Első körben örüljünk annak is, ha a legénybúcsúk visszatérnek Budapestre

IMG 2198
2020.11.25. 10:22

A hazai turizmus továbbra is bajban van, amelynek egyik legnagyobb vesztese a fővárosi turizmus. Erről Terítéken Budapest turizmusa címmel tartott élő webináriumot a Turizmus Online, amelyen Faix Csabától kérdezhettek a szakmabeliek.

Lassú felépülésre kell számítani. Valamiféle külföldi turizmus biztosan lesz már a nyáron, de a járványidőszak előtti szint elérésére sokat kell még várni. 2022 előtt aligha áll vissza a korábbi állapot, úgyhogy türelmesnek kell lenni. Ugyanakkor készen kell állni, hogy Budapest ne maradjon le a többi várossal szemben, amikor újraindul a nemzetközi turizmus

– mondta Faix Csaba, a Budapest Brand vezérigazgatója.

A Budapest Brand a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ egyesülésével jött létre azzal a céllal, hogy egyszerre alakítsa a város márka- és turizmussal kapcsolatos stratégiáját, valamint feleljen a kulturális tartalom előállításáért és a fesztiválok, vásárok szervezéséért.

Örülnünk kell a lány- és legénybúcsúknak is

Faix Csaba szerint Budapest egyik fő célja, hogy visszaszerezze a turistákat, ám nincs a kezükben varázsgömb, így még nem tudják a mikéntjét. Hosszú távon az a szándék, hogy egységes márkastratégiával, innovatív projektekkel sokszínű, fenntartható és biztonságos környezetet teremtsenek, és Budapest Európa egyik legélhetőbb városa legyen.

Ennek egyik eleme lenne, hogy a külföldről érkező turisták nagy része ne elsősorban a bulinegyedet célozza meg, hogy Budapest ne a lány- és legénybúcsúk európai Mekkája legyen, és a város többi szépségét is megmutassák az idelátogatóknak. Az arculati változás tervben van, csakhogy rövid és hosszú távon ez nem megvalósítható.

Budapest olcsó város, így például a sör is rendkívül olcsó a nyugati országokból érkezőknek, ráadásul a forint gyengülése sem kedvez a helyzetnek. Ez az állapot idevonzza a turistákat. Ha ők elmaradnak, az nagy kárt okoz a szektornak, úgyhogy jelenleg nem érdemes válogatni. Ha jön turista, annak örülni kell, szükség van rájuk

– mondta Faix Csaba, aki arra is kitért, hogy Budapest elkényelmesedett, nem foglalkozott a vidékiekkel, pedig a belföldi turizmus segítséget nyújthatna a járványhelyzetben. A fővárosba csábításuk nagy munka, amelyet nem lehet 2-3 hónap alatt elvégezni. De ha érkeznek is vidékiek, hiú ábránd, hogy a belföldi turizmus megmenti Budapestet.

A pole-pozícióhoz szükség van a kormányra is

A szakma ezért is bízik a kormány segítségében. Bár jó, hogy a kiszállítandó ételek áfáját öt százalékra csökkentették, ennél többre lenne szükség – például olyanra, mint a Kisfaludy program, amelyből a főváros nem kapott semmit. Márpedig Budapest turizmusa nélkül Magyarország turizmusa sem létezik.

Ezek a támogatások kellenének ahhoz, hogy Budapest az újranyitásnál pole-pozícióban legyen, a fővárosi turizmus ne szembesüljön munkaerőhiánnyal, a szakemberek a szakmában maradjanak, és ne menjenek máshova – ám Faix Csaba szerint a fővárosnak nincs lehetősége ilyen jellegű segítséget nyújtani. Az ugyanis nem normális egy vállalkozás esetében, hogy egy éven túl próbálja megtartani az alkalmazottait ilyen bevételkiesés mellett.

Arról is beszélt, hogy Budapestnek célja Prágával és Béccsel együttműködni a jövőben, hogy azok, akik hosszabb időre érkeznek a térségbe, ne csak a cseh és az osztrák fővárosba látogassanak el, hanem Magyarországra is. Erről már felvették a kapcsolatot Béccsel.

Németországban is hasonló a helyzet

Az online beszélgetésen Czeiszing Miklós, a Német Turisztikai Hivatal hazai vezetője is részt vett, aki elmondta, hogy a németek gyorsan reagáltak a járványhelyzetre azzal, hogy az embereket otthon marasztalták.

A második hullámban is ez volt csapásirány, és a hazai turizmust próbálták népszerűsíteni, amely egyébként is nagy szerepet tölt be, ráadásul Németország esetében 83 millió lakosról beszélünk, és ez előnyt jelent Magyarországgal szemben. Ugyanakkor elismerte, hogy a városi turizmus ott sem pótolhatja a külföldit, éppen ezért készülnek az újraindulásra, és addig is szinten tartják az érdeklődést a különböző online platformokon.

Amiatt pedig nem aggódik, hogy a nagyvárosok ne állnának helyre. Mert bár elsőként azokra hatott a koronavírus-járvány, a nagyvárosok lesznek azok is, amelyek elsőként térnek magukhoz a pofon után.

(Borítókép: Index Fotós: Papp Eszter)