Taksony
-2 °C
3 °C

Kiugróan sokat költöttünk gyógyszerre szeptemberben

2020.11.13. 11:54

Az elmúlt fél év legmagasabb, mintegy 47,6 milliárd forintos gyógyszerforgalmát hozta a szeptember, miközben augusztusban még 42,6 milliárdot költöttünk receptköteles gyógyszerekre – közölte a Világgazdasággal a Hiflylabs Zrt.

A pénteki lapban ismertetett elemzés szerint a járvány első hullámához hasonlóan a második is forgalmi kiugrással jár, de a márciusi 59 milliárd forinttól egyelőre a szeptemberi érték is messze elmarad.

Virág Zsolt, a Hiflylabs szakértője arról tájékoztatott, hogy a hazai lakosság teljesen másképp állt hozzá a járvány második hullámához, és ez az adatokban is visszaköszön, ezzel együtt a szeptemberi az elmúlt két év harmadik legmagasabb értéke.

Az ősz első hónapjában támogatott vényköteles gyógyszerek forgalma 11,5 százalékkal haladta meg az augusztusi értéket, és 8,3 százalékkal az egy évvel korábbit. Az év első kilenc hónapjában a forgalom 5,9 százalékkal volt nagyobb a 2019 háromnegyed événél.

A Hiflylabs információi szerint a szeptemberi növekedés ellenére a hazai gyógyszerfogyasztás európai viszonylatban nem számít kiemelkedőnek. Az OECD adatai azt mutatják, hogy az egy főre jutó fogyasztás Magyarországon az átlagtól 13 százalékkal elmarad.