Még 120 ezer adóbevallásra vár a kormány

2020.09.27. 10:24 Módosítva: 2020.09.27. 15:39

A koronavírus-járvány egyik legnagyobb adókönnyítése, a beszámoló és az éves adóbevallások halasztása csaknem 600 ezer céget, szervezetet érintett.

közülük még 120 ezertől várja az adóhatóság a társasági adóbevallást, amelynek beküldésére még négy napjuk maradt

– tájékoztatta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t. Hozzátette,

ugyancsak szeptember 30-ig kell benyújtaniuk a cégeknek és szervezeteknek éves beszámolójukat a bíróságokhoz, ezt még 177 ezren nem tették meg.

A beszámolót június 2-án éjfélig kellett volna benyújtani, a társasági adót bevallani és megfizetni. A kormány azonban a koronavírus-járvány miatt felülírta a határidőre vonatkozó szabályokat, és 4 hónapos halasztást adott a cégeknek, szervezeteknek – idézte fel Izer Norbert.

Az adatok egyértelműen rávilágítanak, hogy az adóügyi intézkedésre nemcsak egészségvédelmi okokból volt szükség. A halasztással ugyanis három cégből kettő élt, elsősorban a kis- és középvállalkozások, amelyeknek az új szabály az adminisztrációs könnyebbség mellett anyagi segítséget is jelentett.

A Pénzügyminisztérium számítása szerint összességében 200 milliárd forint maradhatott így hónapokkal tovább az érintetteknél.

A határidő közeledtével felpörögtek a beérkező bevallások – tette hozzá az államtitkár. Mint mondta: szeptember 14-e és 24-e között mintegy 32 ezer cég küldte be a társasági adóbevallását.

A szeptember 30-ai adóbevallási határidő a társasági adóra, az innovációs járulékra, az energiaellátók jövedelemadójára, helyi iparűzési adóra és a kisvállalati adóra vonatkozik. Lényeges, hogy az adót is szeptember utolsó napjáig kell csak befizetni. A transzferár-dokumentációt is elég szeptember végén benyújtani, ide sorolható még az élelmiszerlánc-felügyeleti díj is, amelynek bevallási és megfizetési határideje szintén 2020. szeptember 30.