Versenyhivatali eljárás helyett fejlesztésre fordíthat pénzt a Tesco

Elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Tesco 407 millió forintos kötelezettségvállalását, amelynek értelmében az áruházlánc fejleszti, valamint az egész országra kiterjeszti a kiszállítással kapcsolatos szolgáltatásait – mondta Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke.  A versenyhivatal azért folytatott eljárást a Tesco-Global Áruházak Zrt.-vel szemben, mert az áruházlánc nem tette egyértelművé, hogy honlapja valójában nem webáruház, hanem online bevásárlás szolgáltatást nyújt. A rendelések jelentős részénél pedig előfordul legalább egy helyettesített vagy hiányzó termék, amivel a fogyasztó csak az átvételkor szembesül – írta az MTI.

Az eljárás során a Tesco kötelezettséget vállalt arra, hogy 15 nap alatt egyértelművé teszi honlapját. Emellett három hónap múlva valódi webáruházat is üzemeltet majd az eddigi szolgáltatásával le nem fedett területen, azaz elsősorban a kisebb településeken; itt háromezer termék, jelentős részben tartós élelmiszer lesz elérhető. A webáruházat hat hónap múlva országos lefedettségűvé teszi az áruházlánc.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Horvátországban már nyithatnak az éttermek és kávézók teraszai

Élvezhető lesz a dalmát tavasz - feltéve, hogy nem romlik a járványhelyzet. Legutóbb 544 új beteget azonosítottak.

tegnap, 14:23

  • Gazdaság
96 hónapja nőnek a bérek, decemberben 450 ezer forint volt az átlagkereset

A minimálbér 128 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 145 százalékkal emelkedett.

tegnap, 10:39

  • Belföld
Kora tavaszias időben napfürdőzhetünk

A napsütés előtt sűrű köd borítja az országot – a köd miatt figyelmeztetés van érvényben.

február 23., 04:29

  • Futball
Gulácsi Péter: Én kiállok a szivárványcsaládok mellett!

„A legfontosabb a szeretet, az elfogadás és a tolerancia mások iránt.”

február 23., 14:21

  • Külföld
Terjed az embert is fertőző madárinfluenza

Újabb országban ütötte fel a fejét az új típusú, emberre is veszélyes kórokozó.

tegnap, 21:24