- Gazdaság
- európai unió
- vállalkozás
- pályázat
- pályázat - támogatás
- vállalkozásfejlesztés
- kis- és középvállalkozás
- gazdaságfejlesztés
- györgy lászló
- tuzson bence
- pest megye
Pest megye külön régió lesz a következő uniós költségvetési ciklusban
Soha nem látott méretű források érkeznek a magyar gazdaságba a vállalkozások fejlesztésére a 2021–2027-es európai uniós pályázati ciklusban – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára. György László azt mondta: még folynak Brüsszellel a tárgyalások, ezért egyelőre nem szeretnének a pályázati források nagyságáról konkrét számokat mondani.
A kormány tervei szerint lesznek úgynevezett tömegpályázatok, amelyeket negyedévente hirdetnek meg, és ezekről 3-4 hónap alatt döntések is születnek. A pályázatok nem a hagyományos rendszer szerint működnek: nem kell külön eszközre, foglalkoztatásra, digitalizációra, energiahatékonyságra, képzésre és más fejlesztési célokra pályázni, hanem csak magára a beruházásra.
Lesznek továbbá úgynevezett kiválósági pályázatok. Ezek esetében ha valaki vállalja, hogy az elkövetkező két évben a hozzáadott értékét 20-60 százalékkal növeli, akkor pályázatát 4-6 hónap alatt elbírálva forrásokhoz tud jutni, de már a pályázat beadásakor meg tudja kezdeni a beruházást.
A pályázatok úgynevezett transformers pályázatok lesznek, ami azt jelenti, hogy a támogatói összeget a támogatói okirat kiállítása után egyben odaadják a vállalkozásoknak – egyelőre hitel formájában, és amint teljesülnek a feltételek, a finanszírozás vissza nem térítendő támogatássá alakul.
Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára arról beszélt, hogy a kis- és középvállalkozások adják az ország gazdaságának a gerincét és biztosítják a munkahelyek nagy részét, ezért a kormánynak érdemes különösen nagy hangsúlyt fektetni ezekre a cégekre. Hozzátette: a következő pályázati ciklusban Pest megye különálló régió lesz, ezért sokkal nagyobb uniós támogatásban részesülhetnek az itt működő vállalkozások, mint eddig.