Tiborcz István: Nem szeretnék egy olyan cégben tulajdonos lenni, amely közpénzeket nyer

Image from iOS (1)
2020.07.06. 13:22

Két okból is rendhagyó interjút adott Tiborcz István, a miniszterelnök veje, a sokat emlegetett Elios-ügy egyik főszereplője a Portfoliónak. Egyrészt Tiborcz ritkán ad interjút, másrészt az interjúban sem érintettek minden közéleti szempontból fontos témát. Például az Eliosról vagy a politikai hátszeléről nem kérdezte Portfolio.hu, szerintük "erről sok újat már nem lehet megírni", ezért inkább meg se próbálták ezt az irányt. Arról kérdezték inkább, hogy mibe akar fektetni az Eliosszal nagypályássá vált vállalkozó.

Az interjú jelentős részében mégis arról van szó, hogy Tiborcz István önálló gazdasági szereplőnek látja magát, egy valódi piaci befektetőnek. A turai kastélyukban például lehet, hogy lesznek állami rendezvények is, de nem erre alapozzák a működést. 

...mindenképpen piaci szereplőként értelmezzük magunkat.

- árulta el Tiborcz. Az Appeninn nevű cégéből azért szállt ki a járvány közepén, mert nem akar már közpénzeket nyerő cégben tulajdonos lenni. Sőt, igazából a pénz se érdekelte itt annyira.  

...úgy ítéltem meg, hogy nem szeretnék egy olyan cégben tulajdonos lenni, amely közpénzeket nyer. De hangsúlyozom, nem a jó kiszállási időpontot kerestem, ezért az, hogy az árfolyam mit csinál, irreleváns kérdés a számomra. Ez a történet nem a pénztárcámról szól.

Tiborczot nem is egy jó üzlet tölti el elégedettséggel, az csak rövid távon okoz örömet. Igazából ő jó üzletember akar lenni, maradandó értéket akar teremteni, "hatékony struktúrákat" szeretne menedzselni, ebben hisz. Az üzleti szempontoknál is fontosabbak neki az urbanisztikai szempontok. 

Konkrétabban a várható felvásárlásait illetően Tiborcz igen sokféle ingatlanba fektetne:

  • a rozsdaövezetben vehet gyárakat vagy irodákat,
  • belvárosi lakásokat is néznek, óriási lehetőségeket lát például az V., a VI., a VII., a VIII. kerületben, 
  • És külföldön felvásárolna ingatlanokat, Horvátország, Románia, vagy akár Spanyolország, Olaszország a célpontja, őszre már meg is láthatjuk, hogy mire gondolt. 

Tiborcz nagyon bízik a turizmusban, és megvan a receptje is arra, hogy a mostani válság után hogyan lesznek még jobbak: 

élményt kell adnunk. Ez így persze elsőre lehet, hogy furcsán hangzik, de ha emögött tudatos koncepció is van, ha tényleg átgondoljuk, hogy milyen megoldásokkal lehet idecsábítani a minőségi turistákat, akkor ez nem csak egy szlogen lesz, hanem valós tartalom.

 A vállalkozó szerint a szállodabizniszben az a fontos,

hogy a vendég ne csupán megszállni tudjon, hanem jól érezni magát. A feladat tulajdonképpen, hogy „egyedi terméket” hozzunk létre, valamit, ami nincs máshol.

Tiborcz  "erőset gondol" például az Airbnb-ről is, hiszen ott "bizony nem ritka az adóelkerülés, a szabályok be nem tartása, a nem megfelelő körülmények, ami egyszerre árt az államnak és a piacnak". 

(Borítókép: Huszti István / Index)