Több millió kiberbiztonsági szakértőre lenne szükség

Három és fél millió betöltetlen állás lesz a kiberbiztonsági ágazatban 2021-re – áll a PwC Digital Trust Insights sorozat legfrissebb elemzésében. Sok olyan cégvezető van, aki abban sem biztos, hogy a megfelelő módon védekezik a cége az ilyesfajta támadások ellen.

Több mint háromezer üzleti és technológiai vezető részvételével készített jelentés eredményeit hozta ki a PwC Digital Trust Insights, az elemzésük összefoglalja, hogy jelenleg milyen változások zajlanak a kiberbiztonság területén, és mi várható a jövőben.

A jelentés a világ 3249 üzleti és technológiai vezetője körében elvégzett felmérés eredményeit tartalmazza.

A 2021-ben egészen soknak mondható, 3,5 millió kiberbiztonsági állás vár betöltésre, ami jól mutatja, hogy a kiberbiztonsági ágazat a képzett munkaerő hiányával küzd. A felmérésben részt vett cégvezetők 51 százaléka tervezi, hogy a következő évben teljes munkaidős kiberbiztonsági munkatársakat alkalmaz, és több mint 22 százaléka nyilatkozott úgy, hogy legalább 5 százalékkal bővíteni fogja a létszámot – ismerteti a PWC elemzése.

Kitérnek arra is, hogy a cégvezetők leginkább a felhőalapú megoldástervezés (43 százalékuk), biztonsági hírszerzés (40 százalékuk) és adatelemzés (37 százalékuk) munkakörökbe keresnek munkatársakat.

Több vállalat alternatív megoldásként belső erőforrásokból biztosított munkaerőt ezekre a munkakörökre, úgy, hogy a meglévő munkatársak fejlesztését tette lehetővé a digitális készségek, az üzleti érzék és a szociális készségek terén, vagyis azokon a területeken, amelyekre külső munkaerőt is felvesz – teszik hozzá. Néhány vállalat menedzselt szolgáltatások igénybevételével fedi le a sokrétűen tehetséges munkavállalók és fejlett technológiák iránti sürgős igényt.

A vállalatok mintegy 55 százaléka, vagyis több mint fele jelölte meg azt a választ, hogy 2021-ben több forrást fog a kiberbiztonságra fordítani.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Jövő héten megkapja a gyógyszert Zsombor, az SMA-s kisgyermek

Ő lesz az első, aki szívműtét után kapja meg a gyógyszert.

tegnap, 09:41

  • Belföld
Már óvodába jár Zente, az SMA miatt kezelt kisfiú

Szépen fejlődik, még az orvosokat is meglepi vele.

március 2., 20:44

  • Külföld
Kinyitottak Horvátországban a vendéglátóhelyek teraszai

A vendéglátósok mintegy 75 százaléka élt ezzel a lehetőséggel.

március 1., 16:02

  • Belföld
Csaknem négy év letöltendőt kapott az állatkínzó, aki három óra szenvedésre ítélte a kutyáját

A férfi engedély nélkül tartott fegyverével kétszer is meglőtte kutyáját, majd hagyta szenvedni a szerencsétlen állatot.

március 2., 12:12

  • Kultúr
Különdíjat nyert a freeSZFE mozgalom

Újragondolták a színház társadalmi funkcióját.

március 1., 14:25