A járatok 90 százalékát újraindítja a Ryanair

2020.07.01. 09:55

Szerdától újraindulnak a Ryanair járatai, az ír légitársaság ismét több mint ezer európai járatot indít naponta – jelentette be szerdán Michael O’Leary, a légitársaság vezetője. O'Leary szerint a légitársaság egy normális július forgalmához képest 40 százalékos kapacitással üzemel majd egyelőre, de ezzel együtt is fontos gazdasági és turisztikai lépésnek nevezte a járatok újraindítását. 

A Ryanair járatai 14 héttel ezelőtt álltak le majdnem teljesen a koronavírus-járvány miatt, június utolsó tíz napjában pedig napi 250 járattal kezdte meg a működését a cég. Szerdától 200 európai reptérről indulnak majd járatok, amelyeken a maszk viselése az utasoknak és a személyzetnek is kötelező lesz, kevesebb poggyászt lehet majd becsekkolni, és a gépeken nem lehet majd készpénzzel fizetni. 

A nyers stílusáról és a dolgozóival való, mondjuk úgy, konfrontatív viszonyáról ismert O'Leary azt is bejelentette, hogy ha a dolgozók nem egyeznek bele a fizetések csökkentésébe, akkor nagyjából 3500 főt ki kell rúgni a légitársaságtól, köztük pilótákat és utaskísérőket is. A terv szerint 20 százalékkal vágnák meg a legjobban fizetett pilóták bérét, az utaskísérők fizetéséből pedig 5 százalékot csippentene le a cégvezetés. O'Leary szerint ha ebbe belemennének a dolgozók, akkor majdnem teljesen el lehet kerülni a további leépítéseket.