Malvin
11 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Tizenötezer fős elbocsátásra készül az Airbus

2020.07.01. 12:45

Történetének legnagyobb válságában van az európai repülőgépgyártó Airbus, amely jövő év végéig 15 ezer dolgozót tervez leépíteni – írja a BBC. Az Airbus brit gyárából 1700 főt terveznek kirúgni, és további több ezer dolgozó veszítheti el a munkáját a cég német és spanyol üzemeiben is. A vállalat vezetői remélik, hogy önkéntes felmondásokkal és korai nyugdíjazással meg lehet oldani a létszámcsökkenés nagy részét. 

 Guillaume Faury, az Airbus vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy a repülőgépgyártás történetének legnagyobb válságán megy éppen keresztül,

a cég jelenleg kapacitásának 40 százalékán termel, és a vezetés nem is számít arra, hogy 2023 előtt visszaáll a légi közlekedés forgalma a járvány előtti szintre. Faury szerint az eddigi intézkedésekkel sikerült elérni, hogy a vállalat túlélje a járvány jelentette első sokkot, most viszont további intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy az Airbus egészségesen, piacvezetőként kerülhessen ki a válságból. 

Az Airbusnál már április óta beszélnek arról, hogy hatalmas leépítések jönnek a cégnél, a vezérigazgató akkor a vállalat 135 ezer dolgozójának írt levelében arról számolt be, hogy pár hét alatt az Airbus elveszítette az üzletének harmadát, és soha nem látott tempóban ömlik ki a cégből a pénz. A BBC beszámolója szerint a kormányzatoktól kapott pénzügyi segítséggel az Airbus eddig el tudta kerülni azt, hogy tömegével kelljen elküldenie a dolgozókat, de a légi közlekedés helyzetéből kiindulva ezt csak ideig-óráig lehetett halogatni. 

A most bejelentett leépítési tervről még tárgyalnak a dolgozókat képviselő szakszervezetekkel. A brit Unite nevű szakszervezet kijelentéseiből kiindulva ez nem lesz olyan egyszerű:

a szakszervezet egyszerűen ipari vandalizmusnak nevezte az airbus bejelentését. 

A brit kormány szóvivője a tervezett elbocsátásokat úgy kommentálta, hogy az Airbus dolgozói és családjaik nehéz időszak elé néznek, a kormány viszont készen áll arra, hogy minden lehetséges módon támogassa őket.  A francia kormány viszont szélsőségesnek nevezte az Airbus leépítési programját. 

Nem sokkal az Airbus bejelentése után az Air France is hatalmas leépítést jelentett be: a francia légitársaság  7600 munkahelyet szüntet meg a koronavírus miatt visszaesett forgalomra hivatkozva. 

Jean-Baptiste Djebbari francia közlekedési államtitkár  a sajtónak azt mondta, hogy a kormány ígéretet kapott arra, hogy elsősorban az önkéntesen távozók munkahelyei szűnnek meg, és a lehető legkevesebb munkavállalót küld el a légitársaság, amelynek a francia állam is tulajdonosa. Az AFP francia hírügynökség értesülése szerint 6650 munkahely szűnik meg az Air France-nál azzal, hogy az önként távozók és a nyugdíjba vonulók helyére nem vesznek fel új munkaerőt, de az elbocsátások sem kizártak a belföldi járatokon dolgozók körében.