Megcsapolta a sörpiacot a koronavírus

Az öt legnagyobb magyar sörgyártó idei együttes forgalma 5,5 százalékkal 4,9 millió hektoliterre csökkent a harmadik negyedév végére az előző év azonos időszakához képest.

Különösen a csapolt sör értékesítése zuhant óriási, nem kevesebb, mint negyven százalékot. Ezzel szemben az alkoholmentes sörök iránti kereslet növekedett – derült ki a Magyar Sörgyártók Szövetségének közleményéből.

A csapolt sör iránti keresletet visszaesését a szakértők a koronavírus-járvánnyal magyarázzák.

A külföldi turisták elmaradtak, és az első hullámban sok vendéglátó egység zárt be részlegesen, majd teljesen. Ennek következtében a teljes értékesítésen belül mindössze 5,5 százalékot ér el a csapolt sör a korábbi 9 százalék feletti részesedés helyett. Emellett mérséklődött az újratölthető üvegbe töltött sörök forgalma is, 20 százalékkal 802 ezer hektoliterre.

Az oldalról ajánljuk

  • Kultúr
Törőcsik Mari üzent a kórházból

Csókoltat mindenkit, de sok alvásra van szüksége.

március 20., 09:49

  • Belföld
Novák Katalin: rossz házasság volt az Európai Néppárt és a Fidesz kapcsolata

A miniszter a visegrádi együttműködés szerepéről is beszélt.

1 órája

  • Külföld
Romániában is több városban is tüntettek a járványügyi korlátozások ellen

Két helyszínen több száz ember vonult az utcákra.

március 20., 20:34

  • Külföld
Elegük van a szerbeknek a korlátozásokból, kimentek tüntetni

Belgrád egyik főterén több ezren gyűltek össze

március 21., 08:54

  • Belföld
Egész képviselői tiszteletdíját a Margit kórháznak adta a volt polgármester

Bús Balázs szerint nincs más szervezet vagy csoport, amely jobban megérdemelné most az anyagi támogatást, mint az egészségügyben dolgozók.

március 21., 12:31