Megborította a lakásárakat a koronavírus

5K8A3187
2020.10.20. 10:28

A koronavírus-járvány átrendeződést hozott a lakáspiacon is: a kínálati adatokból már látható volt, hogy a múlt év közepén megtorpanó drágulás után legjobb esetben is stagnálás lesz egyes lokációkban, de több helyen mérséklődés várható a használt lakásoknál. Az előzetes KSH-adatokból pedig az látszik, hogy a második negyedévben éves szinten 6,3 százalékkal lettek olcsóbbak a használt lakások – írja az ingatlan.com legfrissebb – saját adatokon és a hivatalos statisztikákon alapuló – elemzésében.

„Az elmúlt öt évben az idei második negyedévben először fordult elő, hogy a használt lakások ára éves szinten csökkent. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy

a lakáspiacon is bizonytalanságot hozott a koronavírus-járvány megjelenése.

A kereslet és a kínálat jelentősen visszaesett az első hullám legsúlyosabb időszakában” – idézi a közlemény Balogh Lászlót, a portál vezető gazdasági szakértőjét.

Adataik szerint március közepétől április végéig

  • a kereslet 10–40 százalékkal esett vissza éves szinten,
  • a feladott hirdetések száma pedig 10–30 százalékkal csökkent.

„Ne felejtsük el, hogy ebben az időszakban volt érvényben a kijárási korlátozás. Akiknek muszáj volt eladni az ingatlanukat, mert például már megtalálták a következő otthonukat, azok kénytelenek voltak engedni az árból” – közölte a szakember. Balogh László a hivatalos adatokról azt is elmondta, hogy ezek egyelőre csak az előzetes számok, ezért a használt lakásoknál a 6,3 százalékos árcsökkenés mértéke még változhat. Szerinte az még kérdéses, hogy mennyire lesz tartós a mérséklődés. „Az viszont lényeges, hogy újabb erőteljes drágulásra egyelőre nem lehet számítani” – tette hozzá.

Elemzésük a hivatalos adatokat idézve azt írja, hogy

a használt lakások az éves árcsökkenés ellenére a 2015-ös szinthez képest 60 százalékkal voltak drágábbak a második negyedévben, az előző negyedévhez képest 8 százalékos volt a hanyatlás.

Az új lakások ára éves szinten 1,4 százalékkal még növekedni is tudott.

Az ingatlan.com elemzéséből kiderül az is, hogy október első három hetében a használt lakások kínálata 8 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, és jelenleg 142 ezer lakóingatlan-hirdetésből válogathatnak a vevők. A használt lakások iránti kereslet pedig 19 százalékkal mérséklődött. Balogh László szerint a mostani és a következő hónapokban a lakáspiac, ezen belül a használt lakások szegmense változékony arcát mutatja majd:

  • a járvány alakulása még bizonytalan,
  • az állami lakástámogatási rendszer bővítése miatt pedig sokan kivárnak.

Részben azért, mert az elmúlt hetekben kiderült, hogy az állami lakástámogatási rendszer 2021-től több új elemmel bővül. Ilyen például az lakásépítés áfájának 5 százalékra történő csökkentése, a lakásfelújításokra ígért maximum 3 millió forintos állami támogatás bevezetése, valamint a családi otthonteremtési kedvezménnyel – azaz a csokkal – vásárolt lakásoknál az illeték elengedése, ezek a lépések pedig lendületet adhatnak a piacnak. Részben ezeknek az intézkedéseknek is köszönhető, hogy az új lakások és házak iránti érdeklődések száma október első három hetében 40 százalékkal volt magasabb mint egy évvel korábban – derült ki az elemzésből.

(Borítókép: Németh Sz. Péter / Index)