Virág
0 °C
2 °C

Az a középosztály, amiről a politikusok beszélnek, nem létezik

Hol a pénz? podcast 30. epizód
00:00:00 / 00:00:00

Bárhol is vagyunk a világban, a politikai viták, még közelebbről politikusok vitái arról szólnak, hogy, hogy egy társadalomnak éppen jobban vagy éppen rosszabbul megy, illetve hogy mitől és kinek a vezetésével mehetne másképp,. Ezek általában rövid távú és kis látószögű viták, amelyek illeszkednek a politikai ciklusok időtávjába, és a vitatkozó felek érdekei szerint torzítják is valamelyest a valóságot. 

Éber Márk, az ELTE Társadalomtudományi karának adjunktusa viszont a most megjelent, A Csepp - A félperifériás magyar társadalom osztályszerkezete című könyvében 40-50 éves időtávban és a globális gazdaság fejlődése szempontjából igyekszik leírni, hogyan is néz ki a magyar társadalom. És arra jutott, hogy azt leginkább egy egyre széthúzódó vízcsepp képe írja le a legjobban.

A Hol a Pénz? adásában arról beszélgettünk, hogy a magyar társadalom egyes csoportjai hol helyezkednek el ebben a csepp formában, hogy milyen hatással van az egyenlőtlenségekre a globális gazdaság és a magyar politika és hogy létezik-e egyáltalán olyan, hogy középosztály.

Ízelítő gyanánt közöljük a beszélgetés egy rövid, szerkesztett részletét.

Az állításodnak egy fontos része, hogy ez [a csepp] egy folyamatosan széthúzódó, mozgó valami (vagyis a társadalmi egyenlőtlenségek egyre nőnek). Szerinted, a könyved megállapításai szerint melyek azok a folyamatok, amelyek ezt széthúzzák?

Szerintem érdemes úgy értelmeznünk a saját történetünket, mint ami egy globális történetnek a helyi része. Ezt nem szoktuk szeretni Magyarországon, hogy globális összefüggésben értelmezzük magunkat, de próbáljuk meg! Itt élünk mi 9-10 millióan, ez pedig mégiscsak összefüggésben áll a többi hét és fél milliárd emberrel, akik szintén ebbe a világba vannak beszerveződve. És hogyha ennek a szerveződésnek világszinten alaplogikája az, hogy mégiscsak profitot kell valahogyan szerezni munkából - tehát valakik dolgoznak, mások pedig szeretnének ebből profitot szerezni - akkor az világszinten egy tőkés logikát, egy kapitalista rendszert hoz létre. Ez egy négyszáz éves történet, hogy kapitalizmusról beszélhetünk szerintem, és annak, hogy a magyar társadalom, és ez az egész régió, Kelet-Európa hogyan integrálódik nemcsak az Európai Unióba, hanem az egész rendszerbe, annak van egy hosszan nézve kétszáz éves, rövidebben 40-50 éves története. A magyarországi rendszerváltás, a 2008-as válság, a 2010-es politikai átalakulás, ezek részben globális folyamatoknak a helyi lecsapódásai.

Tehát egyrészt az, hogy [a társadalom szerkezete] széthúzódik, az azért van, mert sokkal kitettebbek vagyunk, sokkal inkább integráltak vagyunk egy polarizáló világba.

Amit sokszor globalizációnak neveznek az elmúlt 40 évben, a 80-as évektől a globalizáció erői elszabadultak, stb. Ez valóban így van, de azt hiszem, hogy ez egy 4-500 éves kapitalista rendszernek egy újabb 40 éves hosszú ciklusa. Tehát az egyik ok, amiért széthúzódik a társadalom, az az, hogy ebben benne vagyunk, és ez mindenkit inkább széthúz.

A másik pedig az, hogy mit kezd ezzel az egésszel a belső államszervezet, tehát az általunk megválasztott, vagy 89 előtt meg nem választott politikusok. Mit tesz ezzel a társadalompolitika, a gazdaságpolitika, van-e arra vonatkozó koherens program, hogy az egyenlőtlenségeket féken tartsuk, mérsékeljük, vagy nincsen? Ha ebből a szempontból nézünk rá az elmúlt 30 évre, akkor nagyon különböző mértékben le tudjuk írni, hogy miért nem volt ilyen egyenlősítő szándék, vagy ha a szándék meg is jelent, miért nem volt értelmes politika erre vonatkozóan. Egy korábbi adásban itt járt Pósfai Zsuzsanna, aki ezt hasonlóan el tudja mondani az ingatlanpiaci folyamatok, térbeliség és financializáció kapcsán, itt járt egy korábbi podcastban Sebők Miklós, aki ugyanezt a gazdaságpolitika szempontjából írta meg. Én ugyanezt a történetet mondom el egy másik oldalról, a társadalomszerkezet vagy osztályszerkezet oldaláról. Tehát hogy a kapitalizmus nem egy egyenlősítő, igazságos rendszer alapvetően, és azon belül a magyar állam mindenkori politikája az elmúlt 30 évben nem tett érdemi erőfeszítéseket arra, hogy érdemi esélyteremtő intézményeket építsen, finanszírozzon, tartson fent az alsó 4-5-6 millió ember számára. És ha ez így van, a politika nem akarja ellensúlyozni [az egyenlőtlenségek növekedését], akkor az történik, ami történt. Lehetne ennél rosszabb is, de sokkal jobb is.

Kicsit gondolkodtam azon, hogy mit mondana erre egy kormánypárti politikus, és az jutott eszembe, ami amúgy nem csak egy politikai duma, hanem egy tényekkel alátámasztható dolog, hogy Magyarországon az elmúlt években, a koronavírus-válság előtt nőttek a fizetések, többször nőtt a minimálbér, a magyar GDP-nek egyre nagyobb részét adja az, hogy a magyarok többet fogyasztanak, tehát hogy van több pénzük, amit el tudnak költeni. Ezekből úgy tűnhet, lehetne amellett érvelni, hogy nincs is semmilyen széthúzás, mindenkinek egy kicsit jobb, miről van itt kérem szó?

És akkor a hallgató azt gondolhatná, hogy itt egy ellentmondás van, pedig valójában nem lenne elelntmondás, mert a béremelkedés sem egyenlő mértékű. Az alsóbb csoportoknak kevesebbel emelkedett az átlagos bére, mint felül. Tehát összességében ha mindenki egyet lép előre átlagosan, de a legalul lévők csak egy tizedet lépnek előre, a legfelül lévők pedig tízet lépnek előre, azért annak ellenére, hogy mindenkinek nőtt a fizetése, még húzódik szét [a társadalom].

A másik példa a családpolitika. Nagyon hálásak a választók, hogy a kormány segít a kisgyermekes családoknak, de ha megnézzük, hogy pontosan kik kapnak és mennyi pénzt a családtámogatási rendszeren belül, akkor azt látjuk, hogy minél följebb van valaki, annál többet kap. Le is jut valami, lejutnak morzsák, amivel ott lent egy kicsit jobb lesz, de összességében minél feljebb megyünk, annál többet ad. Tehát igaz az, hogy többet fogyasztanak a magyarok, igaz az, hogy a koronavírus beütéséig, úgy 2020 márciusig emelkedtek a fizetések, emelkedtek az átlagbérek. Ez mind igaz, és ezzel együtt mégiscsak polarizálódott a társadalom.

A KSH hónapról hónapra győzelmi jelentésként megírja, hogy 320 ezer forint az átlag jövedelem. De az átlag sosem mond semmit az eloszlásról. Ha megnézzük, hogy az átlag pontosan hol van a cseppben, akkor azt látjuk, hogy 100 munkavállalóból 70 alatta van az átlagnak. Ha emelkedik is az átlag, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy alulra is jut, hanem hogy kevesen sokkal többet keresnek. Az átlag emelkedése sem jelenti feltétlenül azt, hogy az egyenlőtlenségek csökkennének.

De nem is csak a kormánypárti politikusok vitatnák ezt a mondandót, hanem talán még nagyobb elánnal vitatná Bauer Tamás vagy Bokros Lajos, Kóka János, azok, akik magukat liberális közgazdászoknak, gazdaságpolitikusoknak nevezik. De hogyha megnézzük az adatokat, mint ahogy én 10-12 év munkájával elég sok adatot összegereblyéztem, azok az adatok és azok a felmérések voltak a kivételek, amelyek nem azt támasztják alá, amit én írtam. Nem arról van szó, hogy nekem van egy véleményem, amit illusztálok hozzá adatokat, hanem elég szisztematikusan megpróbáltam végignézni, hogy az elmúlt 20-30 évből milyen empirikus adatokkal rendelkezünk a magyar társadalom szerkezetére vonatkozóan, és ez jött ki.