Melinda, Vivien
-4 °C
3 °C

Újabb gigahitelt vehet fel a főváros

2020.11.18. 08:15

Mintegy 200 millió eurós, átszámítva közel 70 milliárd forintos hitelről folyik tárgyalás az Euró­pai Beruházási Bank és a főváros között. Az ­uniós pénzintézet legfelső vezető testülete, az igazgatótanács várhatóan még 2020-ban jóváhagyja a hitelt,

ami azonban nem jelenti azt, hogy azonnal megnyílik ez a tetemes forrás, hiszen azt előzetesen mind a kormánynak, mind a közgyűlésnek jóvá kell hagynia.

Ezek a kondíciók

A Világgazdaság cikke szerint a kölcsönt a bank az október 30-i indikatív ajánlata szerint a következő kondíciókkal kínálja:

  • 25 éves futamidő,
  • háromhavi Bubor plusz 0,55 százalékos kamatfelár,
  • ötéves türelmi idő az első lehívástól.

Rendelkezésre tartási díj nincs, ami előrelépés az eddigi EIB-szerződésekhez képest, ezért az idén 60 millió forintot számítanak fel. A szóban forgó új hitelkeret terhére tervezett fejlesztéseknek 2025 a határidejük.

gazdasági lap megjegyzi, a 2025-ös végső dátum optimista vállalás a főváros részéről, tekintve, hogy a még 2015-ben kötött, összesen 300 millió euró értékű EIB-hitelkeretek kétharmada máig felhasználatlan.

A 200 millió euró­ Budapest szerint azért kell, mert a 2015-ös EIB-hitelkereteket nagyrészt már folyamatban lévő fejlesztési feladatokhoz rendelték.

Más nem panaszkodik

A főváros anyagi helyzete viszonylag stabilnak tűnik. A kormány tett egy javaslatot a főpolgármesternek: ha sanyarú helyzetben érzi magát a főváros, akkor készek mintegy 60 milliárd forint értékben pluszberuházásokat támogatni. „A fő cél, hogy fejlesszük Budapestet, de eladósítás nélkül” – Fürjes Balázs szólt így a kormány és főváros között zajló adok-kapokról egy rádióműsorban.

Karácsony Gergely szerint most 88 milliárd forinttól esik el Budapest. Fürjes Balázs ezzel szemben úgy véli, nem ilyen drámai a helyzet, van lehívható 61 milliárdos, járműbeszerzésekre használható európai banki hiteltartaléka is a fővárosnak. Az államtitkár szerint

Pécs, Miskolc és Szeged élén is ellenzéki polgármesterek állnak, mégsem halljuk őket nap mint nap panaszkodni, és nincs másra mutogatás. Ez egy politikai termék lett. Hibás a kormány, hibás Tarlós, nyáron a meleg, télen hideg, mindig valaki más. Dolgozni kell, a panaszkodás helyett a megoldásokat kell keresni!