Szabina
7 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Miért adósodnak el az államok?

shutterstock 27108676
2020.10.07. 18:31
Az államadósságok alakulásának megértéséhez egészen a második világháborúig kell visszamennünk: a háborút követő évtizedekben a jóléti állam kiépítését célzó törekvések fokozatosan az állam kiadásainak növekedését eredményezték a nyugati, fejlett gazdaságok körében. Az állami szerepvállalás növekvő trendje a 80-as évek elején fordult meg, amit nagyban megalapozott a 70-es években tapasztalható gazdasági stagnálás és egyre emelkedő árszínvonal. Az adóbevételek növekedési üteme aligha tarthatta a lépést az államok folyamatosan emelkedő társadalombiztosítási kiadásaival. A megállapítás ma is helyes, az egyre halmozódó állami adósságállományok mögött komoly strukturális okok húzódnak meg. Melyek ezek a strukturális okok, hogyan is alakult a globális adósságdinamika az elmúlt évtizedekben, illetve milyen várakozásokkal élhetünk egy koronavírus sújtotta világban?

Számos oka van annak, hogy a második világháborút követően az állami szerepvállalás növekedésének lehettünk tanúi. A jóléti állam létrehozása általános céllá vált a nyugati fejlett gazdaságok körében. Persze a jóléti államoknak is számos típusát különíthetjük el, azonban ez a lényegen nem változtat, az államok GDP-arányos kiadásai jelentősen bővültek a második világháborút követő 35 évben.

A tendenciát támogatta, hogy a háború alatt központi irányítással működő hadigazdaságokban (leginkább az Egyesült Államokra gondolhatunk) a politikai döntéshozók ténylegesen megtapasztalhatták az államilag vezérelt konjunktúra gazdasági erejét. Többek között ez a konjunktúra vetett véget a harmincas évek végét jellemző súlyos gazdasági depressziónak. Az állami beavatkozás pozitív hozadékait példázta a New Deal kezdeti sikere, mely a bevezetés első éveiben sikeresen számolta fel a közel négy éve tartó nagy gazdasági világválságot, bár a későbbiekben komoly mértékben hozzájárult a kilábalás elhúzódásához. Szintén jelentős mértékben hozzájárult az állami szerepvállalás kiterjesztéséhez, hogy a nagyrészt baloldali érzelmű nyugati értelmiség a Szovjetunió sikereire hivatkozva szintén támogatólag lépett fel a gazdasági reformokkal kapcsolatban.

A nagy gonddal kialakított jóléti struktúrának ugyanakkor számos gyenge pontja volt,

minek következtében a hetvenes évek gazdasági sokkjai (a Bretton Woods-i árfolyamrendszer felbomlása, a hetvenes évek olajár-emelkedései) komoly csapást mértek a rendszer fenntarthatóságára. Az olajársokkok és a pénzkínálat bővülése nagymértékű inflációt eredményezett, amit a gazdaság stagnálása és a munkanélküliség fokozatos emelkedése kísért. A 80-as évek jelentős gazdaságpolitikai váltást hozott, azonban ettől a ponttól nehéz egységes költségvetési trendekről beszélni. Az egyes országok eltérő stratégiát választottak a hetvenes évek problémáinak megoldására, azonban a legtöbb gazdaság osztozott abban, hogy évtizedek fáradságos munkájával elérték, hogy az állami adósságállomány jelentős mértékben növekedjen.

Adósságdinamika

Az államok eladósodottságának mérésére a közgazdászok jellemzően a GDP-arányos nominális adósságmutatót szokták használni. Ez azt mutatja meg, hogy egy adott ország éves gazdasági teljesítményéhez képest mekkora a fennálló adóssága. Az államadósság növekedhet úgy is, hogy a gazdasági teljesítmény visszaesik, vagy épp ellenkezőleg, egy ország „ki is nőheti magát” a fennálló adósságából. Ez utóbbi igaz Magyarországra az elmúlt tíz év viszonylatában.

Amennyiben egy állam az eladósodás mellett a felvett hiteleket termelő kapacitásokba (innováció, oktatás, infrastrukturális fejlesztések) forgatja, úgy a GDP-arányos mutató nem szükségszerűen nő, sőt, akár csökkenhet is.

Az elmúlt évtizedek szomorú tendenciája, hogy a növekvő államadósság jellemzően nem a termelőkapacitásokat, hanem a társadalombiztosítási rendszeren keresztül a fogyasztást finanszírozta, ami a demográfiai helyzet romlásával egyre súlyosabb helyzetet eredményezhet.

Ország 1995 2018 Változás (százalékpont)
Ausztrália 57,6 65,6 8,0
Ausztria 69,2 95,1 25,9
Belgium 139,3 120,7 –18,6
Kanada 124,0 109,2 –14,8
Csehország 18,1 43,3 25,2
Dánia 81,6 49,1 –32,5
Finnország 62,9 73,2 10,3
Franciaország 67,3 122,7 55,4
Németország 54,2 73,9 19,7
Olaszország 120,7 152,7 32,0
Hollandia 85,5 70,9 -14,6
Portugália 76,4 143,2 66,8
Spanyolország 68,2 115,8 47,6
Svédország 76,8 60,0 –16,8
Egyesült Királyság 53,5 119,9 66,4
Egyesült Államok 93,7 134,8 41,1
Átlag 78,1 96,9 18,8

A GDP-arányos államadósság értéke 1995-ben és 2018-ba n (Forrás: OECD)

A fenti táblázatban a fejlett gazdaságok GDP-arányos államadóssága látható. Egy-két országtól eltekintve a fejlett világban nőtt az adósságállomány, az összes ország tekintetében átlagosan közel 19 százalékponttal. Külön megjegyzendő, hogy az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok igen előkelő helyet foglal el a listán.

De mégis mitől nő?

Pierre Yared egy tavalyi tanulmányban vizsgálta az államadósság növekedésének politikai okait a fejlett gazdaságok esetében. A közgazdász három fő okot azonosított:

  1. Az elöregedő társadalmak. A választások során legaktívabb idősebb generációk kevésbé érdekeltek a fiskális fegyelemben, a költségvetés kiegyensúlyozásában, az államadósság csökkentésében. Az évek óta tartó elöregedési trend így kapcsolatban áll az egyes államok eladósodásával. A gyorsabb ütemben elöregedő társadalmakban az állam eladósodása is gyorsabb ütemben növekszik.
  2. A pártstruktúra. A szerző szerint minél több egyet nem értő, hasonló támogatottságú párt van, annál nagyobb az adott ország eladósodásának valószínűsége. A megállapítás mögött az a gondolat áll, hogy a jelenben felhalmozott adóság jelentős részét úgyis más pártok és más kormányok fogják megfizetni, amelyek a jövőben feltehetően hatalomra kerülnek majd a jelenlegi pártok helyett.
  3. politikai bizonytalanság. Minél bizonytalanabb egy adott politikai platform újraválasztása, annál nagyobb a valószínűsége, hogy az adott párt pénzszórásba kezd a szavazók kegyeinek elnyeréséért. Az ötlet intuitíve is meggyőző, Magyarországon is kellően sok „választási költségvetéssel” szembesültünk a rendszerváltást követő húsz évben.

Továbbá egyre növekednek azok a társadalmi csoportok, melyek jogosultak bizonyos állami kifizetésre (például a nyugdíjasok a nyugdíjra). Ily módon a költségvetés kiadásainak egy jelentős részét előre meghatározzák a különféle demográfiai trendek. Kérdéses persze, hogy az egyre növekvő nyugdíjkiadást az állam hitelből vagy adóemeléssel finanszírozza. Mondanunk sem kell, egyik sem tekinthető a gazdasági siker zálogának.

Miért baj, ha nő?

Első körben a sokak által ismert érvet emlegethetjük: miért a következő generációk fizessék meg a mostani generációk kiadásait? A fogyasztási céllal történő eladósodás nem csupán káros, de igazságtalan is, azonban a produktív kapacitásokba való beruházás a jövő generációit is szolgálni fogja. A képhez természetesen hozzá tartozik, hogy az előbbivel sokkal egyszerűbb választást nyerni, így nem csoda, hogy az eladósodást elsősorban a fogyasztás finanszírozása vezérli.

Szintén nem jelentene problémát az eladósodás abban az esetben, ha a gazdasági ciklusok kisimítását szolgálná. Egy ilyen stratégia mellett gazdasági visszaesés idején az állam az adósság terhére költekezne, hogy gazdaságot élénkítsen, míg konjunktúra esetén adókat emelne, hogy helyreállítsa a közkassza egyensúlyát. Sajnos az elmúlt évtizedekben azt láttuk, hogy a kormányzati költekezést sokkal inkább a politikai, semmint a gazdasági ciklus vezérli. A kormány akkor is élénkít a költésen keresztül, amikor a gazdaságnak „jól megy”. Jó példa erre az elmúlt évekből a Donald Trump nevével fémjelzett 2017-es adócsökkentési törvény.

Gyengébb, ugyanakkor létező érv, hogy az állam eladósodása azért is indokolt, mert olcsóbb finanszírozási költség mellett képes hitelt felvenni, mint az egyes magánszemélyek. Ez viszont napjainkban egyre kevésbé állja meg a helyét, hiszen az extrém alacsony kamatkörnyezet miatt a magánszereplők finanszírozási költségei jelentősen csökkentek az elmúlt tíz évben, sok országban az állampapírok jelentik a legkedvezőbb lehetőséget a befektetők számára.

Problémát jelent viszont az eladósodás abból a szempontból, hogy az államháztartási hiányt piaci alapon valamilyen formában finanszírozni kell. Ennek a finanszírozásnak természetesen költsége van, amelyet mi leginkább az állampapírhozammal szoktunk azonosítani. Az eladósodás növekedése esetén az ország kockázati besorolása egyre romlik, ami a finanszírozási költségek jelentős emelkedését eredményezheti. Az egyre növekvő kamatteher a költségvetés mind nagyobb részét teheti ki, ami „elveszi a teret” más kiadások elől. A kockázati besorolás súlyos romlása pedig akár államcsődöt is eredményezhet.

Végezetül fontos megemlítenünk, hogy az állam eladósodása olyan szempontból is káros, hogy a magánmegtakarítások jelentős részét az államadósság finanszírozásába csatornázza, ahelyett, hogy üzletileg megalapozott projekteket finanszírozna. Ezt a közgazdaságtan úgy szokta leírni, hogy az adósság növekedése kiszorító hatással bír a magánberuházásokra nézve. Az összefüggés persze nem törvényszerű.

Koronaválság és egyéb kihívások

Az év eleje óta tartó koronavírus-válság példátlan terhet helyezett az egyes országok költségvetéseire. A járvány két ponton is ront az államok adóssághelyzetén. Egyrészt a növekvő egészségügyi kiadások, valamint a gazdasági élénkítő csomagok terhei jelentős mértékben növelik az államok fennálló nominális adósságát. Ezen túl a gazdasági teljesítmény visszaesése miatt a GDP-arányos adósságmutatók is romlanak, és több mint kérdéses, hogy az egyes gazdaságok vissza tudnak-e térni a vírushelyzet előtti gazdasági teljesítményükhöz. Amennyiben nem valósul meg a sokat emlegetett visszapattanás, úgy a koronavírus-válság az elmúlt évek tendenciái alapján konzerválhatja a fejlett gazdaságok eladósodottságát.

Mindemellett komoly kihívást jelentenek azok a demográfiai trendek, melyek jelentős költségvetési terhet jelentenek és fognak jelenteni a jövőben: 

  • a társadalom elöregedése miatt a nyugdíjrendszer finanszírozhatósága kizárólag a nyugdíjkorhatár emelésével lesz megoldható; 
  • az alacsony születésszám miatt a jövőben csökkenni fog a társadalombiztosítási rendszerbe való befizetések értéke.

Kérdéses, hogy az adósságnövekedés jelenlegi ütemét képes lesz-e meghaladni a gazdasági növekedés üteme. Amennyiben nem, úgy a GDP-arányos eladósodottság szempontjából igen borús trendeknek nézünk elébe. Mindezek mellett

a politikai közbeszéd is eltolódott a költségvetési kérdésekről, a szavazók jelentős része már nem követeli meg a fegyelmezett államháztartási magatartást a választott képviselőitől.

A fentebb említett problémák nem megoldhatatlanok, azonban fontos látnunk, hogy a demográfiai trendek megváltozása, a költségvetési kiadások mérséklése és a termelékenység hosszú távú növekedése nélkül semmilyen okunk nincs azt feltételezni, hogy az eladósodási tendencia a jövőben bármennyit változna. Annyit azonban mindannyian megtehetünk, hogy hangot adunk a költségvetési fegyelem iránti igényünknek, és a szavazófülkében mérlegeljük a fentebb említett szempontokat is.

(Borítókép: Shutterstock)