A NAV nemigen tud veszíteni a bíróságokon

2020.11.16. 16:09

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén még egyetlen pert sem veszített el; az 595 jogvitából 224-et nyert meg, október végéig még 371 per nem zárult le. Ez derül ki a Lelkes Péter ügyvéd által közzétett adatokból. Tavaly összesen 546 per indult, ebből 433-at nyert meg az adóhatóság, és mindössze 3-at veszített el, 110 per még folyamatban van – írta a 24.hu. A NAV pernyertességi aránya több mint 99,3 százalékos volt 2019-ben.

Kapcsolódó

A nagy aláírás-gate: megúsztunk egy komolyabb közigazgatási káoszt

Túlzás nélkül veszélyben volt a fél magyar közigazgatás határozathozatali gyakorlata, de az ügy megoldódott.

Ruszin Zsolt adószakértő szerint a közigazgatási bíráskodás súlyos válságba került. Hozzáfűzte: az elmúlt években például áfaügyekben többször be kellett avatkoznia az Európai Unió Bíróságának. 

Kapcsolódó

Érdemes a NAV-val pereskedni

Minden negyedik vitás esetben az adózónak adtak igazat. Azért érdemes jó ügyvédekkel menni.