Koronavírus adatok

2021. dec. 02.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ferenc, Olívia
2 °C
5 °C

Varga: van elég pénz a járvány elleni védekezésre

2020.10.27. 16:00

Magyarország az elmúlt években fegyelmezett gazdaságpolitikát folytatott, csökkenő államadóssággal és alacsony hiánnyal – emelte ki az Országgyűlés költségvetési bizottságának éves meghallgatásán Varga Mihály. A pénzügyminiszter szerint ez tette lehetővé, hogy a költségvetés képes biztosítani a védekezéshez szükséges forrásokat. Kiemelte, hogy 

a Járvány Elleni Védekezési Alap eddig 800 milliárd forintot, a Gazdaságvédelmi Alap pedig 2060 milliárd forintot kapott.

A képviselőket tájékoztatta arról is, hogy

a kialakult válságot továbbra sem adóemeléssel, hanem adócsökkentéssel

kívánja a Pénzügyminisztérium orvosolni. Az elmúlt időszakban

  • elengedték a turizmusfejlesztési hozzájárulást és az idegenforgalmi adót, ami összesen 54 milliárd adóforintot jelentett.
  • A szociális hozzájárulási és a kisvállalati adót is csökkentették, ami idén 160 milliárd forintot jelentett.
  • 280 ezer munkavállaló bértámogatását tudta finanszírozni az állam eddig 35 milliárd forintból.
  • A vállalati beruházások támogatására eddig 400 milliárd forintot költött a kabinet.

A gazdaságvédelmi operatív törzs további adócsökkentéseket is javasol jövő évre a kormánynak – jelentette be a pénzügyminiszter.