Beperelték a Dunaferrt

2020.11.16. 18:19

A Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség keresetet nyújtott be a bíróságra azzal kapcsolatban, hogy a cégvezetés ez év augusztusában felmondta a kollektív szerződést. A munkavállalói érdekképviselet keresetében azt kéri megállapítani, hogy a cégvezető a kollektív szerződés felmondásakor nem gyakorolta jogszerűen a cégvezetői jogosítványait – olvasható a szakszervezet honlapján.

A munkavállalói érdekképviselet a tagoknak írt levélben utal arra is: már kétszer demonstráltak egyrészt a kollektív szerződés felmondása miatt, másrészt, mert a szakszervezet szerint jogsértő, hogy két részletben fizették ki a béreket a dolgozóknak.

Kapcsolódó

Dunaferr: fizetés két részletben

A Dunaferr dolgozói az első, nettó 200 ezer forintos részletet a fizetésükből november 6-ig kapják meg a bankszámlájukra.