Koronavírus adatok

2021. dec. 03.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ferenc, Olívia
2 °C
5 °C

Egy rakat pénzt adnak budapesti beruházásokra

2020.11.10. 11:02

Elbírálták a versenyképes Közép-Magyarország operatív program pályázatait, amelynek köszönhetően Budapesten és Pest megyében 31 milliárd forintnyi beruházás indulhat el 1300 magyar vállalkozásnál, mindez pedig 37 ezer munkahely megvédését segíti – mondta a pénzügyminiszter kedden a Facebookra feltöltött videójában.

Varga Mihály hozzátette, a megítélt támogatásból a vállalkozások új gépeket vásárolhatnak, fejleszthetik informatikai rendszerüket, és akár a dolgozók képzését is fizethetik.

A gazdaságvédelmi akcióterv részeként a nyáron indított pályázat gyorsított, egyszerűsített eljárással zajlott le, így mostanra a pályázatok beadása, értékelése és elbírálása is megtörtént mind az 1300 nyertes cég esetében – mondta a tárcavezető.

Egymilliárdos bejelentés

További egymilliárd forinttal emelik a kis- és közepes vállalkozások külpiacra jutási támogatásának keretösszegét, amely így 3 milliárd forintra nő – jelentette be nemrég  Facebookon Szijjártó Péter. A külügyminiszter azt is írta, hogy így már összesen 84 vállalkozásnak adnak maximum 50 millió forintnyi támogatást.

Az új világgazdasági korszak nemcsak kihívásokat, hanem lehetőségeket is jelent, hiszen a világjárvány következtében sok külföldi vállalat fogja vissza kapacitásait, zárja be gyárait, így számos piaci rés, piaci üresedés jön létre. Azért adunk támogatást a versenyképes termékeket előállító magyar cégeknek, hogy ezeket az új exportlehetőségeket ki tudják használni.

– részletezte a tárcavezető.

Működnie kell az országnak  

Miközben védekezünk a vírus ellen, az országnak működnie kell, a gazdaságnak működnie kell, és be akarom tartani azt az ígéretemet, hogy amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, annyi munkahelyet fogunk létrehozni. Ha összefogunk, és mindenki betartja a szabályokat, akkor a mostani szigorítások elegendőek, és nem lesz szükség újabb intézkedésekre – jelentette ki a gazdaságvédelmi akciótervvel kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök.