Szabina
7 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

15,8 milliárd forint osztalékot vettek ki Mészáros Lőrincék két cégükből

DBOGI20190928009
2020.10.01. 17:20 Módosítva: 2020.10.01. 17:20
Jó éve volt a Mészáros és Mészáros Kft.-nek, 87,7 milliárd forint bevételt számolt el és 11,8 milliárd forint osztalékot fizetett. Az R-KORD be kellett érje 36 milliárd forint bevétellel és 4 milliárd osztalékkal.

Brutális, 11,8 milliárd forint osztalékot szavazott meg a tulajdonosoknak a Mészáros és Mészáros Kft. a 2019-es évre – derült ki a most közzétett adatokból. Az összeg a tavalyi adózott eredményből és az eredménytartalékból jött össze. Ez havi majd egymilliárd forint. A cég tulajdonosa a Mészáros Építőipari Holding Zrt., amely mögött Mészáros Lőrinc, a felesége (az osztalékdöntés idején még bizonyosan az volt) és az Opus Global Nyrt. áll.

A holdingot tavaly alapították, hivatalosan a fő tevékenysége ügyviteli szolgáltatás, tanácsadás. Ebből az alapítás évében még nem volt bevétele, tavaly viszont már 454,5 millió forint szerepelt ezen a soron. Ez az összeg azonban eltörpült amellett a több mint 10 milliárd forint mellett, amelyet osztalék címén kapott. A holding két fejőstehénnek is beillő cég 100 százalékos tulajdonosa, a Mészáros és Mészáros mellett az R-KORD Kft. is Mészáros Lőrincéké.

Tavaly egyenként 5-5 milliárd forintot szavaztak meg osztalékkivétként a 2018-as évről, de a 2019-es esztendő sokkal jobban sikerült a jelek szerint. A Mészáros Holding – ha jól számoltunk – 15,8 milliárd forint osztalékbevétellel lesz gazdagabb az idén. Ez két év alatt 25,8 milliárd forint.

De mit is tudott a Mészáros és Mészáros Kft. 2019-ben? A döntően állami beruházásokból származó bevételei meghaladták a 87,7 milliárd forintot, ami combos növekedés a 2018-as 52,3 milliárd forint után. Az üzemi eredénye meghaladta a 12 milliárd forintot, ami több mint kétszerese a 2018-as ötmilliárd forintnak. A beszámolóban szerényen annyit jegyez meg a vállalat, hogy nagyobb növekedést tudott elérni, mint amennyi a piac átlagos bővülése volt. Ez tuti.

És biztosan nincs is vége. A beszámolóból ugyanis kiderül ez-az a 2020-as évről is. E szerint a társaság dinamikus árbevétel növekedéssel számol a következő években, amely növekedés szerződéses lekötöttsége csak a 2020 évet illetően tervezhető pontosan.

E szerint 25-30 százalékos árbevétel-növekedéssel számolnak. Ez azt jelenti, hogy az idén akár 110 milliárd fölé is kúszhat a cég árbevétele.

Az árbevétel több mint 90 százaléka már szerződéssel lefedett, tehát sok ok nincs is az aggodalomra. A távolabbi tervek között kevesebb vasúti beruházás szerepel, s több atomenergiával kapcsolatos, illetve környezetvédelmi területen végzett fejlesztés. 

Ehhez képest az R-KORD kistestvér a maga 36 milliárd forint bevételével. A két cég összesen több mint 120 milliárd forint bevételt ért el 2019-ben. A Mészáros és Mészáros Kft. jegyzett tőkéje hárommillió, az R-KORD Kft.-é százmillió forint.

(Borítókép: MTI/Bodnár Boglárka)