbank helyét vették át.

Mégis 2020 júniusában a Wirecard egy hét leforgása alatt elveszítette a tőzsdei értékének több mint 90 százalékát, a cég egyik fő részvényesét és a szellemi atyját, Marcus Braunt a rendőrök vitték el, miután kiderült, hogy egy közel kétmilliárd eurós lyuk tátong a cég könyvelésében.

Pornó és szerencsejáték

Markus Braun 1969-ben született Bécsben, apja iskolaigazgató, anyja tanárnő. Braun a Bécsi Egyetemen diplomázott gazdasági informatikából. Egy osztrák pénzügyi tanácsadó cégnél kezdett dolgozni, majd Münchenbe költözött, ahol az egyik big four tanácsadó cég, a KPMG munkatársa lett. 

1999-et írunk, tombol a dotkomláz, a befektetők ész nélkül öntik a pénzt minden olyan vállalkozásba, aminek köze van az internethez.

Ekkor alapítják meg München kertvárosában a Wirecardot, a cég online pénzforgalmi folyamatok lebonyolításával foglalkozik. 2002-ben kipukkad a dotkomlufi, sorra mennek tönkre az előző években felpumpált netes vállalkozások, a válság majdnem elviszi a Wirecardot is, ekkor kerül a cég élére Braun. A Wirecard 2005-ben felvásárol egy bedőlt céget, hogy a kezdeti részvénykibocsátással (IPO) járó szigorú vizsgálatokat elkerülve kijussanak a frankfurti tőzsdére.

A Wirecard az internet sötétebb sarkaiban kezd operálni, online pornóra és szerencsejátékra szakosodott cégeknek dolgoznak,

amelyeket a nagyobb cégek sokszor a presztízsvesztés miatt inkább elkerülnek – legalábbis papíron.

2006-ban egy újabb felvásárlással létrehozzák a Wirecard Bankot. A cég így a banki és nem banki szolgáltatások egy furcsa hibridjévé válik. Hamarosan megérkezik az első támadás is a Wirecard ellen, 2008-ban azzal vádolják meg a céget, hogy nem valós adatok szerepelnek a könyvelésükben. Az ügyben két embert letartóztatnak,

azokat, akik a vádat megfogalmazták.

Shortosok

Ha valaki rájön valami disznóságra egy nagy tőzsdei céggel kapcsolatban, akkor azon nagyon komoly pénzeket lehet keresni. Hiszen miután napvilágra kerül a kompromittáló információ, a kérdéses cég részvényei jellemzően zuhanni kezdenek; ha ezt tudja előre valaki, akkor shortolhatja a részvényeket, ami nagyjából annyit jelent, hogy arra fogad, esni fog az értékük a tőzsdén. A gond ezzel az, hogy ezen a ponton még semmi nincs bizonyítva, bárki kiállhat, és vádaskodhat cégek ellen, azt remélve, hogy így a saját shortügyleteinek kedvez, ez viszont tőzsdei manipulációnak számít, ami súlyos bűncselekmény. 

Persze másik oldalról a cég is felhasználhatja ezt védekezésnek. lehet, tényleg sárosak, de azt mondják, hogy az egész csak a shortosok mesterkedése. A wirecard előszeretettel élt ezzel.

A 2008-as vádak esetén a Wirecard megúszta a dolgot, nekik adott igazat a hatóság, a német kisrészvényesek érdekvédelmi szervezetének, az SdK-nak két munkatársa pedig letöltendő börtönt és pénzbüntetést kapott, 

a német lapok az ország történetének legnagyobb tőzsdei manipulációjának nevezték az ügyet.

A Wirecard az Ernst & Young (EY) pénzügyi tanácsadót bízta meg azzal, hogy soron kívül auditálja a cég pénzügyeit a vádak miatt, és innentől fogva az EY vette át a cég rendes könyvelését is. (Apró érdekesség, hogy pont ezen sorok írása közben jött a hír, hogy az SdK feljelentést tesz az EY ellen a Wirecard-ügyben, bár nem a 2008-as botrány, hanem a 2016–2018-as periódus könyvelése miatt. Úgy tűnik, nem felejtették el, hogy rájuk verték a 2008-as balhét.)

Gyanús ázsiai cégek

Ahogy a 2008-as ügy elült, elkezdett ömleni a pénz a Wirecardhoz. A 2010-es évek elején a cég 500 millió eurót szedett össze a részvényesektől, és terjeszkedni kezdett. A pénzt a cég kétes ázsiai üzletekre költötte, jellemzően új vásárlói kapcsolatok kiépítése címen. 2015-ben a Financial Times egy hosszú cikkben fogalmazott meg kétségeket a Wirecard terjeszkedésével kapcsolatban.

Egyfelől a cég rengeteg pénzt költött nehezen ellenőrizhető valós értékű immateriális javakra, másfelől az üzletek lebonyolítása is számos kérdést vetett fel.

A Wirecard ázsiai központja Szingapúrba került, de az ott elkönyvelt számok rendre nem egyeztek a Németországban leadott jelentésekkel. A cég mindenféle könyvelési bravúrokkal próbálta meg igazolni a dolgot, amihez volt is muníciójuk, ugyanis sorra bonyolítottak nehezen átlátható és érthető üzleteket. Például számos alkalommal komoly összegeket fizettek ki előleg címen. Cégeket vettek Vietnámban, Kambodzsában, Laoszban, és volt, hogy a 21 millió eurós vételár több mint felét kifizették előre, 

egy nagy cég esetében még a pár százalékos előleg is szokatlan, nem hogy előre kifizessék a vételár felét.

Braun, a Wirecard igazgatója azzal magyarázta a dolgot, hogy a pénz harmadik felekhez került, közvetítő, úgynevezett escrow, számlákra. Ennek később még lesz jelentősége, ugyanis a cég, ha nem tudott elszámolni valamilyen összeggel, szívesen hivatkozott később is arra, hogy a pénz ilyen escrow-számlákon pihen.

A vásárló az első

A Wirecard a felvásárolt cégek sokszor meglepően magas árát főleg az immateriális értékükkel magyarázta. Azt állították, hogy a megvásárolt cégek értéke valójában magasabb, mint az a közvetlen teljesítményükből fakadna. 

Ezt főleg az ügyfélkörük bővítésével magyarázták, azzal érveltek, hogy a megvásárolt cégek valódi értéke nem a forgalmukban vagy az eszközeikben rejlik, hanem az ügyfélkörükben.

Ez önmagában nem szokatlan, hiszen van, hogy egy cég valódi értéke például abban rejlik, hogy nagyon ismert vagy régi, ezért hajlandó érte valaki többet fizetni, ezt a megfoghatatlan többletet szokták goodwill, azaz pozitív üzleti érték címen elkönyvelni.

Persze ez egy képlékeny és nehezen megfogható dolog, a Wirecard azonban mégis magabiztosan kiállt amellett, hogy a megvásárolt lehetséges ügyfelek igenis megérik az elköltött milliókat.

Azzal érveltek, hogy a több ügyfél nagyobb forgalmat hoz majd. A cég évi több százmilliót költött ilyen felvásárlásokra, főleg a bűvös ügyfélkör címszó alatt.

az immateriális javak ugyanakkor a pénzmosás, offshore és egyéb ügyeskedések melegágyát is jelentik.

Elég csak a Microsoft esetére gondolni, ami a gyanú szerint több milliárd dollárnyi adót csalt el azzal, hogy a szabadalmak és a márkanév jogaival ügyeskedtek.

Stella Fearnley a Bournemouth University könyvelési szakértője azt mondta a Financial Timesnak, hogy amikor gyanús tételeket keres az ember egy cég könyvelésében, akkor jó ökölszabály, hogy egy tétel vagy legyen pénz, vagy  termeljen pénzt, minden más eleve kicsit gyanús.

Nem arany, és nem is fénylik

A Wirecard ázsiai felvásárlásai közel sem voltak nyereségesek, a megvett cégek rendre súlyosan el voltak adósodva. Amikor 2015-ben a Financial Times szembesítette a felmerülő kérdésekkel a Wirecardot, és rámutatott, lehet hogy a cég tőzsdei növekedése közel sincs összhangban a valós teljesítményével, Braun, a cég igazgatója és egyik legnagyobb részvényese azt mondta:

Ez hülyeség, miért csinálnék ilyet, 12 éve részvényes vagyok, 12 éve én irányítom ezt a céget, minek kockáztatnék?

és a Wirecard gyorsan beperelte az újságot.

2016-ban újabb jelentés került napvilágra, a Zatarra álnéven futó anonim érdekkör pénzmosással vádolta a Wirecardot. A német pénzügyi felügyelet azonban ismét tőzsdei manipulációt kiáltott, és a Zatarra ellen kezdtek nyomozni. A Wirecard meg persze tagadott mindent. 

Közben egy egészen vad fordulat is beállt a Wirecard-ügyben.

Zsoldos hackerek

Egy független megfigyelőügynökség, a Citizen Lab azzal állt elő, hogy egy hackercsoport kiterjedt támadássorozatot folytat, ügyvédek, tőzsdei szereplők, újságírók, tudósok adatait próbálják megszerezni.

A Dark Basin névre hallgató, pénzért felbérelhető hackercsoport célpontjaiban különféle minták mutatkoztak. Számos olyan ember volt a célpontjaik között, akik környezetvédelmi okokból az ExxonMobil olajvállalat ellen lobbiztak. De a Citizen Lab szerint a Dark Basin nemcsak az Exxon ellenfeleit támadta, hanem a célpontjaik között voltak a Wirecarddal szemben kritikus hangok is.

a Financial Times munkatársai is célzott adathalász emailek célpontjai voltak.

Az Exxon és a Wirecard tagadta, hogy közük lenne a dologhoz.

Amúgy a Wirecard végig elég kemény hadjáratot folytatott a Financial Times ellen, rendszeresen fake newsozta az újságot. Angolul tudóknak érdemes megnézni az FT egyik munkatársának, Dan McCrumnak a videóját, amiben arról mesél, hogy mennyire megterhelő volt a cég ügyeiről írni, ugyanis a Wirecard rendszeresen a shortosok ügynökének nevezte őt és a munkatársát, sőt még eljárást is indított ellenük a német piaci felügyelet a Wirecard nyomására. 

McCrum arról mesél, hogy egy idő után kezdett paranoiás lenni, félt, hogy követik az utcán és a közlekedésen. nem alaptalanul.

Tigris Projekt 

A Wirecard igazi szárnyalása csak ezután kezdődött, 2017-ben bejelentették, hogy átveszik a Cititől a fizetési tranzakciók feldolgozását 11 országban, közben az EY éves auditja arra jutott, hogy minden rendben van a Wirecard könyvelésével, és úgy tűnt a cég ténylegesen is elkezdett készpénzt termelni. A befektetők vitték a Wirecard-részvényeket, mint a cukrot, a cég értéke szárnyalni kezdett. Braun igazgató 150 millió eurós kölcsönt vett fel a Deutsche Banktól, amelyhez a saját részvényei szolgáltak fedezetül. 

Eközben a szingapúri irodában belső vizsgálat indult, ugyanis egy munkatárs azt állította: a cég kamu ügyletekkel pumpálja fel a saját forgalmát.

Miközben folyt a belső vizsgálat Ázsiában, a Wirecard otthon Európában a csúcsra jutott. Kiütötték a Commerzbankot a DAX-indexről, és a cég értéke meghaladta a 24 milliárd eurót. Münchenben pezsgők pukkantak, Szingapúrban tovább folyt a nyomozás a kamu tranzakciók után, és a cég  helyi vezető tisztségviselőjének kérésre elkészült egy jelentés, amivel aztán nem kezdtek semmit.

de ahogy az ilyen jelentésekkel már csak lenni szokott, 2019 januárjában nyilvánosságra került.

A „Tigris Projekt Összefoglaló” névre keresztelt diasor tartalmát a Financial Times hozta nyilvánosságra, a jelentésből az derült ki, hogy a cég számos ponton megsértette a szingapúri törvényeket, és lehetséges, hogy a cég pénzmosásban vett részt, valamint meghamisította a könyvelését. A jelentést az egyik alkalmazott szivárogtatta ki, aki azt mondta, hogy

elfogadhatatlan, hogy egy blue chip vállalatnál szemet hunynak az ilyen szintű bűncselekmények fölött.

A jelentéshez csatolt dokumentumok azt is megerősíteni látszottak, hogy a Wirecard utaztatja a pénzét különböző cégek között, hogy valós bevétel nélkül generáljon extra forgalmat magának.

A milliomos halász

A Wirecard tagadta a vádakat, ám egy hónapra rá a szingapúri rendőrség razziát tartott az irodáiban. A Wirecard-részvények esni kezdtek, de a német piacfelügyelet, a BaFin, valamint az uniós társa, az ESMA, teljes  egyetértésben megint arra jutottak, hogy meg kell védeni a céget a shortügyletekkel szemben, ezért megtiltották a Wirecard shortolását egy időre.

Ekkor indult eljárás a Finacial Times újságírója ellen is, ugyanis a BaFin azt mondta, azt gyanítják, McCrum adta le a drótot a shortosoknak, mielőtt megjelent volna a Financial Times cikke.

Közben a szingapúri rendőrség kihallgatásokat tartott, elektronikai eszközöket foglaltak le.

2019. márciusban újabb állítással jött elő a Finacial Times, azt állították, hogy a Wirecard külsős cégekkel intézi az üzlet egy részét, amiért cserébe a beszállítók részesedést fizetnek a Wirecardnak, és persze ez a konstrukció is ügyeskedéssel van átszőve. Az újság elment, hogy felkeresse az egyik ilyen partnercég, a ConePay irodáját a Fülöp-szigeteken,

de a megadott címen egy társasházat találtak, ahol egy Agostin Antonio nevű nyugdíjas halász és a 12 fős családja éltek.

Antonio egy levelet szedett elő, amit egy éve dobtak be hozzá, a borítékon a Wirecard neve állt, de azt mondta, soha nem hallott ezenkívül a cégről, és fogalma sincs, mi lehet ez a levél. A Wirecard azt elismerte, hogy külsős cégeken keresztül operál azokban az országokban, ahol nincs működési engedélye, de azzal érveltek, hogy ez teljesen bevett gyakorlat, és betartanak mindent szabályt.

A Wirecard és a kétes partnerei közötti pénzmozgások ismét számos kérdést felvetettek fel, hiszen megint egy olyan elem merült fel, amely bonyolította, hogy a külső szemlélők hiteles képet kaphassanak a Wirecard valós teljesítményéről. A halász kunyhójába bejegyzett iroda például papíron hárommillió eurónyi járulékot fizetett a Wirecardnak, valójában azonban semmi nem bizonyította, hogy ez a pénz tényleg létezik.

A Wirecard csak perel, perel

A külsős cégek abban is segítettek, hogy miközben a Wirecard a Deutsche Bankot megelőzve Németország egyik legnagyobb, legelismertebb cégévé nőtte ki magát, 

távolságot tudjon tartani a nagy haszonnal operáló, ugyanakkor ingoványos pornó- és szerencsejátékipartól.

Ugyanis belső források szerint a Wirecard a valóságban nagyon is hű volt a gyökereihez, és továbbra is szolgáltattak pénzügyi megoldásokat ilyen oldalaknak. A cég közben egyre csak perelt, beperelték a szingapúri hatóságokat is, miközben az EY apróbb módosításokkal, de leokézta a Wirecard 2018-as mérlegét. Braun, a cég vezetője azt mondta, hogy kisebb döccenők mindig akadnak, ha ennyire gyorsan nő egy vállalat, de minden rendben, és megígérte hogy szigorítanak a cég belső szabályzatán.

Úgy tűnik, ennyi elég volt a befektetőknek, a cég tőzsdei értéke, amely a szingapúri fiaskó után 40 százalékot esett, ismét emelkedni kezdett. A világ legnagyobb kockázati tőkealapja, a SoftBank 900 millió eurót pumpált a Wirecardba, a SoftBank stratégiája az, hogy hatalmas pénzekkel tesznek piacvezetővé cégeket, bár vannak jelek, miszerint ez a stratégia egyre kevésbé kifizetődő.

Líbiai kémek

Időközben a Financial Times tényfeltáró cikksorozata újabb darabbal bővült, ismét dokumentumokat tettek közzé, amelyek szerintük azt bizonyították, hogy a Wirecard tudatosan felpumpálta a forgalmát dubaji és ír cégeken keresztül, valamint szándékosan félrevezették a cég auditját végző EY-t. Az összes dokumentum nyilvánosan letölthető, ugyanis az újság megelégelte, hogy a sokadik bizonyíték után is fake news tőzsdei manipulátoroknak nevezi őket a Wirecard. A belső könyvelés számos helyen kérdést vetett fel a partnercégekkel, és a partnercégektől elkönyvelt bevételekkel kapcsolatban.

Ezen a ponton amúgy némi magyar vonatkozása is van a dolognak.

Ugyanis miután a Financial Times azt írta a Wirecard egyik legnagyobb gyanús partnercégéről, az PayEasyről, hogy a Live Jasmin szexkamerás oldalról ismert Docler-csoporthoz tartozó Escalion is az ügyfelük, a Live Jasmin azt nyilatkozta az újságnak, hogy ők közvetlenül a Wirecarddal állnak kapcsolatban, és nincs közük az PayEasyhez. (A Docler alapítója és tulajdonosa a magyar Gattyán György.) 

A Wirecard ismét visszatámadt, azt állította, a Finacial Times dokumentumai hamisítványok, és egy hangfelvételt hoztak nyilvánosságra, amely szerintük azt bizonyította, hogy a Financial Times munkatársai a tőzsde befolyásolására játszanak. 

A felvételt az a Rami El Obeidi szolgáltatta a cégnek, aki korábban a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács vezető hírszerzője volt,

ez a szervezet irányította Líbiát Moammer Kadhafi halála után. El Obeidi feladata volt a Financial Times hiteltelenítése mellett az is, hogy megfigyelje azokat a befektetőket, akik shortolták a Wirecardot.

Kétmilliárd euró? ¯\_(ツ)_/¯

2019-ben a cég megbízta a KPMG-t hogy auditálja a könyvelését, és tisztázza a Wirecardot. Bár a jelentésnek 2020 áprilisára kellett volna elkészülnie, de mind a KPMG rendkívüli auditja, mind az EY rendes éves auditja egyre késett. Végül a KPMG kiállt, és bejelentették:

nem tudják igazolni, hogy a Wirecard 2016 és 2018 között elkönyvelt profitja valós, valamint 1 milliárd euró valódiságát nem tudják megerősíteni.

Nem állították, hogy hibás a könyvelés, csak azt, hogy nem tudják megerősíteni a Wirecard számait. A Wirecard vezetősége, az élükön Braunnal, továbbra is azt mondta, nincs itt semmi látnivaló, és váltig állították, hogy az EY éves auditja legalább probléma nélkül halad, és a koronavírusra hivatkozva kértek még egy kis haladékot a mérleg leadására.

június 5-én azonban rendőrök jelentek meg a Wirecard német irodáiban.

Úgy tűnik, ezen a ponton a német piaci felügyelet, a BaFin – akik eddig harcosan védték a Wirecardot az állítólagos shortos összeesküvéssel szemben – is kapcsolt, és úgy döntöttek, ideje a Wirecard körmére nézni. Itt már nagyon fogyott a levegő a cég körül, az éves pénzügyi jelentést a harmadik halasztás után sem tudták leadni, ugyanis az EY nem talált 2 milliárd eurót.

A Wirecard erre gyakorlatilag megsemmisült a tőzsdén, néhány nap leforgása alatt elvesztették a tőzsdei értékük javát.

a cikk írása közben valamivel 1 euró 30 cent fölött jegyzik a Wirecard részvényeit, a csúcson 191 euró volt az értékük.

Volt még egy erőtlen próbálkozásuk, és azt állították, hogy a pénz talán (!) egyes Fülöp-szigeteki pénzintézeteknél van, a bizonyos escrow-számlákon, de ebben már akkor sem hittek sokan, kétmilliárd euróról azért szokta tudni az ember, hogy hová rakta. Közben a cég felmentette Braunt az igazgatói székből, a helyét az igazgatótanácsba két napja kinevezett James Freis vette át.

lényegében megtört a wirecard, és elismerték, hogy valószínűleg soha nem is létezett a kérdéses összeg.

Június 23-án letartóztatták Markus Braunt, a vád az, hogy a cég a vezetése alatt meghamisította a könyvelését, hogy nagyobbnak tűnjön a forgalma, mint az valójában volt. Braunt 5 millió euró óvadék ellenében helyezték szabadlábra. Nemcsak Braun, hanem a teljes igazgatótanács ellen vizsgálatot indítottak a német hatóságok. A Wirecard bejelentette, hogy csődöt jelentenek, miután a botrányt követően a cég hitelezői befagyasztották a hitelek folyósítását a Wirecardnak, ami így készpénz nélkül maradt.

Végjáték

De nem csak a Wirecardot fogják (elméletben) alaposan átnézni a hatóságok, az Európai Bizottság utasította az EU pénzügyi ellenőrző szervét, az ESMA-t, hogy vizsgálják ki a BaFin szerepét a Wirecard ügyben.

Ugyanis a BaFin volt az, ami több ponton a Wirecard pártját fogta, ők indítottak vizsgálatot a cég ügyeit pedzegető Financial Times ellen is.

Az egész ügy nagyon rossz fényt vet a szervezet működésére, mivel nemcsak hogy nem vették észre, mi folyik a Wirecard körül, de aktívan akadályozták, hogy fény derüljön az igazságra. 

Felix Hufeld, a BaFin igazgatója egészen hajmeresztő érveléssel próbálta hárítani a felelősséget, szerinte ugyanis a Wirecard inkább technológiai cég, mintsem pénzügyi vállalkozás.

Kezdetben még a német pénzügyminiszter is tett egy bátortalan lépést, hogy a védelmébe vegye a piacfelügyeletet, de végül ő is amellett tette le a voksát hogy felül kell vizsgálni a BaFin működését. Egyesek szerint azonban az is kérdéses, hogy az ESMA mennyire hatékonyan fogja felülvizsgálni a BaFint, miközben személyi átfedések vannak a két szervezet között.