Emma
-2 °C
6 °C

Folyamatosan bővül a vasúti szállítás a Trieszt–Budapest vonalon

2020.11.03. 17:56

A trieszti mélytengeri kikötőből Budapestre heti négy vonatpár közlekedtetésével kapcsolódott be a menetrend szerinti vasúti konténerforgalomba a Rail Cargo Hungaria – hivatkozott a Világgazdaság a cég információira. 

Az első, 20 kocsiból álló szerelvény gépeket, gépjárműalkatrészeket, elektronikai berendezéseket és ruhaneműket hozott Ázsiából Budapestre, majd magyar élelmiszer- és műanyagipari termékekkel, valamint gépalkatrészekkel rakott konténerekkel tért vissza az adriai kikötőbe.

Kapcsolódó

Díjcsökkentést kértek a vasúti árufuvarozók Palkovics Lászlótól

A társasságok azt szeretnék elérni, hogy a kormányzat engedje el a pályadíjak felártartamát.

Kapcsolódó

A vasúti árufuvarozó vállalat ezzel Pireusz, Rijeka és Koper mellett a trieszti dokkot is bekapcsolta konténervonat-hálózatába, amelyet folyamatosan továbbfejleszt. Az észak-olasz kikötőből a tervek szerint december közepétől a vonatszám a háromszorosára is növekedhet.

Emellett az utóbbi időben bővült a koperi, rijekai és pireuszi kikötőkkel bonyolított heti forgalom is. A vasúttársaság szerint az általa megvalósított távol-keleti vasúti intermodális forgalom április és augusztus között 13 százalékkal bővült, és tapasztalataik szerint erősödik a Kínával bonyolított vasúti áruforgalom is.