Emma
-2 °C
6 °C

Vitézy az Indexnek: Bízunk benne, hogy megállapodnak!

bkk-07-BS
2020.10.27. 16:40
A 4-es metróhoz hasonlította a 3-as metró középső szakaszának felújítása körül kialakult, a BKV és a Swietelsky Vasúttechnika mint kivitelező között zajló elszámolási vitát Vitézy Dávid. A Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója az Indexnek azt mondta, jelentős kockázatokkal jár és megdobhatja a kivitelezési költségeket, ha több tenderre bontják a korszerűsítést, ezeket a kockázatokat pedig a BKV-nak kell kezelnie. Szerinte amikor a főváros pénzt kért a 3-as metróra, Tarlós István és Karácsony Gergely alatt is mindig megkapta.

A hármas metró beruházásához minden forrást, amit eddig a főváros kért, akár Tarlós István, akár Karácsony Gergely hivatala idején, azt a kormány száz százalékban biztosította: részben európai uniós forrásokat átcsoportosítva, részben központi költségvetési forrásokból.

Ez most úgy néz ki, hogy 217,5 milliárd forint a teljes beruházási költsége a metrónak, ebből 45 milliárd forintot közvetlenül a központi költségvetés fizet, a fennmaradó 172,5 milliárd pedig uniós támogatás, de annak is 15 százalékát az állam fizeti önrészként

– részletezte portálunknak a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója.

A BKV dolga a kockázatokat kezelni

A fővárosnak egy forintjába nem kerül a hármas metró felújítása, Budapest azt a feladatot vállalta az előző és a mostani főpolgármester ideje alatt is, hogy lebonyolítja a teljes beruházást. Mint mondta, ez a felelősség együtt jár a kivitelezőkkel való megállapodással, vagy az esetleg felmerülő szerződéses jogviták kezelésével. „Az ebből eredő kockázatok viselése a BKV dolga, de ebbe úgy, hogy nem ülök ott a tárgyalóasztalnál, nem szeretnék beleszólni, az nem lenne helyes” – mondta az Indexnek Vitézy a BKV és a Swietelsky Vasúttechnika körül felmerült elszámolási vitákra utalva.

Arra a kérdésünkre, hogy az új tenderek felújítása jár-e valamiféle kockázattal, növelheti-e a hármas metró középső szakaszának felújítási költségeit, azt felelte, hogy

IGEN, AZ NYILVÁNVALÓAN EGY PLUSZKOCKÁZAT.

„Itt most valójában az történik, mint amit a 4-es metrónál láttunk, hogy több kivitelező dolgozik egyszerre egy munkaterületen, így a helyzet hasonló. Ha pedig nem tudnak megállapodni a Swietelskyvel – amit még nem tudunk –, az egy kockázatot visz a felújításba. Bízzunk benne, hogy ezt tudják menedzselni, és időben befejeződik a felújítás!”

Vitézy hangsúlyozta: egy nagyon kritikus időszak előtt állunk abból szempontból, hogy

a metró legforgalmasabb szakaszán kell autóbuszokkal pótolni a HIÁNYT.

Elmondta azt is, hogy állami oldalról ehhez minden segítséget megadnak, ezen a frissen átadott buszok is segíteni fognak, illetve a MÁV vonatain a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között az Intercity, a gyorsvonatokon pedig pótjegy nélkül lehet utazni bérlettel.

A MÁV és a Volán amit hozzá tud tenni, azt hozzáteszi ahhoz, hogy a 3-as metró középső szakaszának pótlása lehetőleg zavartalanul történjen.

Mint ismeretes, három tenderre bontaná a 3-as metró középső szakaszának alagúti munkálatait a BKV. Az a faramuci helyzet állt ugyanis elő, hogy az M3-as vonal teljes alagúti rekonstrukcióját mintegy 50 milliárd forintból végző Swietelsky Vasúttechnika Kft. addig nem akarja folytatni a munkát, amíg a BKV nem fizeti ki a 18 milliárdos pluszkövetelését. Márpedig a közlekedési vállalat csak mintegy 8 milliárd forintot ismer el jogosnak, így a tárgyalások megrekedtek. 

„Mintha nem is Magyarországon lennénk” – bejártuk a 3-as metró felújított szakaszát

(Borítókép: Bánkúti Sándor / Index)