A GVH ismét megbüntette a CalciTrio forgalmazóját

Már megint jogsértően reklámozták a CalciTrio elnevezésű étrend-kiegészítőt, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csaknem 47 milliós bírságot rótt ki a visszaesőnek tekinthető vállalkozásra – közölte a hivatal kedden a portálján.

A GVH beszámol róla,  vizsgálata megállapította, hogy az Innovelle Pharma Kft. újra megsértette az élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatás szabályait, amikor CalciTrio nevű étrend-kiegészítő filmtabletta és pezsgőtabletta termékeiről a vásárlókat megtévesztő, illetve nem engedélyezett állításokat közölt a sajtó-, televízió- és internetes reklámjaiban.

A cég lényegében hazudott, amikor azt állította, hogy terméke segít abban, hogy a kalcium eljusson a csontokhoz és beépüljön, pedig csak annyit mondhatott volna, hogy termékének összetevője részt vesz a normál csontozat fenntartásában. 

Innovelle Pharma Kft. ahogy azt írtuk, visszaesőnek minősül, hiszen a versenyhivatal két éve zárta le versenyfelügyeleti eljárását a cég ellen, akkor is ugyanezt követték el. Ezt is figyelembe véve a hatóság 46,9 millió forintos versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a vállalkozásra. 

Kapcsolódó

75 millió forintra bírságolta a Heinekent a Gazdasági Versenyhivatal

A cég nem megfelelően igazolta 2015-ben elfogadott kötelezettségvállalásainak teljesítését.

Az oldalról ajánljuk

  • Kultúr
Törőcsik Mari üzent a kórházból

Csókoltat mindenkit, de sok alvásra van szüksége.

március 20., 09:49

  • Belföld
Novák Katalin: rossz házasság volt az Európai Néppárt és a Fidesz kapcsolata

A miniszter a visegrádi együttműködés szerepéről is beszélt.

1 órája

  • Külföld
Romániában is több városban is tüntettek a járványügyi korlátozások ellen

Két helyszínen több száz ember vonult az utcákra.

március 20., 20:34

  • Külföld
Elegük van a szerbeknek a korlátozásokból, kimentek tüntetni

Belgrád egyik főterén több ezren gyűltek össze

március 21., 08:54

  • Belföld
Egész képviselői tiszteletdíját a Margit kórháznak adta a volt polgármester

Bús Balázs szerint nincs más szervezet vagy csoport, amely jobban megérdemelné most az anyagi támogatást, mint az egészségügyben dolgozók.

március 21., 12:31