Virág
0 °C
2 °C

Orbán bejelentése után: maximum 3 hónapot élnek túl, aztán vége

2020.11.10. 11:03 Módosítva: 2020.11.12. 17:06
Megérzik a járvány második hullámát a hazai kis- és középvállalkozások, egy felmérés szerint kis részük legfeljebb egy hónapot fog kibírni a korlátozások alatt, aztán tönkremegy. A nagyobb cégek jellemzően optimistábbak kisebb társaiknál.

Alábbhagyott a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások bizakodónak mondható várakozása a K&H kkv bizalmiindex-kutatás harmadik negyedéves adatai alapján. Az index az előző negyedévhez képest jelentősen, 5 ponttal mérséklődött, így jelenleg 7 ponton áll.

A kutatás rámutat:  bár az index értéke visszaesett, a hazai kkv-k egy évre előremutató várakozásai összességében még mindig pozitívak.

Az előző negyedévi 12 ponthoz képest visszafogottabb kilátások hátterében a járvány második hulláma állhat, bár a november 11-én életbe lépő kormányzati szigorítások várhatóan még inkább negatívan befolyásolják majd az eredményeket.

Romlott továbbá a vállalati hitelkamatokra vonatkozó várakozás, emellett kevesebb uniós forrással és növekvő közterhekkel számolnak a cégek, saját pénzügyi kilátásait ugyanakkor kedvezőbbnek ítéli meg a kkv-szektor.

  • Árbevétel tekintetében a legnagyobb és a legkisebb méretű cégek várakozásai változtak számottevően.
  • Az ágazatok közül a szolgáltatási szektorban és a korábban igencsak pozitív várakozásokkal teli agráriumban hagyott alább a cégek bizalma.

Nem élik túl

Közben 280 magyar kkv bevonásával készített felmérést a MiniCRM. Ebből az derült ki, hogy a kis- és középvállalkozások 8 százaléka legfeljebb egy hónapot bír ki olyan szintű korlátozások közepette, mint amit Orbán Viktor miniszterelnök bejelentett.

  • További 33 százaléka véli úgy, hogy 2-3 hónapnál nem bírná tovább a szigorú korlátozásokat.

A kkv-k 9,4 százalékánál szinte biztosan szükség lesz elbocsátásokra, további 24 százalékuk nem tartotta elképzelhetetlennek ezt a kimenetet, arra az esetre, ami most bekövetkezett – derül ki a felmérésből.

Az ijesztő képet némiképp árnyalja, hogy a nagyobb cégek jellemzően optimistábbak a kisebbeknél, így az elbocsátási hullám talán kevesebb munkavállalót érint.

A legalább 50 főt foglalkoztató cégeknek csak alig több mint 10 százaléka számolt be jelentős tavaszi árbevétel-csökkenésről, a legfeljebb 10 főt foglalkoztatók körében viszont ez az arány 46 százalék.

Kigyúrták magukat 

Két felmérést is bemutatott nemrég a Magyar Telekom. Ezekből az derült ki, hogy a hazai kkv-szektor mára nagyjából megértette, hogy a digitális fejlesztések hiányában képtelenek talpon maradni, főleg egy Covid–19-hez mérhető válság idején. A Facebook-jelenlét teljesen alap, szinte elavultnak mondható, inkább az Instagram pörög – legyen szó egy autószerelőről vagy fodrászról. A vásárlók szinte mindent azonnal akarnak, terméket és válaszokat egyaránt.