Már Magyarországnak is van koronavírus elleni gyógyszere

D MTI20200421011
2020.10.07. 14:22
Már gőzerővel gyártják Magyarországon a koronavírus elleni egyik leghatékonyabb gyógyszert – erősítette meg a Richter az Index értesüléseit.

A Richter öt hónap megfeszített munka eredményeként sikeresen megoldotta a súlyos stádiumban lévő COVID-betegek kezelésére jelenleg leghatékonyabbnak bizonyuló remdesivir hatóanyag szintézisét, melyet sikeresen le is gyártott

– erősítette meg az Index értesüléseit Beke Zsuzsa, a gyógyszergyár kommunikációs és kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója. Ez a hatóanyag talán a legígéretesebb jelenleg, Donald Trump amerikai elnök is ezt kapta.

A remdesivir hatóanyaggal eddig legyártott gyógyszerek körülbelül 3000 kórházi beteg kezelését teszik lehetővé.

A remdesivir az első olyan szer, amely klinikailag igazoltan gyorsítja a betegek gyógyulását és trendszerűen csökkenti a halálozási rátát

– hangsúlyozta a portálunknak Beke Zsuzsa.

A szeptemberben már minőségellenőrzési vizsgálaton is átesett, és így felszabadított, injekció formában kiszerelt hatóanyag körülbelül 260 korházi beteg kezelését teszi lehetővé

– ezek már rendelkezésre állnak, beadhatóak a betegeknek. Hozzátette, hogy ezt a mennyiséget folyamatosan tudják növelni, ahogy haladnak a minőségellenőrzéssel. A még hátralévő klinikai vizsgálatok lebonyolítása viszont már nem a Richter feladata – tette hozzá.

A gyógyszergyár a kormánytól kapta megbízást márciusban és a fejlesztést is a kormányzat finanszírozza. A Richter a legyártott gyógyszereket átadja, azok kereskedelmi forgalomba nem kerülnek, így a gyógyszergyárnak ebből árbevétele nem keletkezik – hangsúlyozta az igazgató.

Több fronton harcolnak a koronavírus ellen

A gyógyszergyárnál jelenleg öt olyan kutatás-fejlesztési téma is fut, amelynek célja a koronavírusos betegek gyógyítását szolgáló terápia kifejlesztése vagy nagyüzemi gyártása – tájékoztatta portálunkat Beke Zsuzsa Egy részüknél a Richter az egyetemi hátország tudományos inputjára is támaszkodik, illetve a kormányzat anyagi támogatására. Ezek közül több olyan is van, mely biotechnológiai projekt, ahol a hatóanyag előállítása a gyógyszergyár 2012-ben átadott debreceni biotechnológiai üzemében történik, illetve a budapesti szintetikus gyártási kapacitásukat is igénybe veszik.

A Richter folyamatban lévő projektjei: 

  1. A már fentebb említett remdesivir. „Büszkék vagyunk arra, hogy mintegy öt hónap megfeszített munka eredményeként sikeresen megoldottuk – a súlyos stádiumban lévő COVID-betegek kezelésére – a jelenleg leghatékonyabbnak bizonyuló remdesivir hatóanyag szintézisét, melyet sikeresen le is gyártottunk” – közölte Beke Zsuzsa.
  2. A Richter tagja annak a konzorciumnak is, amely a japán favipiravir hatóanyag hazai fejlesztését tűzte ki célul. Ez a project is jelenleg folyamatban van, itt a Richter hatóanyaggyártás területén érintett.
  3. Egy biotechhnológiai úton előállított bioszimiláris tocilizumab nevű hatóanyag-fejlesztést már megvásároltak. „A tocilizumab alapvetően reumatológiai indikációban alkalmazott biologikum, de felvetődött a használata a COVID-betegek kezelésére is, akik a vírusfertőzés következményeképp gyulladásos tüneteket mutatnak.” Itt is folynak még a vizsgálatok, és úgy tűnik, hogy ez is jó lehet a koronavírus ellen.
  4. Az oltóanyag gyártásban is van érdekeltsége a cégnek a Richter-Helm Biologics-szal, azaz a Helm AG-val közös tulajdonú vállalatukon keresztül. Az USA-ban bejegyzett INOVIO-val áprilisban kötöttek megállapodást DNS-alapú oltóanyag gyártására. Ez a vakcina jelenleg még fejlesztés alatt áll, várhatóan az év vége előtt lép a Fázis 3 klinikai szakaszba.
  5. A Richter tagja annak a konzorciumnak is, amely eredeti biotechnológiai gyógyszerfejlesztés keretében keres terápiás megoldást a COVID kezelésére. Az ACE2 fúziós fehérje szintén COVID-betegek kezelésére szolgáló készítmény lehet, a fehérje várhatóan egyfelől képes lesz semlegesíteni a vírust, másfelől a vírus által megfertőzött sejteket is elpusztítja az általa beindított immunválasz révén – részletezte a gyógyszergyár kommunikációs igazgatója. Ez egy igen korai fázisban lévő fejlesztés, mely további preklinikai és klinikai vizsgálatokat igényel, a piaci bevezetés sikeres vizsgálatok esetén is várhatóan még több év. Ennek a fehérjének a fejlesztését négy intézmény – az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, az ImmunoGenes Kft., valamint a Richter Gedeon Nyrt. – kutatóiból és gyógyszerfejlesztőiből álló konzorcium végzi az állam támogatásával. A konzorciumot az ELTE Természettudományi Kar Immunológiai Tanszéke vezeti, melynek élén Kacskovics Imre professzor áll.
A Richter Gedeon Nyrt. gyógyszergyár reklám névfelirata Budapest belvárosában egy épület homlokzatán.
A Richter Gedeon Nyrt. gyógyszergyár reklám névfelirata Budapest belvárosában egy épület homlokzatán.
Fotó: Faludi Imre / MTI

Beke Zsuzsa kiemelte, hogy 

a fejlesztési projektjeik egyértelműen terápia fókuszúak, azaz koronavírus-fertőzés kezelésére irányulnak.

Ami oltóanyag fejlesztését, gyártását illeti, a Richternek ez nem profilja, ezen a területen nincs hagyományos tudásuk, és nincs is saját fejlesztési projektük, így a vakcina várható elérhetőségéről sem is tudnak nyilatkozni.

Az igazgató szerint a járványhelyzet egyértelműen visszaigazolta a Richter vertikálisan integrált üzleti modelljének létjogosultságát és egyben nélkülözhetetlenségét a hazai betegek stabil gyógyszerellátásának biztosítása szempontjából.

Ez az üzleti modell teszi lehetővé azt, hogy a kutatás fejlesztés, a hatóanyag- és késztermék-gyártás, valamint minden további piacra jutást megelőző fázisa a gyártási disztribúciós láncnak Magyarországon történjen, ezáltal teljes függetlenséget biztosítva külföldi forrásoktól

– fogalmazott az Indexnek Beke Zsuzsa, hozzátéve, hogy ez nem csupán a biztonságos ellátás szempontjából meghatározó, hanem kiemelkedő jelentőséggel bír a nemzetgazdaságra nézve is.

(Borítókép: Koronavírussal fertőzött beteget lát el egy védőfelszerelést viselő orvos az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben kialakított izolációs teremben 2020. április 21-én. Fotó: Árvai Károly / kormany.hu / MTI)