Néhány éven belül készpénzmentessé válhat a magyar gazdaság

A készpénzmentes gazdaság a magyar cégvezetők egyharmada szerint négy éven belül valóság lehet, sőt, 38 százalékuk szerint erre akár két év is elegendő. Ez derül ki az Intrum követeléskezelő legfrissebb felméréséből, amelyet 29 európai országban tízezer vállalattól, idehaza pedig csaknem félezer cégtől gyűjtött adatok alapján állítottak össze.

A cég kereskedelmi és fejlesztési igazgatója ugyanakkor úgy véli, hogy a magyar cégvezetők túl optimisták.

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az elektronikus fizetés terjedése ellenére is tovább nőtt a készpénzben tartott megtakarítások aránya és a forgalomban levő készpénz mennyisége. A jegybank nyilvántartása szerint 2020 júniusának végére rekordmennyiségű, 6965,3 milliárd forintnyi készpénz volt a háztartásoknál 

– emlékeztetett Deszpot Károly.

A kutatás arra is rámutatott, hogy a magyar cégek nem egységesen ítélik meg a pénzügyi digitalizációt: a válaszadók jelentős része tart tőle, 37 százalékuk pedig úgy nyilatkozott, hogy pluszköltségeket okozna vállalatának. Azt ugyanakkor a többség elismeri, hogy a digitalizáció jelentősen megkönnyítené a könyvelést és gyorsítaná a fizetéseket.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Jövő héten megkapja a gyógyszert Zsombor, az SMA-s kisgyermek

Ő lesz az első, aki szívműtét után kapja meg a gyógyszert.

tegnap, 09:41

  • Belföld
Már óvodába jár Zente, az SMA miatt kezelt kisfiú

Szépen fejlődik, még az orvosokat is meglepi vele.

március 2., 20:44

  • Külföld
Kinyitottak Horvátországban a vendéglátóhelyek teraszai

A vendéglátósok mintegy 75 százaléka élt ezzel a lehetőséggel.

március 1., 16:02

  • Belföld
Csaknem négy év letöltendőt kapott az állatkínzó, aki három óra szenvedésre ítélte a kutyáját

A férfi engedély nélkül tartott fegyverével kétszer is meglőtte kutyáját, majd hagyta szenvedni a szerencsétlen állatot.

március 2., 12:12

  • Kultúr
Különdíjat nyert a freeSZFE mozgalom

Újragondolták a színház társadalmi funkcióját.

március 1., 14:25