Trükközni kell a családlátogatáshoz

DSC2518
2020.09.26. 12:23
A Wizz Air nyolcra vágta vissza magyarországi járatait. London felé egy éve hétszer nagyobb volt a forgalom, most nincs értelme menni. A határzár miatt sokan attól tartanak, karácsonykor sem lesz együtt a család.

Ismét több száz magyarországi járatát törölte a Wizz Air a zuhanó kereslet miatt. A társaság péntek reggel jelentette be, hogy októberi kapacitását a tavalyi 50 százalékára vágja vissza a teljes hálózaton, a menetrendből pedig az látszik, hogy a két magyar bázison, Budapesten és Debrecenben ennél is sokkal súlyosabb a helyzet. Az ok egyértelműen a határzár.

Ember tervez, Wizz Air végez

A Wizz Air gyakorlata az, hogy optimistán tervez: azaz sok járatot hirdet meg, aztán a foglalási adatok alapján az aktuális időpont előtt három-négy héttel az igényekhez igazítja a menetrendet. Ez az elmúlt hetekben folyamatos és drasztikus törléseket jelentett. A napokban október második és harmadik hete volt a soron. Erre az időszakra összesen nyolc járat maradt meg, miután a szeptemberben még működő útvonalak – Ciprus, Málta, Brüsszel és Athén – is megszűntek.

London heti öt járattal marad meg, Bázel, Berlin, Dortmund, Eindhoven, Milánó, Párizs és Stockholm heti kettővel. A heti kettő nagyon ritkának számít, valójában azonban a londoni ritkítás az igazán drámai.

A brit fővárosba egy évvel ezelőtt még napi öt járat ment, vagyis ahhoz képest hetedére esett vissza a járatok száma. Ezek a gépek jellemzően tele voltak, sőt kis túlzással akárhány gépet el lehetett volna indítani Londonba, lett volna utas.

A debreceni bázist már a határzár bejelentése óta szünetelteti a Wizz Air, a repteret londoni bázisról szolgálják ki, azóta csak heti két járat működik. Ez legalább októberben is így marad. 

A téli menetrendváltás idén is október utolsó vasárnapján lesz, akkortól jelen állás szerint újraindulhat még több mint 20 útvonal. Erre azonban nem érdemes egyelőre komoly terveket építeni. Ha nem javul a járványhelyzet és nem enyhülnek a beutazási szabályok, valószínű, hogy csak az októberre jellemző minimális szolgáltatást biztosítja majd novemberben is a magyar központú diszkont légitársaság.

Családok szétszakítva

A drasztikus kereslet-visszaesés hátterében a vírus miatti félelem mellett egyértelműen a határzár áll. Erről tanúskodik a brutális londoni vágás. Az Egyesült Királyságba menő forgalmat elsősorban a munkavállalók és családtagjaik utazásai adják. Több százezer magyar dolgozik a szigetországban, ők és családtagjaik, barátaik pedig óriási forgalmat generálnak. Ez most gyakorlatilag lenullázódott a határzár miatt.

A fórumokon, szakportálokon hatalmas felháborodással fogadták az érintettek a határzár meghosszabbítását. Sokan abban bíztak, hogy a zár csak rövid időre szól, így nem lesznek elszakítva szeretteiktől. Jelen állás szerint azonban nem látszik, mikor lesz vége. A hatályos szabályok szerint október elsején hatályát veszti az erről szóló rendelet, de a miniszterelnök korábban azt közölte, hogy az fenn fog maradni. A bejelentést követően a miniszterelnök Facebook-oldalát ellepték a dühös és elkeseredett kommentek.

A brit érdekeltséggel rendelkezők számára a határzár fenntartása azt jelenti, hogy beláthatatlan ideig el lesznek szakítva családtagjaiktól. A legelkeseredettebbek azzal számolnak, hogy a karácsonyt is külön kell tölteniük a szeretteiktől.

A határzár miatt egy korábban laza hétvégének is beillő rokonlátogatás hosszú és költséges kínlódássá vált. A Londonban dolgozó magyarok nem tudnak hazajönni, mert visszatérve két hét karantén vár rájuk, mivel Magyarország lekerült a biztonságos országok listájáról. Könnyű belátni, hogy sok munkaadó nem fogja tapsikolva kiadni ezt a két hetet betegszabadságnak.

Marad tehát az, hogy a magyarországiak mennek Londonba. Persze nekik is kötelező a két hét karantén, de ezt még el tudják tölteni a rokonnál. Londonból hazatérve irány a hatósági karantén. Ez tíz nap, és bár kiváltható két negatív pcr-teszttel, nem sok esély van arra, hogy ezt sikerül lemenedzselni ennyi idő alatt, arról nem beszélve, hogy 39 ezer forintba kerül.

Tehát egy rokonlátogatás meglehetősen hosszú program, több mint három héttel számolhat, aki vállalja. Ezt munkaviszony mellett aligha lehet kivitelezni. Marad tehát a skype, a várakozás vagy a trükközés.

Családegyesítő Bt.

A dolog okosban is megoldható, ha a családtagok köztes helyszínt keresnek, egy olyan országot, ahová mindketten karantén kötelezettség nélkül beutazhatnak. Ezt követően ki-ki mehet haza. Magyarországon persze számolni kell a tíz nap karanténnal. A tíz nap karantén úgy kerülhető ki, ha közúton jön-megy a rokon, és bízik abban, hogy őt nem fogják a hatóságok megtalálni, sima igazoltatással beléphet. 

Kicsit kifinomultabb a trükközés, ha a jogszabály által biztosított karanténmentes utazás eseteire próbálják felhúzni a látogatást. Ilyenek tipikusan az üzleti ügyek. Hogy mi minősül üzletinek és mi nem, az nincs részletezve. Lehet ez egy londoni céges közgyűlés, ha a rokon a kültagja a családi bt.-nek. Hogy érdemes-e ezért egy betéti társaságot alapítani, kérdéses. Nagyjából annyiba kerül, mint egy pcr-teszt.

Annyi bizonyos, hogy azok, akik nem kedvtelésből utaznának, egyre elkeseredettebben várják a határzár végét. A légitársaságok pedig igyekeznek korábban sosem látott akciókkal fenntartani a minimális forgalmat. A fapados üzleti modellben ugyanis az kerül a legtöbbe, ha a gép a földön van.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)