Eufrozina, Kende
14 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Hónapokig egy csepp sem esik, aztán egy nap alatt elönt minket az árvíz

DSC6823
2020.07.02. 13:26 Módosítva: 2020.07.02. 14:58
  • Az éghajlatváltozás miatt szélsőségesebbé váló időjárás egyre nagyobb gondot okoz a hazai mezőgazdaságnak, sok esetben pont akkor nincs elegendő öntözővíz, amikor kellene.
  • A rendszerváltás előtt több ezer kilométeres öntözőrendszer épült ki Magyarországon, de ennek nagy része azóta elavult, mert nem használják.
  • A kormány most újra felfuttatná az öntözéses gazdálkodást, tíz év alatt 170 milliárdot költenének a régi rendszerek felújítására, ezzel többszörösére növelnék az öntözött területek nagyságát.
  • Kétséges, hogy mennyien vágnak bele a fejlesztésekbe, mert brutálisan drága beruházásokról van szó. Persze aki megfelelő növényeket öntöz és jól gazdálkodik, az nagyot szakíthat, de ehhez szemléletváltásra lenne szükség.
  • A környezetvédők szerint nem ördögtől való dolog az öntözés, de nagyon hiányolják a széleskörű egyeztetést, szerintük nincs átfogó koncepció, mindenki a saját maga képére akarja formálni a tájat.

A mezőgazdaság nagyon sokféle kockázatnak ki van téve, sok tényező befolyásolja, hogy adott évben mekkora és milyen minőségű termés várható. Például az emberek vagy a haszonállatok számára táplálékul szolgáló növények megfelelő fejlődéséhez a napfényen és a tápanyagon kívül kell víz is, amit ráadásul nagyon nem mindegy, hogy mikor kap meg a növény.

Hogy mennyire nem mindegy, hogy mikor érkezik a víz, azt megmutatta az idei időjárás is, hiszen tavasszal rendkívüli szárazság volt, hatalmas károkat okozott az aszály. Június első felében viszont helyenként özönvízszerű esőzések voltak, néhány helyen pár nap alatt több eső esett, mint előtte hónapokon keresztül összesen.

Ilyenkor azonban a hirtelen lezúduló, hatalmas mennyiségű víz nagy része nem hasznosul, hanem csak elfolyik az erre a célra kialakított csatornákon. Az aszály és a jégkár miatt minden idők legrosszabb gyümölcstermése várható Magyarországon.

Mint az autógyártás

Akkor kell víz, amikor erre a növénynek szüksége van, nem jó, ha túl korán jön a csapadék, de az is baj, ha túl későn. A növénytermesztés olyan, mint az autógyártás. Mindennek időben kell ott lennie, például a tápanyagnak és a víznek is

– erről beszélt Ligetvári Ferenc vízgazdálkodási szakmérnök, egyetemi tanár, az MTA doktora. A termésbiztonság fokozása és a hozamingadozás csökkentése érdekében tehát bizonyos növényeket érdemes öntözni, de ehhez tudatosabban kell gazdálkodni a vízzel.

Erre azért van szükség, mert nem úgy működik a dolog, hogy ha a megfelelő időben nincs elegendő csapadék, akkor fúrunk néhány kutat, és onnan majd bármikor tudunk vizet nyerni. A felszín alatti vizek kitermelését ugyanis nagyon komolyan védi az uniós és a hazai szabályozás is, ezekből a készletekből elsősorban az ivóvízszükségleteinket fedezzük.

Főként felszíni vizekből

A földtani tömbben tárolt, felszín alatti vízkontingensekből csak korlátozottan lehet öntözni, hiszen fennáll a veszély, hogy a felhasználás mértéke meghaladja az utánpótlás mértékét, tehát fenntarthatatlanná válik a kitermelés.

Az uniós és a hazai szabályozás szerint

az öntözési vízigények elsősorban felszíni vizekből elégíthetőek ki, csak ennek hiányában engedélyezhető felszín alatti vízhasznosítás.

Persze köztudott, hogy sokan fúrattak illegális kutakat, de az is egyértelmű, hogy jó lenne pontosabb képet kapni arról, mennyien csapolják engedély nélkül az értékes rétegvizeinket, ezért még arra is lehetőség nyílt, hogy ha valaki önszántából bejelenti a korábban engedély nélkül kialakított kútját, akkor nem kap bírságot, és tulajdonképpen semmilyen retorzió nem éri.

Az alapinfrastruktúra megvan

A felszíni vízgazdálkodásunk fejlesztésének igénye nem most merül fel először. Magyarországon az öntözéses gazdálkodás szerepe a 20. században értékelődött fel igazán, akkor például a Tisza-tó (Kiskörei-víztározó) megépítésének nemcsak az árvízvédelemben szántak fontos szerepet, hanem az Alföld jobb vízellátásában is.

A Kiskörei-víztározóhoz kiterjedt öntözőrendszer tartozik, a Jászsági- és a Nagykunsági-főcsatorna is ebből szállítja a vizet, de szintén a Tisza vizét használja a folyó északabbi pontjából kiágazó Keleti- és az abból leváló Nyugati-főcsatorna is. Ezekből mellékcsatornák ágaznak le, amelyekből szivattyútelepek segítségével emelik ki a vizet, ami aztán csővezetéken jut el az öntözendő táblához.

„A rendszerváltás előtt rengeteg mezőgazdasági terméket exportáltunk a keleti blokk országaiba, ekkor volt olyan időszak, hogy 350 ezer hektárt öntöztek Magyarországon, ami nagyjából a mezőgazdasági tevékenység alá vonható 5 millió hektár 7 százaléka volt, a mérsékelt övi országok körében ezzel az aránnyal az élmezőnybe tartoztunk” – emlékezett vissza Ligetvári.

„Az 1980-as évek második felében viszont a termékeink piaca már nem volt olyan jól megszervezve, nem tudtunk annyi árut eladni, gazdaságtalanabbá vált az öntözés egy része” – vezette le a szakember, aki szerint ezután a technikai elavultság is egyre nagyobb problémává vált, az öntözőberendezések cseréjére, felújítására azonban nem volt elegendő pénz.

A meglévőt újítanák fel

A rendszerváltás után pedig ha valaki öntözni akart, a sok kisbirtok és a megváltozott jogi környezet miatt rendkívül nehézkessé vált a berendezések átvezetése azok földjén, akik nem akartak öntözni. Ráadásul Ligetvári szerint a földalapú támogatás tovább rontott a helyzeten,

mert ezzel a gazdák egész jó életszínvonalat tudnak maguknak biztosítani, és a vis maior alapokból származó támogatások is megfelelő megélhetést jelentenek.

Mindezek miatt az öntözött területek nagysága kb. a negyedére, 87,5 ezer hektárra csökkent (egy másik forrás szerint 111 ezer hektárra). Ez már csak a mezőgazdasági területeink 2 százaléka, viszont ezeken a területeken a nem öntözöttekhez képest sokkal nagyobb bevétel realizálható, és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak 75 százaléka ezen a 2 százaléknyi földön keresi meg a kenyerét – mondta Ligetvári. 

Az Agrárminisztérium nagyjából a korábbi csúcsszintekre hozná vissza az öntözést. Két év alatt 200 ezer hektárra, majd

2030-ra legalább 400 ezer hektárra növelné az öntözhető területek nagyságát a tárca.

Ezért tíz éven keresztül évi 17 milliárd forint forrást biztosítanak az öntözéses gazdálkodáshoz kapcsolódó fejlesztésekhez, ekkora a maximálisan igénybe vehető keret.

Az Agrárminisztérium az Index kérdésére azt írta, hogy ebből a pénzből főként a meglévő infrastruktúrát újítanák fel, új állami főművek építéséről egyelőre nincs szó. „Fejlesztésre kerülnek többek között az öntözési célt szolgáló állami főművek (pl. Homokhátság vízpótlása III. ütem, Keleti-főcsatorna és övcsatornáinak mederszelvény rekonstrukciós munkái I. ütem, Szarvasi Holtág rugalmas vízpótlási lehetőségének kiépítése I. ütem, kettős működésű csatornák a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság területén). (...) Továbbá felújításra kerülnek az öntözővíz szállításában fontos szerepet játszó harmadlagos művek, valamint a hatékony öntözés érdekében öntözéstámogató informatikai hálózatot kerül fejlesztésre” – írták.

Nagyon költséges

A háttérben megszólaló forrásaink szerint irreálisak a minisztérium nagyratörő tervei. Kicsi esélyt látnak arra, hogy néhány éven belül megtöbbszöröződjön az öntözött területek nagysága, legfőképpen azért, mert nagyon költséges beruházásokról van szó, és a rendszerek üzemeltetése is komoly kiadásokkal jár. Ligetvári Ferenc szerint

hektáronként 1,5-5 millió forint a rendszer kiépítése.

Ezt kevés termelő vállalja be, hiszen a megtérülés nagyon bizonytalan. Ligetvári becslése szerint a következő tíz évben reálisan 60-70 ezer hektárral nőhet az öntözött területek nagysága.

Nagy István agrárminiszter is elismerte, hogy a Vidékfejlesztési Program öntözésfejlesztési pályázata a többi beruházási támogatáshoz képest kevésbé népszerű. Az öntözéses gazdálkodásról tavaly év végén elfogadott törvény ugyanakkor sokkal egyszerűbbé tette a beruházások adminisztrációját, megoldást kínál a berendezések idegen telkeken való átvezetésére, és a pályázatok felső összeghatára 500 millióról 2 milliárd forintra nőtt. A pénzre szüksége is lehet a pályázóknak, mert a miniszter szerint egy korszerű és komplex öntözési beruházás három-négymilliárd forint körül alakul. Ezért egyébként a kormányzat a gazdálkodók együttműködését ösztönzi, a jogszabály bevezette az öntözési közösségek kategóriáját.

Más szemléletmód kell

Az általunk megkérdezett szakértők egyetértettek abban, hogy a négy nagy termőföldi kultúránk közül a búzát és a napraforgót nem érdemes öntözni, a repcét is csak a nagyon aszályos években, egyedül a csemegekukorica esetén van esély a költségek megtérülésére. Ligetvári Ferenc szerint az öntözésnek igazán a kertészeti kultúráknál van értelme, tehát a dísznövények, gyógynövények és főként a zöldségek esetén. Ligetvári a nagyságrendeket egy példán is szemléltette, nyilván sok mindentől függ az adott termény ára, de szerinte

  • amíg 1 hektár nem öntözött kukorica kb. 500 ezer forint bruttó bevételt hoz,
  • addig 1 hektár öntözött csemegepaprika kb. bruttó 5 milliót,
  • 1 hektár üvegházban termelt csemegepaprika pedig kb. bruttó 50 milliót.

Persze azt is hozzáteszi, hogy míg a kukoricát viszonylag keveset kell gondozni, addig a csemegepaprika-termesztés nagyon munkaigényes dolog. De egyértelmű, hogy egy drága öntözés beruházás igazán az intenzív zöldségeknél tud megtérülni. Ezt is meg kell érteniük a gazdáknak, hogy a vizet olyan növények táplálására kell fordítani, amelyek termesztése nagyobb haszonnal jár – hangsúlyozta.

Ligetvári szerint az öntözés egy teljesen más szemléletmódot igényel a gazdáktól, „szellemileg, anyagilag és fizikailag is más magatartást igényel” – mondta, hiszen például az sem mindegy, hogy mikor öntöznek, és mennyire korszerű berendezésekkel dolgoznak. Szerinte a jelenlegi vezetékhálózat rendkívül pazarló,

a víz kb. 50 százaléka elszivárog, mire a növényhez ér.

A fejlettebb mezőgazdasággal rendelkező nyugati országokban betonnal és gumibéleléssel szigetelik a csatornákat, úgy csak a víz 10 százaléka szivárog el.

Mindenki a maga képére szeretné formálni

Hogy az öntözéses gazdálkodás országos fejlesztésére készültek-e átfogó környezeti hatáselemzések, nem tudni, az általunk megkérdezett szakemberek nem találkoztak ilyesmivel. Lukács Balázs András, az MTA Ökológiai Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa szerint nagyon sok víz átfolyik az országon, nem okozhat hatalmas gondot, ha ennek egy részét ide-oda elvezetik.

Szerinte az öntözési kényszer azért lépett fel, mert megnőtt az aszályos időszakok száma, a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű eső pedig nem hasznosul, nem szivárog le a talajba, hanem elfolyik a folyókba, és gyorsan távozik az országból.

Ráadásul az intenzív művelés miatt megváltozott a talaj, sokat tömörödött, kevesebb a humusztartalma, sokkal rosszabb lett a vízmegtartó képessége

– mondta. Lukács úgy véli, az éghajlatváltozás miatt egyre több olyan szárazságtűrő növény terjedhet el, ami a Mediterráneumban őshonos. A kevésbé szárazságtűrőek pedig tömegével száradhatnak ki, például a fenyőerdők tömeges kiszáradása már elindult, és a tölgyerdők sem maradnak meg, mert a gyökerük már nem igazán éri el a vizet – sorolta. A megváltozott növényzetet az őshonos állatok nem biztos, hogy kedvelni fogják.

Szerinte a fő baj az, hogy mindenki a maga képére szeretné formálni a tájat, de mást akar a mezőgazdász, mást a kiránduló, a horgász vagy az erdész, és

nincs közös stratégiai tervezés.

„Viszont Magyarországon az állam a közvetítő szerepet nem akarja felvállalni, azokat a civil szervezeteket pedig leépíti, amelyek erre felhívják a figyelmet” – mondta.

Táji szintű tervezés kellene

A társadalmi konzultáció, a szakmai egyeztetés hiányát hangsúlyozta a WWF Magyarország környezetpolitikai szakértője, Dedák Dalma is. Szerinte mire a civil szervezetekhez eljutottak a tervek, addigra már az Országgyűlés előtt volt a törvénytervezet.

Az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény és az ahhoz tartozó, napokban megjelent végrehajtási rendelet alapján a gazdáknak nem kell környezeti hatásvizsgálatot készíteniük a beruházás előtt, mert azt a Nemzeti Földügyi Központ elkészíti helyettük. Dedák úgy véli, az új szabályozás elviekben mérsékli a jelentősebb környezet- és természetvédelmi kockázatokat, de számos kérdés van még a gyakorlati megvalósítás terén, például hogy milyen formában történik a tervek felülvizsgálata a környezeti – különösen a talaj- és vízvédelmi – feltételek változásával.

Hiányolja a komplex mezőgazdasági vízhiány kezeléséről szóló koncepciót, „meg kellene haladni azt a szemléletet, hogy egyes ágazati fejlesztésekben gondolkodunk,

ehelyett táji szinten kellene tervezni,

hiszen nem ugyanazokra a megoldásokra van szükség a Homokhátságon vagy a Tisza menti mély fekvésű területeken” – mondta.

Évente hárombalatonnyi víz

Fontos a belvíz elvezetésének kérdése is. Magyarországon gyakori a szélsőséges vízhiány és a víztöbblet ugyanabban az évben. Ez a klímaváltozással egyre szélsőségesebbé válik. A hazai vízgazdálkodás a többletvizek kezelésére rendezkedett be, ezért 42 ezer kilométer belvízelvezető csatorna van az országban, és ezek ott vannak például a mára gyakorlatilag félsivataggá vált Homokhátságon is, ahol jobb lenne, ha lezárnák ezeket az elvezetőket, és a területen megtartanánk a többletvizet, ami a talajvíz emelésével csökkentené a vízhiányt – hangsúlyozta Dedák Dalma.

Szerinte abban nincs kérdés, hogy öntözni kell bizonyos vízigényes mezőgazdasági kultúrákat, de ezt nem mindenhol lehet gazdaságosan kivitelezni, a fejlesztésekkel is csak a földek kb. 5-7 százalékát érintheti az öntözés. Probléma a vízkészlet kérdése is, hiszen évente hárombalatonnyival több víz távozik az országból, mint amennyi bejön, ha intenzívebbé tesszük a vízhasználatot, akkor különösen indokolt lenne vízmegtartó (tehát ár- és belvizeket hasznosító) gazdálkodásra átállni. És Dedák Dalma szerint túl kevés szó esik például a talajban található víz megtartásának fontosságáról is.

Az a víz, amit messziről, csatornákon keresztül szállítunk és felülről öntözünk a növényre, igen költséges, és a párolgási veszteség miatt kevésbé hasznosul, mint a helyben egyébként is rendelkezésre álló víz, melyet csak meg kellene őrizni. Különböző talajtakarási és forgatás nélküli talajművelési módszerekkel, sokkal több vizet megőrizhetnénk – hangsúlyozta. A talaj a legjobb víztározó közeg, takarással és a talajszerkezet védelmével csökkenthető a párolgás, így a szemcsék között eleve meglévő víz helyben hasznosul, és a földek sokkal lassabban száradnak ki. Ez a mezőgazdaság klímaváltozáshoz való alkalmazkodásának egyik kulcsa lehet – mondta.

Sokkal több települési szintű csapadékvíztározóra és belvíz visszatartásra lenne szükség, ezeket is fel lehetne használni öntözésre – mondta Dedák, aki szerint több szárazságtűrő növényt lehetne telepíteni, és ez nem génmódosított kultúrákat jelentene, hanem régi magyar tájfajtákat. Ezeknek alacsonyabb a termőképessége, de sokkal ellenállóbbak, és az ásványianyag- és vitamintartalmuk, valamint élvezeti értékük is rendszerint magasabb. A mennyiségközpontú szemlélet helyett a minőség felé kellene elmozdulni – tette hozzá.

Magánérdek vs. közérdek

A WWF szakértője szerint a folyóink vize öntözési szempontból viszonylag jó minőségű, ha nem kapnak valamilyen szokatlan, komoly szennyezést, akkor a folyókból öntözött növények nem veszélyesek a fogyasztókra. Az viszont baj – folytatta –, hogy a csatornáknak a partjáról hiányzik a fás-cserjés zóna, ezért sokszor szinte a partig szántanak, ezenfelül a földeken természetesen megjelenő, növényvédő szerekkel és műtrágyával szennyezett belvizet is levezetjük a vízfolyásokba. Amennyiben öntözünk, számolni kell azzal, hogy egy csomó műtrágya és peszticid még a korábbinál is jobban bemosódik a mezőgazdasági földekről – mondta Dedák Dalma, majd hozzáfűzte: előremutató, hogy a most megjelent végrehajtási rendelet is foglalkozik a problémával.

„Az alföldi kisvízfolyások legnagyobb szennyezője öntözés nélkül is a szántóföldi növénytermesztés, ezt az öntözés csak fokozni fogja sajnos, ezért igen pozitív, hogy az új végrehajtási rendeletben megjelenik a part menti sávok kíméletét biztosító előírás. Az ideális az lenne, ha a vízfolyások és csatornák partján mindenhol odafigyelnénk a bemosódás kockázatára, továbbá az erősen szennyezett, ugyanakkor a vízhiányt helyben mérséklő belvizeket csak különösen indokolt esetben vezetnénk el, mivel ez egyre drágábbá teszi a vizek tisztítását is, és sok járulékos gondot okoz, ami megint oda vezet, mint az egész öntözési célú vízhasználat kérdése, hogy hol húzzuk meg a gazdálkodói magánérdek kiszolgálásának határát a közérdek rovására” – mondta Dedák Dalma.

(Borítókép: Zivatar Kazincbarcikán 2020. június 12-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.