Hasított tavaly a magyar divatmárka

DBZOL20181027035
2020.10.06. 09:06 Módosítva: 2020.10.06. 09:45

Többszörösére emelkedett a Nanushka árbevétele 2019-ben: 2,6 milliárd forint után 6,7 milliárd forint bevételt ért el a divattervező, Sándor Szandra cége. Ennek java része tavalyelőtt és tavaly is az exportértékesítésből származott, 2019-ben pedig több mint 6,1 milliárd forint jött össze exporteladásból. A Nanushka adózott eredménye 126 százalékkal 460 millió forintra nőtt – a tulajdonosok pedig a tavalyi évhez hasonlóan úgy döntöttek, hogy nem fizetnek osztalékot, az összeg az eredménytartalékba került. 

A céget már 2012-ben érdekesnek találta a PortfoLion Zrt., és 360 millió forinttal szállt be befektetőként. Az együttműködés nem hozott átütő eredményt, Oszkó Péter cége kiszállt. Ezt követően, 2016-ban érkezettGB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt., amely az Exim Növekedési Magántőkealapját kezeli. Ekkor a cég 300 millió forint bevételt és 200 millió forint veszteséget könyvelt el.

A GB & Partners először 100 millió forinttal szállt be, ez emelkedett aztán 300 millióra, végül pedig 1,1 milliárd forintra. 2020-ra az új tulajdonos befektetésével és egyéb kereskedelmi banki hitelekkel együtt a Nanushka közel 5 milliárd forinthoz jutott a BÉT beszámolója szerint. Az idén 287 millió forint állami támogatást kapott a cég: versenyképességi program keretében tud a társaság informatikai fejlesztést végrehajtani összesen 574 millió forint értékben.

(Borítókép: Balogh Zoltán / MTI)