Német harcjárműveket gyárthatnak Magyarországon

Lynx gyalogsági harcjárművek gyártására alapít vegyesvállalatot a német Rheinmetall céggel a magyar állam a honvédség NATO-vállalásainak teljesítése érdekében – közölte a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos titkársága hétfőn az MTI-vel.

Közleményük szerint a magyar kormány a hadiipar fejlesztésének legjelentősebb, több mint kétmilliárd euró értékű programját indította el azzal a megállapodással, amelyet hétfőn írtak alá a németországi Unterlüssben. A Rheinmetall európai védelmi ipari óriáscég és a magyar állam közötti együttműködés keretében a felek vegyesvállalatot és gyártóüzemet alapítanak a legkorszerűbb Lynx gyalogsági harcjárművek gyártására Magyarországon.

Ezzel Magyarország az első olyan NATO- és EU-tagállam, amely a düsseldorfi székhelyű cég új fejlesztésű, innovatív terméke mellett döntött az előzetes piackutatások után. A lépés központi eleme a folyamatban lévő honvédelmi és haderőfejlesztési programnak, amelynek célja, hogy a honvédség mihamarabb világszínvonalú haderővé váljék, és ezzel hozzájáruljon az euroatlanti térség biztonsági kihívásainak kezeléséhez – írták.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos közös közleményében azt hangsúlyozta: Magyarország a NATO-nak tett vállalásai részeként helyreállítja szárazföldi haderejének nehézfegyverzetét.

„A harckocsikat és a tüzérséget követően rövidesen a képességcsomag gerincét alkotó gyalogsági harcjárművekre kerül sor” – fogalmaztak, hozzátéve: kategóriájában a legkorszerűbb típusként a Lynx bizonyult alkalmasnak arra, hogy az elkövetkező évtizedekben ezt a központi szerepet betöltse a honvédség eszközparkjában.

Megjegyezték azt is, hogy ez az együttműködés többet jelent, mint haditechnikai modernizációt, partnerséget egy vezető európai nagyvállalattal, mely a magyar hadiipar helyreállítását, ezáltal a magyar ipari portfólió szélesítését is szolgálja.

A közlemény szerint Armin Papperger, a Rheinmetall AG igazgatótanácsának elnöke úgy fogalmazott: „Büszkék vagyunk arra is, hogy jelentős mértékben hozzájárulhatunk Magyarország védelmi technológiai képességeinek bővítéséhez a helyi iparral együttműködésben. Várakozással tekintünk magyar barátainkkal és partnereinkkel folytatott közös munka elé, és mindent megteszünk a vállalkozás hosszú távú sikere érdekében” – olvasható a közleményben.

Az oldalról ajánljuk

  • Tech-Tudomány
Eltávolítja a koronavírus-vakcinákról szóló álhíreket a Facebook

Eddig 12 millió, álhírt népszerűsítő tartalmat távolítottak el.

február 9., 07:36

  • Külföld
A román lakosság közel negyven százaléka hiszi, hogy chipet kap az oltással

A megkérdezettek közel 70 százaléka szerint a koronavírus újabb típusa nem természetes, hanem laboratóriumi úton jött létre.

tegnap, 07:10

  • Belföld
Áder János: Ha jól halad az oltás, májusban lazítani lehet

A köztársasági elnök szerint húsvét után gyorsulhat fel az oltakozás.

február 10., 15:11

  • Belföld
Érvénytelen taj-számmal is mindenkinek jár az ingyenes oltás

Az érintettek száma hetvenezer lehet.

tegnap, 16:57

  • Külföld
Közel 108 millióan fertőződtek meg koronavírussal világszerte

A halálos áldozatok száma 2 354 416, a gyógyultaké 60 025 308 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adatai szerint.

tegnap, 07:05