Szabina
7 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Még mindig várnak a szeptemberre ígért rozsdaövezeti kormányrendeletre

B  OB20170123024
2020.10.01. 18:59
A rozsdaövezetekre vonatkozó 5 százalékos áfa visszaállítása fellendítené a vásárlási kedvet az új építésű lakásokra, így jótékony hatással lenne az építőiparra is.

Jelentősen átalakította az új építésű lakások piacát a 2020. január 1-jétől visszavezetett 27 százalékos áfa.

Nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az új lakást építők és vásárolók száma drasztikusan visszaesett. Az első fél évben 35 százalékkal csökkent az új lakóingatlant építeni akarók száma az egy évvel korábbihoz képest. A 27 százalékos adó jelentősen megdrágítja a költségeket, nagy visszatartó erőt jelent, és az ingatlanfejlesztők mellett a lakosság is kivár, hogyan alakul ez a jövőben

– mondta az Indexnek Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.

Az építési és vásárlási kedv élénkülésében bíznak

Mit nevezünk rozsdaövezetnek?

A rozsdaövezetek olyan területek, amelyek egykor a város szélén voltak, majd a növekedéssel a belváros és a külső kerületek közötti átmeneti zónává váltak át. Ezeken a területeken egykor ipari tevékenységek folytak, közlekedési létesítmények, nagy raktárak, régi lakóházak, intézmények álltak, ám később elhagyatott, lepusztuló, gondozatlan, esetleg szennyezett területekké váltak. Csakhogy jó közlekedési kapcsolatokkal rendelkeznek, autóval, közösségi közlekedéssel könnyen elérhetőek, ezért ha fejlesztésre alkalmassá tudják tenni, akkor nagy lehetőségek rejlenek benne lakások, irodák, üzletek, parkok létesítésére.

A koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozások tovább nehezítették a helyzetet, az új lakás építéssel és vásárlással kapcsolatos szándék erősen megtorpant, az új projektek nehezen indultak, igaz, a nyári hónapokban megélénkült elsősorban a lakásfelújítási kedv. Csakhogy az új engedélyek és bejelentések száma újabb visszaesést ígér 2021-re, ezért is üdvözölték sokan Fürjes Balázs Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár bejelentését, amely szerint a rozsdaövezetekben épülő lakások esetében visszatér az 5 százalékos áfa.

Az országgyűlés júliusban el is fogadta a törvényt, és bár eredetileg arról szóltak a hírek, hogy szeptemberben megjelenhet a kormányrendelet, amelyben a fővárosban és a többi helyszínen is kijelölik a rozsdaövezeti területeket, az ügyben egyelőre nincs fejlemény, pedig fontos lenne, hogy minél előbb megjelenjen a rendelet.

Az ötszázalékos áfa egyszerre élénkíti a kereslet és a kínálat ambícióját, érdemes lesz új építésű lakást építeni és vásárolni, biztosan pozitív hatással lesz az építőiparra, nagyon várjuk már

– tette hozzá Koji László. Az azonban továbbra is kérdéses, milyen lesz az eljárási rend.

Az építőipar, a lakásépítő cégek jelenleg 25 ezer új építésű lakás építésére vannak felkészülve, ami kiváló teljesítmény, tekintve, hogy hat évvel ezelőtt 7400 új építésű lakás volt. Akkor a cégek a piacuk 72 százalékát elveszítették, nagyjából minden negyedik lakásépítő vállalat maradt meg a piacon. Ehhez képest az elmúlt hat évben megháromszorozódott a kapacitásuk, ám a tendencia csak akkor folytatódhat, ha megvan hozzá a fizetőképes kereslet. Ebben pedig nagy segítséget nyújthat a rozsdaövezeti területekre vonatkozó 5 százalékos áfa.