Klára
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Már a boltokban a magyar gyümölcspiac fenegyereke

2020.07.10. 11:48

Szombattól kizárólag magyar beszállítótól érkező magvas görögdinnyét vesz át raktáraiban a Lidl Magyarország, mellyel elindul az igazi dinnyeszezon az üzletekben. Az áruházlánc közleménye szerint a hazai dinnye előnyben részesítésével a céljuk ezúttal is a magyar termelők kiemelt támogatása.

A hektikus időjárási viszonyok miatt idén két héttel később, július közepén kezdődik a hazai görögdinnye szezonja.

A Lidl július 11-től kizárólag hazai magvas görögdinnyét vesz át logisztikai központjaiban. Szerintük a magyar dinnye népszerűsége nemcsak itthon, de külföldön is töretlen, ezt bizonyítja a fokozódó külpiaci érdeklődés és a növekvő eladási volumen. Míg 2018-ban az áruházlánc közreműködésével 4500 tonna hazai görögdinnyét exportáltak, addig 2019-ben a külpiacokon értékesített mennyiség 31%-kal magasabb, 5900 tonna volt.

A tendencia nemcsak a mennyiségben, de az exportországok számában is megmutatkozik, hiszen a korábbi három ország helyett a tavalyi évben már 5 ország, Litvánia, Lengyelország, Csehország, Szlovénia és Szlovákia Lidl áruházainak vásárlói válogathattak a kifogástalan minőségű magyar görögdinnyéből.

Közleményük szerint a cég 2013 márciusában a „Lidl a magyar beszállítókért” programot azzal a céllal indította el, hogy növelje a hazai beszállítók számát és még több magyar terméket kínálhasson a vásárlóknak. Jelenleg több, mint 490 hazai beszállítóval dolgoznak együtt, és közel 60%-os a magyar termékek aránya.

Pap Róbert dinnyetermesztő kísérleti céllal termesztett, dobókocka-alakú dinnyét (b) és nagy mennyiségben termesztett, kocka alakú dinnyét mutat a Hódmezővásárhely határában lévő földjén 2020. július 1-jén. A növésben lévő gyümölcsöt három hétre helyezi a kocka alakú formába, ez idő alatt felveszi a forma alakját a dinnye. Fotó: MTI/Rosta Tibor
Pap Róbert dinnyetermesztő kísérleti céllal termesztett, dobókocka-alakú dinnyét (b) és nagy mennyiségben termesztett, kocka alakú dinnyét mutat a Hódmezővásárhely határában lévő földjén 2020. július 1-jén. A növésben lévő gyümölcsöt három hétre helyezi a kocka alakú formába, ez idő alatt felveszi a forma alakját a dinnye. Fotó: MTI/Rosta Tibor

A dinnyetermesztőknek nem volt mindig felhőtlen a viszonya a Lidllel, tavaly például az üzletláncot hibáztatták a túl alacsony árért. De dinnyefronton szinte minden nyáron feszültség van Magyarországon, emlékezetes volt például, amikor a dinnyetermesztők védelmében a kormány kezdett dinnyekartell szervezésébe, de az ötlet aztán elhasalt a GVH közbelépése miatt.